Kedd

 ...este 9-fél tíztől szerda hajnal fél ötig egyfolytában, szünet nélkül dörgött, villámlott. Még ilyet nem éltem meg. Nem sokat aludtunk, az biztos! Szerencsére különösebb pusztítás nélkül zajlott ez a hidegfront, tiszta ideg  voltam előtte, hogy mi lesz itt, világvége, olyan heves eseményeket jósoltak. Persze, volt ahol jég is esett, szél is, de talán nem annyira, mint ami Szabolcsban tarolt a múlt héten :((( Nagyecseden pld. szörnyű volt látni a videókat a rostává lyuggatott tetőkkel. El sem hittem, hogy ennyivel, így megúsztuk, 20 mm eső esett, de az meg nagyon kellett.

Tudom, tartozom egy alpesi beszámolóval, de ahhoz nagyon neki kell rugaszkodnom :D már eljutottam odáig, hogy letöltöttem a telefonról a fotókat, annál is inkább, mert a jövő héten újból utazunk (a lányomhoz), kell a hely az újabb csodáknak. Drága gyermekem mindent leszervezett a szüleinek, megvette az ottani közlekedéshez szükséges jegyeket mindenhová, én sikeresen (upppsz) megcsináltam a becsekkolást (mindig félek, hogy elrontok valamit...) már csak el kell jutni előbb Pestre és onnan a célállomásra :D Amúgy öregesen, biztos ami biztos, kinyomtattuk a jegyeket, pedig ott van a telefonomban az applikácóban minden jegy oda-vissza, de mi abban bízunk, amit kinyomtatva látunk :D (öreg hiba, tudom...) Hétvégén még vendégeink is lesznek, jönnek a drága testvéremék, együtt töltjük  a hétvégét, grillezni fogunk meg talán elmegyünk a strandra vagy csak beszélgetünk kedvünkre. Én ugyan utálom a strandokat, de most is kivételt tettem Ausztriában, voltunk fürdőben és nem is viszolyogtam annyira :D mondjuk jó hűs volt a víz, az időjárás ott is meleg volt ám!

kis ízelítő, hogy miket láttam...

Mindig

.... is szerettem a zöldbabot. Ma vettem másfél kilót s nagy magányomban, ahogy pucoltam, kislányként újra otthon voltam nagymamámmal a nyári konyha árnyékának hűvösében, ketten tördeltük apróra az előzőleg leszedett zöldbabot. Mindig rengeteg volt a kertben, az akkor hallott kifejezések, nevek máig elevenen élnek bennem. Guggon ülő, gyalogpaszuly- (ezek a nem futó fajták, így mondták felénk) karós/futó paszuly. Nagymamám mindig csereberélt a szomszédsággal, kinek milyen fajta volt. Libamáj, sárga csövű, zöld csövű, kolomai, tarkapaszuly, most hirtelen ami eszembe jutott. Nyáron mikor szezonja volt, minden héten zöldbab leves főtt. Fagyasztónk akkor még nem volt, konzervnek meg nem szerette eltenni nagymamám. Ettük ameddig lehetett, a többi meg megmaradt szemesnek. Mikor felszáradt a bab, hajnalban felnyűttük, akkor nem pergett ki belőle a szem, nagy ponyvákra kiteregettük száradni, utána a meggyfa alatt sámlin ücsörögve leszedtük az összes csövet, megint száradt pár napot. Ha nagyon sok volt, zsákba tettük és apukám cséphadaróval kipüfölte a szemeket. Volt egy nagy rostánk, mama amit lehetett kirostált hulladékot belőle, utána kipaloltuk - hát ez biztos szokatlan szó nektek, az volt a lényege hogy magasról öntöttük egyik háncs (szakító) kosárból a másikba és a szellő kifújta belőle a szemetet, a bab meg visszahullott a kosárba. Ezt jó párszor végig kellett játszani, mire tiszta lett. Kosárba tettük, abban szellőzött még kedvére a spájzban. Sose tették vászonzsákba, annak megvolt a maga kosara mindig. Úgy szerettem turkálni benne 😆😄

Most minden lejátszódott előttem. 

( A semmiből kerekítettem egy senkit nem érdeklő történetet) 

... nekem ez akkor is olyan jó emlék!

 

A rakott zöldbab, amit főztem egy részéből, isteni finom lett 😋😋😋

 (ez egy hetekkel ezelőtt megírt bejegyzés...)  :))

Nyári szünet

 ...majd egyszer csak leszek. Vagy nem. 

A legjobbakat kívánom nektek! 

Csodálkozok magamon

 ...mennyire el tudok engedni már dolgokat. Talán mert annyira szerencsés voltam/vagyok, hogy nagyon sok helyre eljutottam, ami mindig nekem tetsző volt. Az utóbbi években annyira szerettem volna eljutni mindenhová, habzsolni mindent, amit lehet, szinte gondolkodás nélkül mondtam igent az invitálásokra, ha hívtak egy-egy útra. Azt vettem észre, nem hajt már annyira a vágy, hogy utazzak Isten tudja hány száz kilométereket. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy majd menjünk ide-oda, csak most lenyomott a meleg? meg a héten nem is igazán voltam jól, nagyon piano cselekedtem mindent, a havi zárási anyagot is itthon csináltam meg, alig voltam valahol. Ha mentem is, bicajjal siettem elintézni a dolgaimat, hogy minél hamarabb hazaérjek. Ma lehetett volna menni egy kirándulásra a Dunántúlra, elengedtem, nem aszalódok a napon, nem akarok utazni egy nap oda-vissza 700-750 km-t, főleg nem annak tudatában, hogy egy hét múlva ismét megyünk arra, sőt még tovább is, az osztrák Alpokba, ott fogunk kirándulni, túrázni öt napig. Rá két hétre meg repülünk a télen kiköltözött lányomhoz, ott leszünk egy hétig, már rég megvettem a repjegyet, rendeztem a szállást is, úgyhogy akkor is fel kell menni Pestre, három és fél órás repülőút vár majd rám, hát én aki utálok repülni, ehhez képest szeptember végén, október elején (még nem eldöntött az időpont) újra repülök, október végén megyünk a másik lányomhoz, újra repülés, hát brrrrrr....ezek a fiatalok, igazán lehetnének közelebb, ahová eljuthatnék vonattal is, lehetnének tekintettel öregedő, nyűgös, hisztis anyjukra, de ők ott boldogok a messzeségben, így attól én is az vagyok. 

Itt a meleg, tulajdonképpen még eddig elviselhető volt,  még nem hisztiztem sokat, tavaly ilyenkor eddig már volt vagy két őrült hőhullám, de szerintem még bőven bepótolja az időjárás a hőség elmaradását. Kezd elveszni az az üdezöld varázs, az eddigi esőknek köszönhetően még aránylag sokáig bírta a természet.

Pár fotót teszek ide, ez a netről van, ezekre a helyekre (is) fogunk menni az osztrák Alpokban.

Hallstatt

ezen a függőhídon nem semmi lesz átmenni...

Búcsúzóul egy számomra nagyon szép idézet:

 

 "Én nem tudom: hova.

Én nem tudom: mire.

Én nem tudom, hogy ki után.

Csak vágyom, vágyom - -

Talán egykor élt életem,

Talán sosem élt életem után. "

 Reményik Sándor:  Vissza 

Az újdonság

 Ma megnéztem, lefotóztam azt a falfestményt. Jól néz ki, csak a környezete szerintem nagyon lepukkant, egy kopár, elhanyagolt parkoló van előtte, mellette. Belvárosban van ugyan, de nincs eléggé szem előtti helyen. Az Ady idézet rajta viszont nagyon találó és szép! 

Csak pozitívan! 😄

 Egyébként meg tényleg... fiatalabbnak érzem magam, mint a korom és sokszor rosszul esik, ha lenéniznek, pedig én anno tőlem fiatalabbakat is néniztem. Aztán csak legyintek egyet és hagyom a dolgot, ha néni akkor az 😄 és igen, sokkal több (őrült) dolgot megteszek, mint régen, úgy vagyok vele: egyszer élünk.

Más. Debrecen új "falfirkája" , még nem láttam élőben, holnap megnézem, nagyon dicsérik. Egy hatalmas tűzfalon van rajta. 

Link arról, kik és hogy készítettek: https://www.dehir.hu/debrecen/hatalmas-kozel-260-negyzetmeteres-debreceni-falfestmenyben-gyonyorkodhetunk-immar-hivatalosan-is/2023/07/03/

Nyár

 "Aztán követte azt a gyönyörű évszakot...Nyár... Álomszép és varázslatos fénnyel töltötte meg a levegőt..."

Henry Wadsword Longfellow

Igaz én nem annyira vagyok odáig a nyárért, de valahogy mégis van benne valamiféle lazaság, felszabadultság, amit máskor nem érez az ember, legalábbis nem olyan mértékben. Télen, mikor hideg, komor az idő, gyakran felidézem magamban a meleg, porszagú, tücsök ciripelős, vadvirágos rétet. Egyébként meg nem szeretem, mikor bárhova megyek, szakad az emberről a víz, ápolatlannak érzem magam, tartós melegben szenved ember, állat, növény még a gépek is. Amúgy meg ne válogassunk, milyen unalmas lenne már valahol Floridában élni, ahol mindig szinte egyforma az időjárás 😄 jóvanezígy!  Nekem marad az igazi évszakom, az örök kedvenc, az ezermillióbillió színű ősz 😍😍

Reggel

 A reggeli "szertartásaim" jutottak eszembe erről a kis versről. A capuccinom, addig félálomban vagyok, míg meg nem iszom, ugyanabban a csészében mindig (ha délután is iszok, arra már más bögre van, a férjem mindig nevet rajta...),  

Capuccinozás közben gyorsan átlapozok mindent, időjárás, hírek, blog, nincs e valami túrakiírás, kirándulás. Aztán indulhat a nap 🌞🌞🌞gyönyörű időnk lesz, nem túl meleg, de ragyogó napsütés és ma nincs félelem, hogy zivatar jön délután/este. Ezt szeretem. 

"Reggelnek aromáját egy csészébe töltöttem,

Álmosan fogom a kezemben, még fel sem öltöztem.

A tegnap már elmúlt, a mai nap még gyermek.

Álmaim a gőzzel együtt lassan útra kelnek..."

(Bedő Gábor)

Manapság

... már nagyon megjegyzi, gyűjtögeti az ember a pozitív "bonbonokat". A kormányhivatalban, útlevél készítésre volt időpontunk, annyira kedves, aranyos hölgyet fogtunk ki, odahívta a férjemet is, egyszerre lerendezte mindkét dokumentálást, de végig csupa mosoly, kedvesség volt, pár perc alatt gyerekekről, utazásokról, hivatalos dolgokról mindent megbeszéltünk úgy, hogy közben tette a dolgát. Annyira jó érzés volt! 

Előtte meg, ahol fénykép készült, jaj, hát megijedtem magamtól mikor megmutatta a pasi, a karikák a szemem alatt, mint akinek behúztak, meg irtó morcos voltam rajta, kérdezi jó lesz, mondom dehogy, fussunk neki még egyszer, de olyan röhögés jött rám, alig bírtam visszafogni magam, rám is szólt, nem kell annyira mosolyogni, végül olyan lett, hogy csak megismertem magam, rábólintottam. Az ideiglenes lapot lefotóztam a lányaimnak, hogy nézünk ki rajta, mondta is a nagyobbik, anya látszik rajtad, hogy mindjárt kirobban belőled a nevetés. Az ujjlenyomat vételhez nem tudom hányszor kellett odanyomni az ujjam, annyira száraz a bőröm, nagy nehezen sikerült.

A másik előjegyzés a mai napra tüdőszűrő volt. 3 és fél éve voltunk utoljára, még a covid előtt, 2020 januárjában, éppen ideje volt elmenni. A szűrőbuszhoz mentünk a Kenézybe, előre köszöntek, (vannak hivatalos helyek, ahol meg sem hallják a köszönést...) mindkettőnket behívtak egyszerre, nagyon udvariasak voltak végig, szóval pont beszéltük is a párommal, milyen jó volt ez a délelőtt, pikkpakk lerendeztünk mindent. 

De jó lenne, ha (zömében) így működnének a dolgok! komolyan, olyan pozitív érzetet ad az embernek, ilyenkor gondolom azt, hogy nem veszett még ki a világból a jó. Pár apróság is feldobhatja a napot.

Az már hab a tortán, mikor mentünk vissza a kocsihoz, a Sport Direct mellett van egy nagy, füves fás terület, forgalomtól távol, egy hatalmas eperfa, tudjátok, ami régen majd minden falusi udvaron állt, szóval egy naaaagy fa, tele feketére érett, kisebb hüvelykujjnyi, mézédes eprekkel, kész voltam, gyerekként naponta zabáltuk, na itt is, két pofára, fekete lett kezem, szám, de nem bántam, gondolatban pár percre  ott voltam a falumban kicsi lányként, a szomszéd néniék eperfája alatt. Boldogság. 

Hazamentünk

... hétvégén. Nemrégen volt Anya születésnapja, mindenképpen szerettem volna elmenni hozzá a temetőbe, hogy vigyek egyik kedves virágjából, a margarétából. Az egészet hazavinném, az összest, az ezernyit csak még láthatta volna... 😭

Most érik a meggy otthon, gyönyörű és egészséges. Talán egyszer permetezte a Testvérem, még kora tavasszal úgyhogy majdnem bio. Rengeteg van rajta. A férjem elment az ő falujába a szülők sírjához (természetesen sok-sok margarétával oda is) én meg addig szedtem magamnak és egy kedves barátunknak egy-egy ládával. Nagyon éreztem Anya jelenlétét végig. Vártam, mikor totyog le hozzám a kertbe: kisjányom nem vagy szomjas? nem vagy éhes? nincs meleged? Nehogy napszúrást kapj! De senki nem jött, nem szólt, csak a szomszédok hangoskodását hallottam. 

Mikor kész voltam a meggyszedéssel, a házban pakolgattam, de olyan nehezen nyúlok bármihez, szentségtörésnek érzem, hisz nem az enyém, Anyukámé... 

... majd leültem a kedvenc fotelembe és sírtam egy sort. Elemi erővel tört fel bennem a hiánya. Éreztem, hogy ott van velem. Búcsúztam a háztól is, úgy néz ki, hogy talán van/lesz rá vevő. Fáj is a gondolat, hogy idegenek lesznek benne, de az is borzasztóan fáj, hogy látom az ürességet, látom a pusztulást, a gyomos udvart, amit fűkaszával levág ugyan a Tesóm, de az régen nem füves volt, mindig tisztára söpörte Anyukám, mert mit szólnak az emberek, akik elmennek a járdán, ha nem tiszta. Szomorú látvány a kert, ami régen mindig tele volt minden földi jóval, most csak a meggy, szilva, egy barackfa és az almafák kapaszkodnak az üres kertben, meg az éppen levágott gaz. Húz is, meg szomorúvá is tesz az a ház. Nem tudom mikor költözik az elengedés békéje a lelkembe.

Ilyenkor

... szeretnék egy nappali idősebb lenni, nagyon félek (rettegek) az esti/éjszakai viharoktól, mit hoz erre, jeget, vízözönt, orkán erejű szelet? Csak remélni merem, hogy nem lesz nagy károkozás. Fedett helyre menekítettem pár virágomat, mást nem tehetek. Nem sokat fogunk aludni, éjfélre ér talán ide, vagy ki tudja mikorra. Holnap okosabb leszek...legyen nyugodt az éjszakája mindenkinek. 

Vigaszul maganak meg másoknak is, egy szép idézet.

"A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan - mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek, hogy sötét árnyak vesznek körül, jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb, mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek."

/Wass Albert/

Bakancslistámon

 ...régóta rajta volt ez a hely, most végre teljesült. A Rám-szakadékról van szó. Sajnos a Pilis nekünk messzebb van, mintha Erdélybe mennénk át a Bihar hegység valamelyik részére, ezért jutunk el sokkal kevesebbszer erre a szép vidékre, mint szeretnénk. Most végre elutaztunk ide is, nem bántam meg, mert nagyon szép hely, mindamellett, hogy nagyon észnél kell lenni, mert cseppet sem veszélytelen. Minden lépés, minden mozdulat fontos, mert csúszik a víztől, mert sziklafalba kell úgy belelépni, hogy éppen csak a lábad feje van egy pici részen, vizes sziklákon kell lépkedni és csúszós létrákon kell felmászni. Most nem az, hogy életveszélyes lenne bárkinek is végigmenni, mert előttünk egy iskolás csapat úgy ment, mint a zerge, meg tényleg nagyon sokan járják be azt a szakaszt (1 km a hossza)  csak hát azért figyelni kell. Nagy élmény volt és csodás az a rész. 

Irtó forgalmas hely a Pilis, mondtam is a férjemnek, látszik mennyien járják a turista utakat, mert annyira le van taposva, olyan mint egy járda. A pestieknek fél óra talán kijutni oda (attól függ melyik részéről :D } sokan kirándulnak arra. Mi körtúrán voltunk, olyan 15 km-t mentünk, nem mondom hogy a végső szakaszt is annyira élveztem volna, mert a szakadéktól felfelé végig emelkedő volt, hát úgy a túra végére már azt nem annyira csíptem, de hát aki nem akar szuszogni a mászástól, az maradjon otthon, így inkább lihegek, szuszogok, megállok egy kicsit és megyek tovább :D nagyon jó napunk volt, igazi életöröm járt át.