Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy írjam e meg az elmúlt egy hónapom végtelen szomorúságát. A régiek közül tudtátok jó páran, hogy szoros kapcsolatban voltunk Anyukámmal. Nem akarom sajnáltatni magam és azoktól is elnézést kérek, akiknek első ordító fájdalmamban/reakciómban még akkor éjszaka megírtam. Nagyon hálás voltam, hogy kedvesen, együttérzően reagáltak rá.
Édesanyám elment a Minden Élők útján. Március végén egy éjszaka csendesen, örökre elaludt. Tudtuk, hogy nagyon gyenge, mondták az orvosok, hogy készüljünk fel, de az ember mindig reménykedik valami csodában, hogy még, még egy kicsit legyen közöttünk. Felváltva jártunk hozzá, így az utolsó napon még ott voltak vele a tesómék, én másnap délelőtt mentem volna orvosi engedéllyel, mert csak délután 3-tól lett volna látogatás, de nem akartam addig várni. Már nem volt kihez menni. Mikor megtudtam a szomorú hírt, hosszú ideig szünet nélkül azt üvöltöttem/zokogtam fájdalmamban, hogy: Anya, nem vártál meg 😭😭😭 Halála előtt 3 nappal beszéltem vele, gyengeségéhez képest nagyon sokat, még nevettünk is. Fel sem merült akkor bennem, az utolsó beszélgetésünk volt.
Kettős érzés van az emberben, a mély fájdalom, az óriási veszteség, a végtelen űr. Ugyanakkor meg a tudat, hogy nem fáj már neki semmi, béke lett a lelkében és nekem meg hála a szívemben, hogy oly sok évtizedig mellettem volt, hogy végtelenül szeretett bennünket és Ő is szeretve volt. Az utolsó földi útjára mindenki elkísérte, akiket szeretett és akik szerették.
Kegyetlen perceim, óráim vannak az ilyenkor muszáj intéznivalók során. Közművek, biztosítások. Pld. a Telekomnál meg kellett szüntetni a számát, mikor mondta az ügyintéző, hogy ettől a perctől nem él az a szám, sírógörcs jött rám. Tudom, hogy bele kell törődni a megváltozhatatlanba, de még nagyon nehéz. Nem bírom kitörölni a számát a telefonomból, még ott van: Anya mobil. Ösztönösen nyúlok reggelente a telefon után, hogy hívjam. Még megrezzenek, ha ránézek az órára 9-10 óra körül, hogy jaj! még nem hívtam Anyát! Nincs kit kérdezzek, hogy vagy Mamám, hogy aludtál, milyen az idő felétek? És már nem is lesz soha.
Menekültem minden olyan tevékenységbe, ami elvonja a gondolataimat. Olvastam, őrült módon takarítottam, kirándultam, blogoltam, kerteztem, de éjszakánként nem aludtam normálisan hetekig és agyaltam... és sírtam. Volt olyan, hogy egész nap ültem a nappaliban és csak néztem magam elé. Azt hiszem, hogy idővel majd talán könnyebb lesz... Idővel.
Nyugtassa Isten békében drága lelkét. Tudom, hogy az angyalok között van és vigyáznak rá. Örökké velem marad.
"... hívta Őt valaki, akit csak Ő látott, s átölelte csendben az örökkévalóságot"
