Annyira szép...

 Szabó Lőrinc: Anyám mesélte

Anyám mesélte, régen, amikor

még együtt ültünk a kapu elé

padnak kidöntött tölgyfa derekán,

hogy lány korában mily szelídek és

egyszerűek voltak az emberek.

Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt

ilyen gonosz a nép: mint mezei

virágok nőttek s minden nemzedék

egymás mellett s egymás után nyugodt

derűvel ment meghalni, - rá se gondolt,

hogy szomorúnak tartsa a halált

vagy lázadozzon ős végzete ellen.

Ma romlott a világ, mondotta, és

más még a levegő is: íze nincs,

nincs nedve, s a szeretet is hideg,

mint a februárvégi napsugár.

Tizenöt éve már, hogy így beszélt.

Azóta megöregedett s talán

el is feledte szép emlékeit,

de én, ki akkor nem hittem neki,

emlékszem, pontosan, minden szavára,

s ha esténként egyedül maradok,

el-eltűnődöm rajtuk, mintha most is

együtt ülnénk a kis kapu elé

padnak kidöntött tölgyfa derekán.

A fotóról jutott eszembe, régen a falunkban így /ez volt a híradó. Estefelé kiültek az emberek a kapukba (minden háznál volt lóca) átmentek egymáshoz és kicserélték egymás között a híreket. Mindent tudtak, ami a faluban történt, nem kellett hozzá se internet, se tv. Nézegették az arra gyalog vagy biciklivel elhaladókat, aztán kitárgyalták azt is, milyen koszos/tiszta a ruha rajta, ki hagyott ott kit, ki a részeges, kocsmába járó, ki a dolgos, ki kinek udvarol, kinek mi baja van, kitől érdemes tejet hordani és kitől nem, mert vizezi 😄 jó volt ez így, bár ha olyasmiről beszélgettek, ami nem a pulyára tartozott, elzavartak bennünket. Igaz túl sokat nem ücsörögtünk az idősekkel, mert inkább játszottunk. Ha harangoztak, a haragszóból tudták, meghalt valaki, két perc múlva már tudta Nagymamám ki halt meg. És ez így volt minden nap, amíg jó idő volt, mindig kiültek a lócára és azt csinálták, amire manapság már egyre kevesebb idő jut: beszélgettek. 

Ilyen beszélgetős, ajándék napot kaptunk mi is tegnap. Egy baráti házaspárnak van kint a Keleti-főcsatornánál hétvégi háza, oda voltunk hivatalosak. Halászlé, túrós csusza, rántott és ropogósra sütött hal volt a menü, a Keletiből kifogott halakból. Isteni finom volt. Nem is a kaján van itt a hangsúly, hanem a beszélgetésen. Átjöttek az ottani szomszédok is (összesen 10-en voltunk), senkinek nem volt telefon a kezében, beszélgettünk, nagyokat nevettünk, finomakat ettünk,  aki tudott úszni az úszott a Keleti vizében (ami a Tisza vize) szóval hihetetlen jó napot kaptunk. Este nyolcra értünk haza. 

Na, most már tényleg békén hagylak benneteket, készülök az útra 😄😄

Azt figyeltem

 ...ma, milyen "termékeny" vagyok már blogilag :D :D majd minden nap írok valamit, hol jobbat, hol rosszabbat. 

Készülődünk, illetve én, mert a párom nem tud ám izgulni, hogy mi van bepakolva és mi nem, neki aztán nem fáj a feje ezekért...pakoltam most délután, a nagyját már behajigáltam a bőröndbe. Megyünk az Alpokba, hat nap öt éjszaka lesz. Tavaly hatalmas élmény volt, olyan helyeken jártam, ahol még sohasem (mondjuk ezt nem nehéz írni, mert irtó sok helyen nem jártam még :DD) Túra is lesz benne meg kirándulás is. Többek között II. Lajos kastélya:  Neuschwanstein. (na ezt meg kellett néznem, mert se kimondani, se leírni nem tudom :D } de úgy képben vagyok, hogy II. Lajosé :) ez volt a mániája, a kastély építés,  szóval ez régi vágyam volt már, a lányom azt mondja neki csalódás volt, hát majd eldöntöm, egyszer mindenesetre megnézem. Hazafelé bemegyünk Innsbruckba 💓 is, az a város, ahová bármikor visszatérnék, két éve voltunk ott, feledhetetlen volt. Meg hát a hegyek! az Alpok minden gyönyörűsége, megyünk a Zugspitzére, persze felvonóval, mert nagyon magas ám, 2962 m. Meg függőhidakon lépdelek a csúcsok között, eleinte mindig kiver a víz, ha rá kell lépni, de mikor már ott megyek, nagyon bátor vagyok, vigyorgok mint a töklámpa. Élvezem a helyzetet, mert csoda ott minden négyzetméter és szelfizünk a zemberemmel, küldjük a gyerekeknek, nevetünk a társainkkal, szóval nagyon jól érezzük mindig magunkat.

Csak érjünk oda és vissza is biztonságban, a többiről mi gondoskodunk: kedvről, nevetésről, jó kajákról, meg a fiúknak söröcske legyen, hogy ki ne száradjanak :) 

Pár fotó tavalyról:

Így igaz

 Egyszer a Nagyit megkérdeztem, miért van fönn minden hajnalon. Azt mondta:

"Vétek aludni ilyenkor, gyerekem. Nézd a leveleken a harmat gyöngyeit, hallgasd a madarak álmos pittyegését, nézz keletre, ahol vörösből folyékony arannyá lesz az ég... 

Tudod, mi a hajnal? Az éjszaka legkisebb lánya. Tiszta és odaadó."

(Schäffer Erzsébet)

Pár

... olyan csoportot követek a facebookon, amit szeretek. Túra, természet, kert, főzés, barkácsolás stb.

Beleolvasva a kommentekbe, újra és újra bizonyítást nyert az a megállapítás, miszerint  : minden ember lelkében pontosan annyi gonoszság, gyűlölet, rosszindulat van, amennyi ész a fejéből hiányzik!! 

Hihetetlen mennyiségű pocskondiázás, lekicsinylés, ész osztás folyik. Külön "értékelem" az olyan egyéneket, akik két szóból álló mondatot nem tudnak helyesen leírni, akiből süt a bőven mínuszba forduló IQ szint, akik mindenben szakértenek, akik mindenkitől mindent jobban tudnak és aki nem ért vele egyet, azt máris sz@rja szapulja. Léptem már ki ilyenek miatt csoportokból. Van egy pár külföldi csoport, amit a gyerekeim miatt követek, de én ott még nem láttam semmilyen szintű mocskolódást.

Sosem felejtem el, amit egyszer olvastam, egy gestapós tiszt nyilatkozta, mikor elfogták és kihallgatták: egyetlen megszállt ország népe sem volt velük olyan együttműködő és gyűlölködő, mint a magyar. 

Ez a trend azóta sem változott. Gyűlölködésben valószínűleg elsők vagyunk. Szomorú, végtelenül szomorú.

Egy

... nem túl nehéz túrán vagyunk túl. Illetve nem is tudom, talán csak azért mondom, mert nem volt nagy a táv és a szintemelkedés sem, de a terep sok helyen irtó nehéz volt, küzdöttünk rendesen a nagyon meredek szakaszokon, volt ahová én le sem mentem, mondtam nem ér annyit, hogy valami bajom legyen. Pont elég volt az is, amikor mentem fotózni egy szép vadvirágot, s ehhez át kellett mennem egy kis patakon, na és a hídjának a korhadt falapja úgy gondolta, hogy pont akkor, csak nekem, csak ott megadja magát és combig beleszakadtam az egyik lábammal. Soha nem bízok ezekben a fahidakban, mindig a gerendákra lépek amire rá vannak szegezve a lapok, de most úgy voltam vele, hogy nem nagy víz volt,  nem is mély a híd alatti rész, túl nagy baj nem lehet, ha beleesek sem. Hát sikerült rálépni a leggyengébbre 😄 utána még át kellett menni egy nagyon rozoga hídon, úgy volt összetákolva, de azon szerencsésen átértünk.

Mivel rövid nadrág volt rajtam, túl sokat nem védett az anyag és egy jó nagy tenyérnyi horzsolás keletkezett a combomon, ami estére már minden színben pompázott, a lila, a zöld-sárga, a kék ötven árnyalatában. Fájni nem fáj, csak nyomásra érzékeny. Mit mondjak, egy pöttyet azért megijedtem... A férjem még le is tolt, hova a ........ ba mászkálok el🤣🤣 jaaaa, még szereztem jó pár szederinda horzsolást, aki ismeri milyen, az tudja, hogy baromira tud marni és mennyire ragaszkodik az emberhez, szereti kiszakítani a nadrágokat is, a férjemét már foltoztam emiatt, egy "retro" feliratú matricát varrtam rá, de hát mi már úgyis bőven benne vagyunk a retro generációban🤣🤣

Nem fáradtam el, az idő is tűrhető volt a 26-28° körüli hőmérséklettel, bár a hegyek közötti tiszta levegőben erősen tűz a nap. Jó kis élménydús szombatunk volt. Nagyon jólesett egy kis mozgás a 40 fokok miatti "háziőrizetes" otthon tartózkodás után. 

Biharfüred környékén jártunk. 

Egy kocsi motorház tetején volt ez a szép pillangó 

Jó volt a jéghideg patakban megmosakodni, frissülni

Teleki virág 

Sisakvirág - mint minden fajtája, ez is mérgező 

Lent a mélyben robog a patak

Az a bizonyos híd, még a beszakadás előtt ... 

Nézem

... itt a blog oldalsávjában az idézetet :

"Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született." Tamási Áron

Ezt úgy fordítanám le most magamnak, hogy az ember örökké oda vágyik vissza, ahol felnőtt... 

... mert mit lehet arra mondani, hogy pld. ma reggel jelzett a villám detektor és a térképre ránagyítva nem az érdekelt hol villámlik, hanem megkerestem az Anyukám házát és megint (mindig) csak fáj a gondolat, hogy soha többé nem mehetek haza.

Elértük

... még picivel túl is haladt rajta. Árnyékos helyen... Annyira forró a levegő.

Aminek

 ...nem árt az égető napsütés. Hozzá van szokva, a mediterrán vidéken csak ezt kap, állandó napot, kevés vizet ( itt viszont naponta majd egy locsolónyi kell egy nagyobb cserépre, illetve van, hogy napközben is kapnak vizet) 

Ilyenkor nyáron kapnak tápot, nagyon meghálálják. Tavasszal/nyár elején sokat eladtam, az óriásokat, két és fél, három méteresek voltak már (jaaa, ezt már írtam szerintem, de túl meleg van, hogy utánanézzek:)) Nem bántam meg azóta sem, bár akkor voltak szépségük teljében. Szaporítottam magamnak, van egy csomó kicsi, meg már nem is olyan kicsik, meg négy nagy maradt. Át kell állni olyan növényekre, amik bírják a napot. Az idén a vinkákkal sem volt szerencsém, sok kipusztult, pótoltam, újra kipusztult ugyanott. Leástam, hogy van e ott valami pajor, de semmi nem volt, sőt amit cserepekbe ültettem,  jó pár ott is lesárgult, elszáradt. Már nem pótolom utána, annyi marad amennyi. Gyökereztettem három japán tarkalevelű babérsomot, azokat is kiültetem majd ősszel, hagy legyen több bokor a kertben.

ezek a valóságban sokkal sötétebb rózsaszínek, majdnem bordó már

japán babérsom - a jég lerendezte a nyári nagy viharban, de szépen magához tért, még látszanak a lyukak rajta

...és csemetéi

ami megmaradt vinka cserépben

a szerelem virágon most csak öt lett, úgy emlékszem tavaly a duplája volt, azt mondják pedig mindig páros számban nyílik, hát ez nem, ez különcködik vagy nem szerelmes :)

csoda, hogy élnek

a muskátli pedig bírja a meleget, elvégre Mexikóból származik, de megégett a virág a tűző naptól, mert ez és a többi is tűzpiros, nem tarka

az "üres" földterületek alatt tavaszi hagymák vannak, oda nem tudok ültetni semmit. Soha nem szedem fel, meg is őrülnék, ha minden évben ki kéne szednem...