Nyöszörgős poszt következik...

 

Nem is tudom mi lenne az arany középút. Vágyom látni a szülői házat, hogy mi történt vele (június eleje/közepe óta nem voltunk otthon) és ha meglátom, fáj minden pillanata és csak sírni tudok. Ha meg nem mennék arra, az fájna.

Sajnos nem tudtunk hazamenni Mindenszentekkor, eléggé nyomós ok miatt, most pótoltuk. Gyönyörű nagy gömbkrizantémokat vettem, átvészelték a fagyokat, a havazást, mert felvittem a terasz védett sarkába. Kiültettem, nem tudom megmarad e, nem lesz már ideje ott meggyökeresedni, de most legalább még szép.

Ilyenkor télen valahogy elemi erővel tör fel belőlem a honvágy abba a régi kis házba. Mindig számoltam a percet:

• mikor ölelhetem meg Anyát, ahogy mosolyogva jött elénk a kapuba, mindig nagyon várt bennünket, szerintem akkor már az ablakban "ült" mikor úgy gondolta, ott kell lennünk hamarosan
• láthassam a ragyogást a szemében, ahogy az unokáira/ránk néz
• mikor érzem már végre azt a nagyon finom otthonos meleget, melegséget,
• hogy óvatosan hozzádőlhetek a forró cserépkályhához,
• szétnézhetek a konyhában, milyen finomsággal várt minket Anya,
• szaladtunk a spájzba, milyen sütiket "gyártott" már addig
• örülni a testvéremék betoppanásának
• átélni a bábeli hangzavart, olyan kicsit olasz életérzés, az a mindenki egyszerre beszél és nevet
• ...és totál ellazulva, semmire nem gondolva, csak örülni, hogy ott vagyunk

Ez az, ami soha többé nem jön vissza.

Volt azoknak a régi házaknak valami megmagyarázhatatlan melegsége. A férjem nagymamáját nagyon szerettem, neki egy igazi, régi, hosszú tornácos háza volt. Télen beköltözött az "alsó végibe", egy nagy szoba volt, ott volt az ágya, a spór (tűzhely) amiben fűtött, ott főzött és egyben meleg is volt állandóan. Egy kis egyszerű berendezésű, kicsit olyan összevissza szoba volt, de mégis örömmel mentem be hozzá mindig. Pont tegnap emlegettem a férjemnek egy emlékképet, ami beleégett a retinámba. Téli délután volt, igazi csikorgó hideggel, nagy hóval, de ragyogó napsütéssel. Öreg Mama behívott magához, a csepp ablakon még a függönyt is elhúzta, hogy jöjjön be a fény, ültünk az asztalnál a jó melegben, öntött egy három centes pohárkába valami iszonyat szirupos likőrt, amit ő maga csinált és olyan melegség volt a szemében, ahogy beszélt velem, amit sosem tudnék elfelejteni. Szeretett engem, mert egyszer azt mondta nekem: jányom, te vagy az egyetlen, aki normálisan beszél velem. A férjem is a kedvence volt, mindig tisztelettel beszélt Mamával. (Anyósom - az anyja volt pedig, apósom, a férjem testvére meg a 'kedves' felesége csak üvöltözve tudták megszólítani...borzasztó volt hallani is)

Párom is mesélte, ha egy csepp békére vágyott legénykorában, akkor Mamához menekült. Egymás mellett volt a két ház, az udvaron át lehetett járni, nem volt kerítés a két porta között.

Szóval hihetetlen békében volt akkor részem. Tegnap az ő sírján is gyújtottunk mécsest, 31 éve nincs már az élők sorában. Nagyon szerettem őt, mert a férjem családjából ő volt az egyetlen, aki szeretettel fogadott és elfogadott.

Na, jó kis kitérőket csinálok itt az emlékezéseimmel...

Pilinszky János: Egy szép napon

Mindig az elhányt bádogkanalat,

a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,

remélve, hogy egy szép napon

elönt a sírás, visszafogad szelíden

a régi udvar, otthonunk

borostyán csöndje, susogása.

Mindig, mindig is hazavágytam.

 

Nagy a nyüzsgés

... a városban. Teljes gőzzel készülnek a vasárnapi adventi gyertyagyújtásra. Állnak a faházak, a város fenyőfája is feldíszítve, szóval indulhat a roham, amit én már nem igazán szeretek. Ez már nem az a karácsonyi várakozás, ez már jóformán csak üzlet. Bár.... kinek mi lakik a lelkében. Aki el tudja választani magában a kettőt, az jó. 

Maradok üzlet nélkül. Nem fogok se a boltokban tülekedni, se tonnányi ajándékot megvásárolni. Nekem úgy lesz jó. 

A férjem

... elhagyta külföldön a telefonját. Nagyon elkeseredtünk miatta. Nyilván az értéke is számít, mivel új volt és nem gagyi típus, de a benne lévő Isten tudja hány üzleti partner telefonszámot egyhamar nem tudta volna pótolni és persze nagyon hiányzik neki. Az első sokk után gondolkodva lett egy-két ötletem, hogyan is induljunk el. Legelőször is felhívtam a számát, ha már felveszik, az jó, mert aki meg akarná tartani, az rögtön kiveszi és eldobja a SIM kártyát. Férfihang szólt bele, egy mellettem ülő nagyon kedves fiatal hölgy magyar volt és ő beszélt vele, s attól kezdve pörögtek az események... Már itthonról tovább intézkedve, a gyermekem nagyon sokat segített, fordított, emaileket írt, megoldotta/kifizette a postaköltséget stb. 

Szóval a telefon megvan/meglett, reményeink szerint ezen héten küldik (és meg is kapjuk) a címünkre...külföldről. 

Ilyenkor (is) visszatér az emberekbe vetett hitem...

Nálunk még mindig van hó... 

November, hideg, hó

 "Mikor megkezdődik a havazás, az első napon, mikor szánok jelennek meg az utcán, kellemes nézegetni a fehér földet, a fehér tetőket, jólesik belélegezni a friss levegőt, ilyenkor szokott az ember ifjúságára emlékezni. A vén, dérlepte hársak és nyírfák jóindulatúaknak látszanak, közelebb állnak a szívhez, mint a ciprusok és pálmák, az ő szomszédságukban már nem is akaródzik az embernek a hegyekre és tengerekre gondolnia."

Anton Pavlovics Csehov

El sem hiszem, még el sem jut az agyamig, még az őszben élek /vagyok, a lelkem nem bírja követni az idő múlását... Egy hét múlva advent első vasárnapja lesz. 

Milyen

... is az ember?! Legyen akárhány éves, az első hó mindig örömet okoz sok felnőttnek is. Az utóbbi évek hó nélküli telei fásulttá tettek ezen a téren, az ember mindig azt szeretné, ha karácsonykor mesebeli fehérség lenne, de hát ez az álom már sok éve nem teljesül.

Mondjuk ez a havazás a közlekedésben totál káoszt okozott. Olvastam, hogy nem indultak vonatok, órás késések voltak minden vonatnál, a volánbusz járatai is akadoztak és sok baleset volt az utakon. Pedig napok óta minden hírportál erről írt... 

Egyébként nagyon latyakos hó esett. Óriási pelyhekben, kb. 6 - 7 cm jött le, igaz lehet több volt, csak olvadt folyamatosan. Most valahogy nem voltam olyan lelkes a lapátolással, túl nehéz volt. 

Nem baj, így is szép lett egy kis ideig.

A fotók azt mutatják, a természettől nincs szebb... 

A belvárosban

... találtam egy ablaküvegen. Nagyon tetszik! ❤️

Ebből

... is látszik, hogy mennyire nem vagyok még formában, mert másfél nappal az indulás előtt még a világon semmit nem pakoltam be. Máskor már ilyenkor szinte rajtra készen állok, apróságok hiányoznak csak. Alig bírom utolérni magam, a múlt hetem annyira szétesett. Ma könyvelni is kellett, kora délután  kimentem kertezni, a téliesítesi munkákkal még nem voltam kész, a füvet is lenyírtam, a lefagyott muskátlikat, paradicsomokat kiszedtem, ment minden a zöldhulladékos zsákba, ilyenkor ősszel hetente egyszer elszállítják. Tegnap az utcát is rendbe tettem, bokáig állt már a falevél, én legszívesebben otthagynám, de a szomszédok miatt nem lehet, mert hát a szél nem nézi a kerítés határokat és nehogy probléma legyen belőle. Ma ahogy végignéztem a kis portánkon, mondtam is magamban: jöhet a tél. Még a szivattyút kell leszerelni, téliesíteni. Kint van még négy nagy leander, a kicsiket már bevittem, meg a szerelem virágot is.  Ma mindössze 2 fok volt kint, azon elmélkedtem, milyen jól érzem így magam, sokkal energikusabb vagyok, mint nyáron, mikor kertezek még este hatkor is 35 fokban, akkor csak szenvedek, csak azért csinálom meg, mert erősebb bennem a szépre igény, minthogy hagyjam a fenébe.

Nekem ez már csak Vera virág lesz ☺️

Fél öt van

... és teljes sötétség. A férjem ki nem állhatja ezt a korai sötétedést, én megbékélek vele jobban. Ilyenkor már szeretek egy pléd alá bebújva olvasni vagy tévézni, de a tv nem köt le, az utóbbi időben nem is nagyon kapcsoltam be, illetve csak a természetfilmes csatornákat nézem. 

Az elmúlt egy hét kiesett az életemből.  Én is darabokban voltam, nehezen szedtem össze magam. Minden elmaradt, kimaradt. Most már jobb, de az aggódás, a féltés életem végéig bennem lesz.

Koncentrálnom kellene a jövő hétre, vár ránk egy nagy utazás és egy nagyon szép esemény. Mire hazajövünk, alig lesz a novemberből. A karácsony meg a kertek alatt. Pénteken fogászaton voltam, a drnő elköszönéskor mondja: ha nem találkoznánk addig (nem, csak januárban) kellemes ünnepeket kívánok. Elkerekedett a szemem, ahhh! milyen ünnep lesz mostanában? 🤔😲nagyon bambán néztem, de szerencsére kapcsoltam, hogy már karácsony - új esztendőre gondolt, hát én is a legjobbakat kívántam mindenkinek a rendelőben. Rendesek egyébként, meg is érdemlik.

Ez a szépséges, színes faleveles ősz  túrák szempontjából most nagyon kimaradt az életünkből. Beszélgettünk ma róla a férjemmel, hogy nincs hiányérzetem (de, az erdő, az avarszag, a színek, a hegyek...azok hiányoznak)  Annyi gyönyörűséget láttam már az utóbbi sok-sok évben, hogy gondolatban előszedem azokat az utakat és kész. Mindenütt nem lehet ott lenni. Remélem azért még vár ránk jó pár élmény, ha Isten is úgy akarja, mert megijesztett ám bennünket nagyon. 

Ragyogás

 Ma kora délelőtt a Csapó utcán:

Az egyik utcán, ahol ma jártam, öt egymás mellett lévő házat bontottak le. Kettő is volt közte, ami jó állapotú volt, sőt az egyiket pár éve újították fel, a kicserélt nyílászárókon még rajta volt az öntapadós karcolás ellen védő fólia is. Nyoma sem maradt...

Ma megálltam az üres telkek előtt, számolgattam a falak színezése alapján hány házrész lehetett az egyik udvarban, mennyi minden történhetett azokban a házakban. Születés, halál, boldogság, szomorúság...és hogy tűnik el nyomtalanul mindez. Egy üres placc maradt utánuk. 

... majd odanyomnak egy isten tudja hány lakásos monstrumot. Egy akkora telekre minimum 80-100 lakást építenek. 

Beleborzongtam, egyszer a mi házunkat is így dózerolja le valaki, mikor mi már nem leszünk. Akkor meg már hol érdekel(het) az engem??

Nem látszik a fotón az egész telek, de hatalmas 

Ohh, de jellemző!

... nagyon sok emberre a mai "életkép" . 

Ma reggel a buszra, ahogy felszálltam, pont felállt egy nő az ülésről(hárman voltak egy "csoportban") még hallottam, ahogy elköszönnek egymástól, puszillak drágám, legyen szép napod, majd hívlak stb. szóval lehetne akár egy normál elköszönés is. Ahogy záródott az ajtó, míg le nem szálltam, egyfolytában sz@rták-szapulták a leszálló társukat. Egy perccel azelőtt még drágám, utána meg... huhh, hát ez nekem magas volt. Ha én ennyire nem bírnék valakit, még egy sziát is nehezen nyögnék ki, nemhogy bájolognék neki. 

Egyébként azt szokták mondani: ha te kibeszélsz valakit, téged ugyanúgy kibeszélnek a hátad mögött. 

Na, de amit ilyenkor szoktam emlegetni: hála Istennek, nem vagyunk egyformák.

Nahát!

 Nem gondoltam volna, hogy ebben a nagyon lecsendesedett blogvilágban még van új feliratkozó/követő! ☺️

Köszöntelek itt Kun Annamária! 🤗

Mindenkinek megvan a maga sorsa

 ,, Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjuk is egy.

De ez nem így van.

Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig. "

Wass Albert - A funtineli boszorkány

Hallottam

... már róla, de igazából most került elém a téma: EgészségAblak applikáció. Az EESZT oldalt simán használom már régóta, most azért csaptam le az EgészségAblakra, mert időpontot is lehet foglalni, bárhová. Eszembe jutott a vég nélküli telefonálások időpontokért, mikor kb. 154 alkalom után lehet értekezni a vonal túlsó végén a nagyhatalmú adminisztrátorokkal (nem őket hibáztatom! hanem mindazt és mindazokat, akik ide juttatták az egészségügyet), meg mikor valamelyik nap bementem az SZTK-ba és megláttam a végeláthatatlan sort az időpontos ablakok elé (elég hangosan motyogva mondtam ki a véleményemet...) szóval ez a lehetőség úgy is lehet mondani: áldás. Rögtön látni minden szabad időpontot, ki tudom választani melyik város és szakrendelés jó nekem, hova és mikorra szól a már meglevő előjegyzésem (decemberre van egy). Külön opció van oda foglalni, ahová csak beutalóval lehet menni {számtalan hely... ☹️} és ahová beutaló nélkül, {összevissza csak 14 szakrendelés}

Ugyanakkor majdnem mindent látni ugyanúgy, mintha az EESZT oldalra lépnék be. Az EESZT-t is kihasználom: a laborok és egyéb vizsgálatok eredményét mindig megnézem. A férjem eredményét hamarabb tudtam és mondtam el neki, mint hogy felhívta volna az orvost.

Rémisztő sokszor ez a net világ, de ad jó dolgokat is.

Más. Lefotóztam már a krizantémjaimat, mielőtt megfagynak. Nyáron ahogy kinéztek, egy lyukas kétfillérest nem adtam volna értük, de szerencsére összekapták magukat, főleg az egyik, hát gyönyörű nagy bokor lett belőle, nem győzöm csodálni. 

Még így nyílnak a rózsák 

Ez a legnagyobb, fotó alapján nem látszik a méret, de tényleg nagy