"Azon a napon, amikor megértettem, hogy csak azt viszem magammal, amit megélek, elkezdtem azt élni, amit magammal akarok vinni." (Dalai Láma)
... figyelmeztetést kaptam odafentről, hogy mennyire sérülékeny az életem. Hogy egy pillanat és változik minden. Jókedvűen ébredtem, aztán egy fél óra múlva már mentő rohan velem. Nem tudni mi volt. További vizsgálatok várnak rám, úgyhogy pár napig a klinikán leszek. Most per pillanat jól vagyok.
A legjobbakat kívánom mindenkinek.
Orsi
... Ilyet akarooooooook😆 🫣 🤔 🤓
jaaa, nem... amúgy sem volt soha rózsaszín cuccom. Az ára? ehhh, aprópénz, filléres tétel, igaz nem nekem. Bőven vannak olyanok, akiknek az.
Nekem a kinti kertezős mackóm pont így néz ki, ugyan nem rózsaszín, de kicsire nem adunk 🤓
...a színházban a Hegedűs a háztetőn c. darabot. A második szereposztás jutott nekünk, pedig drukkoltam, hogy Gubik Petra, Kerényi Miklós Máté szerepeljen és Dánielfy Zsolt legyen Tevje, de nem volt szerencsénk. Attól függetlenül Bogdán Zsolt is jól játszotta, tetszett a különös, mély hangja. Most még az sem zavart, hogy a szokásos minimális díszlet volt, annyira a történetre, zenére figyeltem. Valamikor nagyon régen láttam filmen, Topol (izraeli színész) játszotta Tevjét, nagyot alakított benne, maradandó film volt. Elgondolkodtató maga a cselekmény is, már akkor is (1800-as évek eleje, közepe... és tulajdonképpen az egész történelem folyamán) üldözték a zsid@kat. A világhírű zene az adott, nagyon jól énekelt minden színész, mozgalmas, táncos, sok szereplős darab volt. Jó érzés maradt bennem tőle, mindamellett, hogy a cselekmény szomorú-nevetős.
Az csak plusz volt az estéhez, induláskor nem esett már az eső, gondoltuk sétálunk a színházig, haza majd busszal jövünk. Pont az orrunk előtt ment el a busz, úgyhogy kénytelenek voltunk hazafelé is gyalogolni, ha nem akarunk ott várni egy fél órát. Későn nem szeretek mászkálni, egyszerűen kicsit tartok tőle, hogy megtámadnak valahol bennünket🫣 😵 , olyan kihalt már az utca sok helyen. Kocsival meg nem szeretünk menni, mert sehol nem lehet parkolni.
Más. Nekünk nagy öröm mindig, írták a lányaim, jönnek haza áprilisban. Tavasszal amúgy is hazautaznak egyszer, de most összekötik a szavazás idejével, mert ugye minden szavazat számít és mindenki vigyen magával még egy embert... ! Ottani lakhelyükhöz kb. 300 meg 400 km-t kellene utazniuk, hogy szavazhassanak, ők, akik itt születtek Magyarországon, magyar állampolgárok, levélben NEM adhatják le voksukat, ellentétben a szomszédos országban élő magyarokkal. Ez így igazságos? Amikor a több éve meghalt állampolgár nevében is elküldhetik a levélszavazatot meg a száz éves magáról nem tudó Mari néni helyett is...
... soha nem vettem részt fizikoterápiás kezeléseken, na most belemerültem. Múltkori reumatológiai rendelésen kérdezte a doktornő, hogy nem próbálom meg, hátha használ a csípő problémámra. Felírt gyógytornát, lézeres és interferencia kezeléseket meg masszázst. Két hónap után kerültem sorra. Azt sem tudtam mi micsoda, most is csak annyit, amit utána olvastam. Tudom, hogy ezek nem varázsszerek és nem 100%-os gyógyír, de ennyit megtehetek magamért, hogy két héten át minden délelőttöm rámegy (10 alkalom). A gyógytornán rájöttem, hogy vannak ám előttem rejtett izmaim🫣 , amik égtek rendesen a gyakorlatoktól😆 de azért érdekes módon nem volt izomlázam és nagyon jól esett. Memorizálom a feladatokat, mert itthon is szeretném majd csinálni. A masszázs meg... az van utoljára, kb. azt sem tudom fiú vagyok vagy lány, mikor kijövök a rendelőből vagy a másik érzés: egy úthenger gurigázott át rajtam, de ezek jó értelemben vett érzések. Nem tudom mennyire fog használni, de jól érzem magam tőle. Olyannyira, hogy az első nap, mikor hazajöttem, ebéd, mosogatás után eldőltem, mint egy zsák és másfél óra hosszát aludtam🫣 🫣 😆 😆 mint az óvodások... 🫣 Ha jónak ítélem meg, azt mondta a drnő, hogy egy évben kétszer lehet igénybe venni.
... a régi telefonomat is használom, de kiírta valamelyik nap, hogy a memoria kapacitása 10% alá esett, így elkezdtem leszedni róla ezer éves fotókat.
Még régen (2018-ban) otthon, Anyukámnál fotóztam le ezt a receptet, Nagymamám kézírásával. 1907. március 7-én született az USA-ban, Pennsylvania államban. Két éves volt, mikor átszelte az óceánt, az anyukájával tért haza, az apja később követte őket, egyszerűen nem volt annyi pénzük, hogy mindhárman egyszerre hazajöhessenek. Nem is tudom hány elemit végzett csak el, egyszerű és tragikus sorsú asszony volt, akinek a férje úgy maradt ott a Don-kanyarban, hogy soha, semmi infót nem tudott meg róla. Évekig kerestette a férjét, hiába. Három gyerekkel maradt özvegyen. Apukám a háború végén 13 éves volt, mesélte: térdig érő hóban ment télen fáért az erdőbe, rongyokba bugyolálva. Elmondhatatlan szegények voltak, Apa felnőtt korában rá sem tudott nézni a puliszkára, mert állandóan azt ettek. (Nagymama és én viszont nagyon szerettük, imádtam hideg tejjel.) Velünk élt haláláig. Ő vigyázott ránk, mert a szüleim eljártak más településre dolgozni. Reggel hatkor mentek vonattal és este fél nyolc körül értek haza. Ő főzött, mosott ránk, ellátta a jószágokat, kertet. Mindig megtermelt mindent, ami kellett egy háztartáshoz. És tanított engem. A világon mindenre. Az ÉLETRE. Tésztát gyúrni, főzni, süteményt kavarni, sütni, befőttet készíteni, mosni, kapálni, varrni, tyúkot vágni, kopasztani, felbontani. Gyerek voltam, zokszó nélkül csináltam mindent. Illetve azért néha motyogtam magamban, mikor hallottam a többi gyerek zsivaját, ahogy játszottak kint a járdán. Szerettem vele kint üldögélni a nyári konyhában, olyankor mesélt. Együtt főztük és díszítettük húsvétkor a hímest, nevettünk mikor elrontottunk egyet. Szemüveg nélkül olvasta a pici betűvel írt bibliát. Nehezen járt, de templomba szeretett menni, kérte mindig, hogy kísérjem el, mert rám támaszkodva könnyebben ment. Úgy előttem van a mai napig is az arca, az alakja. A hosszú haja, amit gyakran én fontam be neki, utána szoros kontyba feltekerte a tarkójára. Az egyszerű ruházata, ami mindig tiszta volt rajta. Kis, tömzsi ujjai, kérges tenyere. És a szégyenlős mosolya. Soha nem hallottam panaszkodni, még akkor sem, mikor egy télen elesett és combnyaktörése lett. Aztán nem sokkal utána kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Szeptember 8-án halt meg a névnapján. Olyan csendesen ment el a Minden Élők útján, ahogy egész életében élt.
Írtam már párszor, de most is mondom: életem végéig hálával emlegetem a nevét és mindig elmegyek mai napig is a sírjához, ha hazamegyünk.
(nézd, az elemi iskolát végzett Nagymamám helyesírása, ami jobb, mint nagyon sok mai fiatalé...)
..nem volt a környéken áram. A viharos szél lerendezte a vezetékeket. Az utcánkban is csonkoltak fákat, amik beleértek a vezetékbe.
Volt idő gondolkodni, hogy mennyire függünk az energiahordozóktól. Egy sima háztartásban is megbénul minden. Nem megy a kazán, a hűtő, WiFi, számítógép, tv, tűzhely stb.
Kb. déltől este hétig. Néha egy-egy fázis visszajött, de később minden elment. Utána meg már a favágások miatt áramtalanítottak, az is két óra hosszáig tartott.
Beszélgettünk a férjemmel, jókat nevettünk, mikor felidéztük a gyerekkorunkat, bizony mi még láttunk petróleum lámpát, igaz az tartaléknak volt, de ismerem milyen. Anyai nagymamámnál az úgynevezett tisztaszobában még petróleum lámpa volt, emlékszem rá, hogy nagyon tetszett nekem. Gyertya mindig volt otthon, de még csak nem is vastag gyertya, kis ujjnyi csak, belegondoltunk milyen gyér fénye volt és annál ténykedtek mindent, most képzeljük el télen, mikor korán sötétedik, hát a mai kor embere már kétségbeesne ettől.
 |
| Hasonló volt nagymamámnál |
Ugye akkor alig volt még árammal működő gép, tévénk nem is tudom mikor lett, hűtőnk sem volt, dehogy volt! a kútba engedték le nyáron a romlandó ennivalót, fazéknak a két fülére kötötték a kötelet és óvatosan leengedték a jéghideg vízbe. Szóval nem volt kétségbeesés, jaj most mi lesz? Amúgy is takarékoskodtak az árammal, a 40-es égők voltak maximum, most el sem tudjuk képzelni, csak toporgunk, mikor lesz már áram, mert jaj! nem megy ez meg az. Aztán a megkönnyebbülés, mikor elkezd zümmögni minden: hűtő, klíma, a beltéri egység is világít, villog a villanytűzhely digitális kijelzője, kattan a mikro - szóval, azok a megszokott alapzajok...ja, és pont az áramszünet közepén totál lemerült a telefonom 😆 de hát ugye a technológia, powerbank... töltöttem róla egy kicsit.
Bele sem tudok gondolni, mi lehet a háborús területeken a szomszédban... 😳 🥺 mert itt hosszabb rövidebb idő után visszajön az áram, van/lesz fűtés, de ott? Rettenetes és szomorú, mert nem látják a végét.
... kicsit késésben van a tavasz, illetve nem is, csak hozzászoktunk, hogy hamarabb váltanak az évszakok. Vagy nincsenek is már klasszikus évszak váltások, áprilisban egyik nap még havazik, két nap múlva már 25 fok van és attól kezdve nyár... vagy fordítva. Most kerültek elém ezek a krókuszos (rendszeresen azt írom:kókuszos) fotóim, 2 éve ilyenkor már így néztek ki, most egyetlen egy sincs kinyílva. Annyira nem is bánom, hiszem és vallom: mindennek eljön az ideje. Most voltam kint teregetni, a cinegék fülsiketítően fütyürésznek, kiabálnak, pittyegnek meg tudnám zabálni, abból a csepp testből hogy jön ki akkora hang? 🤔 😊 Ők már tudják, hogy jön az ő idejük. A madáretetőt november elején dugig feltöltöttem, félig van még mindig, (a másik fele meg alatta🤔 ) a verebek sem vergődtek ott a télen, már meg nem is fognak jönni rá. A kölest kiették, de egy csomó napraforgó mag ott maradt. Jó pár éve etetem őket, de ilyen még nem volt, még csak pótolni sem kellett a magvakat az etetőben. Azelőtt években több kiló fekete naprát vettem a piacon, na most nem.
Laza napunk lesz ma, nem fog megölni a munka, főzni nem kell, tegnapról van isteni finom töltött káposzta (szabolcsi módra), de annyira nem is kéne enni, ugyanis este Bakancsos bálba megyünk, ahol finom, 3 fogásos vacsora vár bennünket. Meg nevetés... tánc...jókedv...meg régi túratársak, akik már egészségügyi vagy más problémák miatt nem tudnak jönni velünk túrázni. Lassan már én is átmegyek ebbe a kategóriába, bár most a februári túrára mentem volna, de ütközik a színházi programunkkal (Hegedűs a háztetőn) azt semmiképp sem hagynám ki, illetve át lehetne tetetni másik napra az előadás megtekintését, de nem szeretem, mert összevissza ültetik olyankor az embert. (micsoda problémák!.... 🤔 🫣 😆)
Ma befejezem a karácsonyra kapott könyvemet, ebből is látszik: öregszem... máskor, mikor kézhez kaptam, még aznap éjszaka "megettem" egy ilyen könyvet. Na, mindegy, ez van.
... én nem ismertem, nem tudtam róla, hogy ez a leghosszabb magyar mondat , aminek visszafelé olvasva is ugyanaz a jelentése (palindrom) . Szerintem túl sok értelme nincs, de tényleg így van, olvassátok el ti is:
 |
| Demők Béla készítette, 79 betűből áll. A Magyar Nyelv Múzeumában volt. |
 |
| Ezt találtam a könyvben 😊🤓 |
Igazából a másik két program vonzott jobban, mint a hídon átkelés. Amit vártam, az a Rákóczi szülőhelye, a borsi (Szlovákia) kastély volt. Ott született nagy fejedelmünk. Tudatosan választotta az édesanyja (Zrínyi Ilona) a helyet, mert Munkács vára nagy volt és hideg, fűthetetlen, Regéc vára meg nehezen megközelíthető. Profi vezetést kaptunk, jó volt új dolgokat hallani Rákócziról.
2018 vagy 2019? nem is tudom pontosan, akkor voltam először arra, egy túra keretében látogattuk meg, de éppen felújítás alatt volt és az udvarra sem lehetett bemenni. Most viszont nyitva volt (6 € a belépő) szépen megcsinálták, annyi bibi van benne, hogy a világon semmi nem eredeti, nem maradt meg a várbeli berendezésből semmi, mindent ki-és elraboltak.
 |
| Bemehettünk az emlékhelyre is |
 |
| Kazinczy és körülötte családtagjai sírjai |
Az utolsó program Sátoraljaújhelyen a hídon átkelés volt. Jó kis kaptató vezetett fel odáig. Sokkal stabilabb, mint pld. amin tavaly átkeltünk Ausztriában, igaz az rövidebb volt, de 120 méter magasan futott. Ennek a magassága 84 méter. A férjem nevette, mert kb a háromnegyedénél mondtam, egy kicsit unalmas itt trappolni, mert a hegyeket előtte már jól megnézegettük, itt meg csak nézel a lábad alá /elé. Szó szerint alá is, mert a rácsokon át látni az alattad lévő házakat, erdőt, utakat. Visszafelé is ugyanez. Oda-vissza másfél kilométer. Szép, érdekes, de fölösleges. Egy hatalmas tájseb.
 |
| Az adatok a hídról |
 |
| A két hídfőn kis Kolodko szobrok voltak |
