.. és a világ kicsi lett: július 2023

...csak elkészül ez a bejegyzés, pont tegnap emlegettem a férjemnek, már olyan távolinak tűnik az az út. (Negyedik napja írom, mindig teszek hozzá egy kis részt 😄)

Gyönyörű volt minden egyes perce. A látványért sokszor meg kellett küzdeni, volt olyan túranap, hogy kb. ötször akartam feladni, visszafordulni, de szerencsére a férjem noszogatott, hogy már nem messze van, mindjárt itt a vége :D nehéz volt, meredek, irtó sziklás, szakadt rólunk a víz, mert nagyon párás volt a levegő, tűzött a nap, ahol nem volt a fák árnyéka, ráadásul vagy háromszáz méterre a hüttétől olyan eső szakadt a nyakunkba, mire előkotortuk az esőkabátot, rendesen eláztunk, de oly mindegy volt, úsztunk egyébként is az izzadságban. Szerencsére technikai póló volt rajtunk, nagyon hamar megszáradt, míg a hüttében ittam egy capuccinót, a férjem meg sörözött, jaaa, meg ettünk egy gombóc levest, hát az annyira finom volt, tavaly Innsbruckban is ettünk fent a hegyen, ezerszer gondoltam rá, hogy elkészítem én is, de mindig csak gondolat maradt.

Egész pontosan ezeken a helyeken jártunk : Stájer Bodensee, Wilde Wasser, Hoher Dachstein, Eisriesenwelt Werfen, Schladming-Planai, Hallstatt.

A Bodensee egy három tóból álló rendszer vagy nem is tudom minek nevezzem, szóval egymás fölött vannak, persze jókora magasságokban, mi a másodikig mentünk fel, ez volt talán a legnehezebb terep, de annyira csodás vízesés volt mellettünk időnként, meg mikor kinyílt egy-egy szakaszon a panoráma, hát visszanézve csak ámuldoztam. A stájer Bodensee (Ausztria) kristálytiszta tó 1143 méterrel a tengerszint felett, körben gyönyörű hegyekkel, vízeséssel, a Schladming- Dachstein régió kedvelt kirándulóhelye. Úszni nem szabad a tóban (egyébként sem tudok...), de csónakkal a tó közepéről is csodálhatjuk a tájat. Fentről gyufaszálnak látszottak az emberek, az autók meg matchboxnak néztek ki. Ez az út volt, mikor fel akartam adni többször is, de utólag azt mondtam, minden "szenvedésemet" megért és nagyon kár lett volna kihagyni.

A Wilde Wasser, hááát egy olyan vízesés, amit még életemben nem láttam. Nagyon bővízű, rohanó, vad hegyi patak, folyó? végig mellette vezetett az út, nagyon szépen kiépített, biztonságos rozsdamentes lépcsőkkel, nagy magasságban vezető függőhidakkal, majdnem függőleges létrákkal, de persze ezek csak azokon a helyeken voltak, ahol nem lehetett másképp közlekedni. A többi út sziklás, vagy ritkán kicsi szakaszokon erdei út volt. Itt is nagy magasságot kellett rövid távon leküzdeni, de ez valahogy nem esett annyira zokon, bár már -szerintem- az egymillióhatszázezredik lépcső/létra után azért már elegem volt :D ez is egy tóhoz vezetett, aminek a látványától a hegyek között szó szerint leültünk, annál is inkább, mert pihentünk :D persze itt is volt hütte, megjutalmaztuk magunkat egy sörrel, mert izzadtunk, mint egy ló, mire felértünk, kellett a folyadék pótlás :D

Ami még rám nagyon nagy hatással volt, az Dachstein. Közel 3000 ezer méteres, soha nem voltunk még ekkora magasságban. Felvonóval mentünk fel, sokszor nagyon durva mélység volt alattunk, de érdekes, ezeken soha nem félek. Ott fent aztán van minden, mélység feletti függő folyosó, semmibe vezető kijáró/kilátó, jégpalota, ahol jégszobrok vannak, persze nem olvad el, mert hideg is van, meg gleccser is alatta, meg le van az egész takarva egy gigantikus nagy fehér ponyvával. Gyönyörű időnk volt fent, már éppen készültünk lemenni a kabinnal, mikor kb. negyed óra alatt, de tényleg annyi idő volt, olyan vihar kerekedett, amilyet én még nem láttam. Üvöltő szél,vízszintesen szakadó hó, jég, eső, dörgött villámlott közben. Végig azt hittem benyomja a hatalmas ablaktáblákat. Persze nem indultak a kabinok, velünk együtt vagy 150 ember volt fent. A személyzet egyik tagja magyar volt (minő véletlen..., mindenütt vannak kint dolgozó magyarok) mesélte, hogy volt olyan, fent éjszakáztak emberek az étteremben, a vihar miatt nem tudták levinni őket. Bő másfél óra múlva próbajárattal megnézték, nincs e veszély, utána lemehettünk. Izgalmas volt ☺️ a csúcs alatt kb. 500 méterre már alig volt felhő, kimondottan fent volt csak az a szörnyű vihar.

Voltunk még a világ legnagyobb jégbarlangjàban, jó kottás út vezetett fel oda is, nem fog a kedvenc helyeimhez tartozni, 1400!!! lépcsőn kellett màszkàlni a barlangban, igazából nem tudtam figyelni sem, mert állandóan a lábam elé néztem, hogy hová lépek meg azt hittem szétfagyok, pedig dzseki, aláöltöző volt rajtam, de 70 perces a vezetett túra és nem lehet visszafordulni. 5000 éves jég meg ilyenek, szépek a rétegződések, de ennyi, annyira nem fogott meg a hely, de hát életemben egyszer járok arra, ezért megnéztem. A pozitívum, hogy rendkívül biztonságosan van kiépítve az egész, fa lépcsők és rozsdamentes korlátok voltak mindenütt. A barlangig vezető út meg csodás panorámás, azért megérte oda felmenni.

Az utolsó nap töltöttünk pár órát Hallstattban, gyönyörű hely, de irtó sok turista van, egymásba érnek az emberek, azért persze hogy sétáltunk egy csomót, ez olyan igazi képeslap/ ékszerdoboz város, bakancslistás hely, régi vágyam volt eljutni oda (is), de vissza nem igazán vágynék, a tömeg miatt.

Fotók szokás szerint nagyjából ~~nem~~ sorrendben, de a szépsége a fontos😍jaaa, és a blogger simán megfordította az időrendet, a legkésőbb, az utolsó napon készült fotók kerültek előre hrrr-grrr-brrr...

Hallstatt

útban a jégbarlanghoz

vihar fent a Dachsteinen

így jött a vihar, lavina sebességgel

a gleccser világa közel 3000 méteren

a semmibe vezető híd, jó fotózó hely :)

a kép bal oldalán az a kicsit bordázott fehérség, az alatt van egy jégpalota, jégszobrokkal, fehér vászonnal védik a napsütéstől, hihetetlen egy építmény