Megpróbálom

 ...összehozni az ígért utazásról a beszámolót. Két telefonról kell(ene) "összefésülni" a fotókat.

Nyugodtan kijelenthetem, életemben nem láttam még ehhez hasonló tájat, mint Lanzarotén. Hihetetlenül különleges és nyomasztó is egyben. Képzelj el egy olyan vidéket, ahol nincsenek fák, bokrok, fű, semmi nincs, csak néhány pozsgás szerű növényke, ami kínlódik a tájban. Illetve kaktuszok, de az is csak gyéren, tulajdonképpen amit az ott élők ültettek már az évtizedek/évszázadok során. Van ugyan pálmafa, de azok is inkább csak a településeken, de azok sem alkotnak ám erdőt. Kopár, száraz és forró. Április elején mentünk, de már szenvedtünk a melegtől, 30 fok körül volt, de ez sokkal égetőbb, mint nálunk. Nem tudsz árnyékba menni, mert nincs hová. Az UV sugárzás ott 11-12-es értéknél kezdődik. Nagyon kell vele vigyázni, mert az óceán felől állandóan fúj a szél a partmenti sávokban, ha nincs rajtad hosszú ujjú, megégsz. Rajtam állandóan ing volt, sapka, a nyakamon kendő. 

Ami a különlegességét adja, az a számtalan vulkán által kialakított táj. Az 1700-as, 1800-as években még működtek ott vulkánok, úgy is szokták mondani, a 300 vulkán szigete. Na, annyi biztos van ott. Láttunk igazi vulkáni kürtőt is, de ami a lényeg: hihetetlen mennyiségben folyt mindenfelé a láva. Néztem a lávamezőn átvezető túránk során hol is van a hegy, ahonnan jöhetett, hát elég messze volt és mégis eljutott az óceánig. Ameddig a szem ellátott, mindenütt lávamezők voltak. Fekete, irtó veszélyes, andezit és bazalt tartalmú koromfekete vulkáni kőzet ameddig a szem ellátott. Jusson eszedbe, mikor látod a tévében egy-egy kitörésről a filmet, hogyan hömpölyög az izzó láva. Itt láthattam ahogy hűlt ki és megdermedt. Az már úgy marad az idők végezetéig. Látszottak a gyűrődések, ahogy folyt, a tornyosulások, rendkívül éles kövekkel telítve. Nagyon kellett vigyázni, mert aki ott elesik, annak szilánkosra törik a csontja a nagyon fura alakzatú, hegyes/éles köveken. Mi úgy fogalmaztuk meg, egy hatalmas óriás őszi mélyszántást végzett a tájon. Ez a lávamező végig van a sziget egyik oldalán, végig lehet menni az egész szakaszon, de mi nem jártuk be csak kb. egy 7 km-es útvonalat, de higgyétek el, nagyon elég is volt. Fárasztó, nyomasztó egy idő után a feketeség, a hőség, a figyelem, hogy el ne essünk stb. Ugyanakkor engem lenyűgözött! Állandóan az járt az eszemben, úristen! micsoda erők dolgozhattak ott annak idején, hogy ilyen mennyiségű láva került a felszínre isten tudja hány km-es szakaszon. Rengeteg beszakadt vulkánt láttunk, az un. kalderákat.  Vonzott és taszított ez a rész. Óriási élmény volt, de mégis azt mondom: többé nem mennék oda. Nem tudom megmagyarázni, de a kietlenség, a feketeség, a táj üressége, a zöld hiánya, phuuuu, hát elég volt egyszer. Kirándultunk még több kis településre is, ott vannak pálmafák, igazi délvidéki virágok, de mind csak úgy marad életben, ha odavezetik a tövéhez a csepegtető öntözés csöveit, mert amúgy elpusztulnának, annyira nincs ott csapadék. Lanzarotét nem is néztem, csak a másik szigetet, ahová átmentünk: Fuerteventura, na az éves csapadék ott 150 mm, gondold el, az semmi. 

Első napon  El Golfo faluból indultunk el a lávamezőn. El Golfo egy kis halászfalu a sziget nyugati részén.  A part mellől  fordultunk vissza a falu felé, nagyon gyér növényzet között.

A túra után még 200 méter séta után jutottunk el Lago Verde-hez, amely egy különös zöld színű tó az óceán partján. Gyakorlatilag egy vulkáni kráter maradványa ez, amelynek az óceán felőli részét lekoptatta a hullámok ereje, és a maradékban pedig egy tó keletkezett, amelyet egy algafajta varázsol elképesztően zöld színűvé.

Második napon az ezer pálma völgyébe indultunk Haría városába. Na, ne gondold hogy tényleg van ezer pálma, csak ez egy hangyányit zöldebb, mint a környező táj. Nagyon érdekes a szőlő termesztésük, a hegyoldalakon teraszosan vannak a szőlő ültetvények, de az egész szőlő jó ha egy méteresre nő meg. A talaj vulkanikus volta miatt nagyon termékeny, de ne gondold, hogy föld van ott, ááááá! apróra darált? őrölt? vulkáni kőzet a "föld". Persze a szőlő is csak úgy él meg, hogy mindegyiknek a tövére oda van vezetve a csepegtető locsoló rendszer. Nem is tudom honnan van víz ott, még csak egy icipici patakocskát sem láttunk sehol, arra gondoltunk, hogy valami mélyfúrású kutakat csinálnak, csak így lehet, mert a házak összevissza vannak a hegyek között, olyan elképesztő helyeken laknak, hogy közel távol nincs semmi szomszédság. Komolyan, én el sem tudom képzelni, hogy ilyen helyen élnék, jó, ők beleszületnek a helybe, nem nagyon válogathatnak, de biztos jó ott és úgy nekik.

A fotók nagyon jól érzékeltetik a szépséget, a vadságot, a kietlenséget, de ugyanakkor az életet is. 

 

Folyt. köv.

  

 

jól látszanak a beszakadt vulkánok a távolban

ez volt itt talán a legzöldebb táj...

ilyen úton mentünk végig...

ez már nagyon zöld résznek számított

holdbéli táj

ez egy hatalmas, kb. méter magas cserépben volt, maga a kaktusz is nagy volt

 

Az az igazság

... most piszkosul ráérek, mert itt vannak a festők, ilyenkor meg van kötve az ember keze, a világon semmit nem tudok csinálni, még kint a kertben sem, mert egész éjszaka esett, merő sár minden. Hiába csak három szoba meg egy kis fürdőszoba van festés alatt (tavaly kimaradtak) de az egész ház szutyok, tegnap csiszoltak, hát ne tudjátok meg hogy belepett vastagon! mindent az a liszt finomságútól is apróbb szemcséjű por. Tegnap odavoltam (addig a férjem maradt itthon) szemészeten, ahogy beléptem a házba, "köd" volt mindenütt (a portól) hát elborultam kissé, miért nem tudták bezárni azoknak a szobáknak az ajtaját, ahol éppen csiszoltak, az ablak tárva nyitva lehetett volna, de hát nem volt ész hozzá. Az ilyenektől őszülök én a hajfesték alatt...de tudom, nem lehet megúszni felfordulás, kosz nélkül egy ilyen jellegű munkát, csak hát én már itthon, ha kizökkent valami hosszabb távon, elég nyűgös-hisztis vagyok :D 

Mindegy, ezen ha túljutunk, itt bent már nem lesz nagyobb rombolás, hisz tavaly túlestünk majdnem mindenen, jövőre kívül lesz még egy kis homlokzat festés, aztán kész, fájront! tíz évig semmihez nem akarok nyúlni, ha egyáltalán élek még addig. 

Más. Elég sokat járok mostanában rendelőkbe, nem, hála Istennek nincs komoly baj, csak amolyan megelőzés? controll, ilyen olyan vizsgálatok, laborok,  meg hát azért baj is van, mind a két térdem problémás, eléggé tud fájni, tegnap végül injekciót adtak bele, ez amolyan "zsírozás" , férjem azt mondta, kenőcsözték :D meg valami bogyót kell szednem, még nem váltottam ki, de már megnéztem mi az. Még kettő-kettő injekciót kell kapnom, jaaaa, jó pízért, darabja 20000 forint, de azt mondtam, mindent vállalok, csak ne legyek korlátozva a mozgásban. Már attól kivoltam, hogy elég sokat buszoztam, villamosoztam mostanában, kímélve a térdemet, hát ez nekem a halálom volt, hogy nem tehetem azt, amit szeretek: gyaloglás/sétálás/túrázás. Tudom, hogy sokkal nagyobb problémák, betegségek miatt keserednek el emberek, nem panaszként mondom én ezt, csak engem már ennyi is zavar, de még mindig azt mondom, ha így tudok javítani az állapotomon, akkor soha más bajom ne legyen!!!

Szóval a rendelőkben üldögélve mindig "mozizni", figyelni szoktam másokat, hisz soha nem hívják be az embert a hónapokkal azelőtt kért/kapott időpontban. A viselkedés, hát nem is tudom hol élnek emberek, hogy nem veszik észre magukat vagy direkt csinálják, unatkoznak? A hangos telefonálás, a maximálisra felerősített csengő hangerő mindennapos, egy baromi hosszú folyosón ülve csak az nem hallja mit beszél, aki nem akarja. Abszolúte magánügyeket, ami senki másra nem tartozna, na ezt mindenki hallja úgy tárgyalja ki. A trágár beszéd is megszokott, de abban az igazi alpári stílusban mutatja be az IQ szintjét. 

A másik megint csak a beszéd kényszerből fakad, mindenkihez odafordul, mindenkinek elmondja az élete történetét, mit főzött, sütött a héten, hogy ízlett a családnak, az egész kórtörténetét elmeséli, milyenek a szomszédai, a neveket úgy emlegetve, mintha legalább is ismerni kéne az illetőt.

Akkor vannak a fontosnak látszó/tűnő emberek. Eleve úgy jön oda, mintha ő lenne II. Katalin cárnő, úgy néz körbe, mint az alattvalóira, hess innen parasztok, most én jövök! odaáll az ajtóhoz, ha nyílik beslisszolhasson, de aztán rövid idő alatt leül, mert eligazította az asszisztens, hogy várjon csak a sorára, mert hatszázan vannak előtte, különben is, még egy óra múlva van csak az időpontja. (nem szép dolog, de elnyomtam egy kárörvendő röhögést, úgy befelé...)

Én szeretek csendben ülni, figyelni. Totózom magamban, na ha ez kijön, talán én jövök, ugye időpontra nincs mit adni. Van, amikor türelmes vagyok, hisz az ember odaszánja már azt az időt, meg tisztában van az egészségügyi helyzettel, hogy nem mennek simán a dolgok, örül, ha orvos elé kerül egyáltalán. De van, amikor nagyon feszült vagyok, imádkozok, hogy ne szóljon hozzám senki, mert nem biztos, hogy túl beszédes kedvemben leszek. Durván nem viselkedek senkivel, de rövid idő után érzékeltetem, hogy nem akarom egy tök idegen ember összes betegségét meghallgatni, volt mikor elnézést kérve inkább felálltam és sétálgattam a folyosón. 

Már a végénél tartok az eü. intézetekbe való járkálgatásoknak, május 23-ra van még egy laborra beutalóm (két hónapra kaptam, sima laborra, így mennek itt (is) a dolgok) meg az injekciókat felszedem, utána remélhetőleg elfelejtem jó sokáig, évekig az összes orvost és rendelőt!!

A kertem totál lerottyant mire hazajöttünk, az áprilisi 30 fok közeli hőmérsékletek leégették szinte a virágokat. Most hűűűűű, meg húúúúú ahogy kinéz, azt is csinálni kéne, de mostanában esegetett az eső, nem igazán jó ilyenkor kapálgatni, mert minden visszafogan, na majd a jövő héten, túl leszek addigra a benti tennivalókon és ráállok a kertre. Ezeket a virágokat tegnap fotóztam, most kezdenek a nőszirmok nyílni, rengeteg bimbó van, nagyon készülődnek a pünkösdi rózsák, jaj de szeretem őket (is) :) 

Tudom, hogy tartozom egy élménybeszámolóval, remélem sorra kerül egyszer az is, majd meglátom.

lassan elnyílnak a szellőrózsáim is

haranglábak, mindenütt ott vannak, de szeretem őket

tavaly kaptam ezt a fajta nőszirmot

már nem tudom mi a neve harangvirág, gyönyörű, de nagyon invanzív

a leánykökörcsint virágzás után is szeretem

nem sok hegyi len maradt, ez az egy bokor

még ennyi kis Montana klemátisz virágzik

a legutolsó tulipánom

Időzített bejegyzés

 Mire ezt olvasod, én már egy 5 órás repülőúton leszek túl ...🤔😍

Mostanában

... elég sokszor voltunk otthon a falumban. Mivel hirdetve volt az Anyukám háza, tudtam, hogy előbb utóbb csak akad rá vevő és ki kell üríteni a személyes dolgokat. Senkinek nem kívánom hogy átélje, mikor a szülő házából kell kirakni a holmikat. Minden egyes darabot kézbe véve az egész ott töltött életem lepergett előttem. A szívemet csavarta az érzés, mikor rakosgattam félre azokat, amit nem tudok elvinni, nem tudom használni, mert egész egyszerűen itthon is az égig ér már a sok holmi. Kicsit megnyugtatott a gondolat, mert tudtam, olyan helyre kerül, ahol hasznát veszik. Anyától nem messze lakik egy végtelen szegény család, a családanyával együtt nőttünk fel, együtt játszottunk az utcán. 10 gyereket szült, abból már kettőt eltemetett, nem olyan régen a férjét is. Isten tudja hány unokája van már, akiket félig meddig ő nevel. 

Megkérdeztem, hogy nem sértem e meg vele, ha neki adok jó pár dolgot. Nagyon örült és én is, mert nem a kukába kellett kidobnom. Rengeteg mindent áthordtunk: edényeket, tányérokat, evőeszközöket, ágynemű huzatokat, paplanokat, párnákat, plédeket, függönyöket, szőnyeget... stb. Olyan hálás volt! Azóta már itthonról is vittem haza neki holmit.

A bútorok maradtak a házban, úgy adtuk el. Azt már képtelenek lettünk volna elrakni, elhordani. Azt csinál vele, amit akar. Egy Kárpátaljáról áttelepült fiatalember vette meg. Felújítják (ráfér...) és úgy költöznek majd bele.

Iszonyat hirtelen zajlott le, igazából nem voltam rá felkészülve lelkileg. Meghirdettük egy ingatlanos oldalon fotókkal, volt jó pár érdeklődő, meg is nézték sokan, de azokkal nem jött létre az üzlet. Jelentkezett az a fiatalember, hogy megnézné. El is ment azon a napon, egyszer csak látom keres a tesóm. Na, gondoltam, biztos megint mondja, hogy nem kell a ház. 

- Ha tudsz, azonnal gyere haza, megveszi a házat az illető, mire hazaérsz, meg lesz írva a szerződés, alá kell írni, azonnal fizet készpénzben. 

Szerencsére a férjemnek nem volt halaszthatatlan dolga, én könyveltem ugyan, de azt ott tudtam hagyni, rohantunk haza. Én végig bőgtem az utat, hiába tudta az eszem, hogy ez a sora, el kell adni, mert romlik az állapota (4. éve állt már lakatlanul...) és hogy örüljek, mert nem roma vette meg és nem fog lepusztulni, hanem új életet kap a ház. Csak a lelkem, az nem volt készen rá. Most szombaton, hogy otthon voltunk, elmentünk a ház előtt, van még kulcsom hozzá (nálam maradt), de már nem szabad, már nem az enyém, nem lehet bemenni. Nagyon szerettem volna még egyszer utoljára végig járni a szobákat, megsimogatni az imádott cserépkályhákat, az ismerős bútorokat. Végigmenni a kerten, a most menyasszonyként tündöklő meggyfák között és utoljára megölelni a vén szilvafát, amit annyira szerettek a szüleim. Nem tudtam elköszönni, azt hittem még haza tudok menni a kulcsátadásig, de pont itthon voltak a gyerekeink, mikor szólt a tesóm, hogy át kell adnia a kulcsait, mert határidő volt.

Hiába lesz felújítva, valahányszor arra járok majd, minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás a Szüleimnek és azoknak a boldog óráknak, napoknak, éveknek szól majd, amit ott töltöttem el. 

A kép a netről származik 

Érdekes

... emberek által tudhatom meg, ki is vagyok tulajdonképpen.

Péntek, piac. Karajt vennék, ősszel nyitott üzletet fent az emeleten egy új hentes. Első perctől kezdve nem igazán volt szimpatikus a férfi eladó (néha van egy hölgy is mellette), rendkívül mogorva képpel állt mindig a pult mögött, nagydarab, fekete szakállas fickó, de szép áruja volt, így néha vásároltam tőle. Most is odaálltam, mert nem sokan voltak nála. Kértem 8 szelet karajt s mutattam melyikből. Rámutat egy darabra, ami egy karajvég volt, olyan majdnem tarja és azt nem akartam. Mondom azt nem kérem, azt szeretném amit mutattam. Dühtől veres fejjel mondja nekem, hogy már annyi ilyen vég van, hogy cigánypulyát tudna vele hajigálni. A kért karaj darabot meg úgy odavágta a pultra, hogy pattant egyet. Tovább dühöngött, hogy miért nem jó az a másik, hisz ugyanolyan, mint amit kértem és de jó dolgom van, hogy így válogatok. Ekkor fogyott el a birka türelmem, már nem akartam tovább hallgatni és egyetlen szó nélkül eljöttem onnan. Még hallottam, ahogy utánam szólt: BUGRIS!

Szóval megtudtam, hogy bugris vagyok. Első gondolatom nem is a felháborodás volt, hanem hogy milyen régen hallottam azt a szót 😄 

Bugris vagyok, mert a pénzemért szerettem volna kiválasztani, amit szeretnék. Bugris vagyok, mert az eladókkal én mindig udvariasan kommunikálok és neki is úgy mondtam: kérek szépen. 

Egyébként pár méter után visszanéztem, a mögöttem álló 2 ember sehol nem volt, szerintem ők is eljöttek, hallva a kedves monológját az eladónak. 

Nem haragszom rá, sajnálom. Ki tudja milyen problémája lehetett, bár azt nem a vevőkön kellene kiélnie. Vagy csak simán nyomorúságos az egész lelkivilága. Egy biztos: a környékét is elkerülöm a boltjának. 

Kicsit

... màszkàltunk a Nagyerdőn. Gyönyörű idő volt, még túlságosan meleg is. Az ágyásokban valami csodálatos tulipán kavalkád volt. Csak ámultam  bámultam a szépségükön.