.... sóvárogva nézem a hortenziákat a városban, az enyémek soha nem lesznek ilyenek...már mindent elkövettem velük, de ami tavalyról is volt három bokor, ebből kettő majdnem kipusztult, hiába locsoltuk minden nap, a harmadik is kínlódik, de legalább nem sárgul, mint a másik kettő.
Vettem egy bugást most nemrégen, nem is ültettem ki szabad földbe, átraktam egy nagy cserépbe, félárnyékos helyre pakoltam s most várom a csodát, hátha megerősödik még jobban és majd kirakom, ha szép nagy bokor lesz. Ha lesz...
Tegnap olyan kedvemre való idő volt, szinte galoppozva mentem, annyira örültem a hűs levegőnek, itt egész nap borongózott még, hazafelé tartottam már éppen, mikor rám telefonált a párom, hogy hol járok, vegyen fel? hazavisz. Mondom dehogy vegyél fel, örülök most minden egyes lépésnek, alig hiszem, hogy gyalogoljak, az utóbbi hetekben zömében kerékpárral jártam, alig gyalogoltam, utána meg bezárkózva a lakásba, hááát, nem az én világom, de hát mit is tettem volna kint közel 40 fokban??? Tegnap már kerteztem, de ezen a nyáron végre azt is elértem, hogy nem nagyon tudtam benne dolgozni azért, mert annyira lágy volt az esőtől, itt ugyanis a pénteki váratlan kis 2,5 mm eső után szombaton volt 20 mm és vasárnap is egy jó kis zápor keretében meg 16 mm. Azért levagdostam a sok-sok margaréta szárakat, kiástuk a tavaly kivágott orgona gyökereit, hihetelen agresszív, tavasszal már azt hittük kibányásztuk az összeset, hát nem, még most is egy fél kukányit szedtünk ki, de még így is maradt a földben. Olyan mint a tarack, ha egy kis darab benne marad, tuti kihajt.
Szó szerinte feléledtem ettől a kicsit jobb időtől, már tudok újra tervezni a kertben, mit hogy fogok megcsinálni ősszel. Jóóó, tudom még jön jó pár izzadós nap, de már látom a végét, vágom a centit, mint annak idején a katonák leszerelés előtt.
Hétvégén jó lenne hazamenni, valószínűleg el fogjuk adni az Anya házát, a Testvérem szerint hárman is szóltak neki, hogy ha eladóvá válik, telefonáljon nekik. Tőlem kérdezi, kinek adjuk. Mondtam neki, fogalmam sincs ki kicsoda, már Isten tudja hány évtizede eljöttem otthonról, alig ismerek valakit. Majd eldöntjük, nem mindegy nekünk sem, hogy kinek a tulajdonába kerül az a ház, ami nekünk az otthont jelentette. Azt tudom, hogy nekem a szívem szakad a gondolatra is, hogy attól kezdve nem léphetek be soha többé, de nem is tudnék belépni, az már úgysem az a ház, ott már nincs, aki/akik miatt nekünk oly sokat jelentett.
Találtam egy verset, én az ilyenektől mindig sírva fakadok...😭😭
Olyan jól imdult a bejegyzésed, örömködtem veled együtt, de a végén sírásba torkolott. Mindig azzal nyugtattam magam mikor a szülői ház előtt elmentünk, hogy jó kezekbe került. Ezzel nyugtattam magam :)) Nehéz, nagyon nehéz megválni tőle!
VálaszTörlésA hortenziák nálam is csak nagy cserepekben érzik jól magukat, mert a mi talajunk nagyon rossz. Ami a fotódon van, a cserjés Annabelle viszont mindenhol szép, nem kényes. Ez nálad is biztosan jól érezné magát.
Ez a fajta hortenzia a városban van, annyira szép és dús, a fehér virágról váltott zöldre, különleges. Ha ez sem marad meg, amit most vettem, nem próbálkozok vele többet.
TörlésMuszáj eladni a házat, tudod Te is, hogy álltában is mennyit romlik az állaga. Remélem jó kezekbe kerül. 😔
Orsi, a kerttel kapcsolatos dolgokban tanácsot adni nem tudok, nekem csak cserepes, lakásban tartott növényeim vannak.
VálaszTörlésA vers fájdalmasan szép. Szerencsés vagyok, hogy a szüleim lakásában ma a lányom él, így ahányszor nála vagyok emlékezem... Más a berendezés, de a kisszobám ott van és sok-sok emlék a szüleimről.
Már tapasztaltam, hogy vannak olyan növények, ami ha nem szereti a helyet/földet/napot/árnyékot - szóval bármit tehetsz érte, akkor úgysem marad meg. Ezért is írtam, ha ez az újonnan beszerzett bugás hortenzia is kínlódni fog, akkor feladom, ez az utolsó, mert kissé drága mulatság a beszerzése és nem lesz belőle mégsem semmi.
TörlésNem tudunk mit tenni a házzal, mint eladni. Saját célra nem használjuk még a telket sem, évek óta nincs veteményezve bele semmi, meg az az igazság, bármennyire fájdalmas is kimondani, nekem a szüleim nélkül az a ház már nem otthon :(((
Orsi, amit írtál a szüleid házáról mélyen érzem, végigcsináltam. Két órát ott töltöttem, s elmentem, üres volt. Eladtuk. Ha arra járok, mindig elmegyek, megnézem a házat, s emlékezem. A szívemben, lelkemben ott maradt. Tárgyakat, meg em emlékeket úgyis elhozol magaddal, tán pár növényt, ők veled maradnak.. A többi meg a szívben.
TörlésAnikó, most úgy érzem, ha eladjuk, képtelen leszek arra menni, még a gondolatra is bőgés jön rám. Igen, minden apró részlet, minden emlék ott marad örökre a szívemben.
VálaszTörlés