.. és a világ kicsi lett

2023. február 14.

Olvasom

.. a HVG-ben: "Több amerikai egyetem kutatója együttes erővel talált bizonyítékot arra, hogy a legnépszerűbb kínai mobilgyártók készülékei nemcsak Kínában, hanem globálisan is gyűjthetik a felhasználói adatokat. Úgy, hogy erről a készülék tulajdonosa mit sem tud, és leállítani sincs lehetősége a folyamatot.

Egy friss, az arXiv preprint szerveren megjelent publikációban egy több amerikai egyetem tudósaiból álló kutatócsoport szerint az olyan gyártók, mint a Xiaomi, a OnePlus, at Oppo vagy éppen a Realme készülékei folyamatosan gyűjtik az adatokat a felhasználóról, anélkül, hogy erről bármi fogalma lenne az illetőnek. Ezt azokon az alkalmazásokon keresztül teszi meg a készülék, amit a gyártó előzetesen telepít fel rá – foglalta össze a helyzetet a Gizmodo. "

Én ezt mindenféle kutatás nélkül megmondtam volna már évekkel ezelőtt. Abban is biztos vagyok, hogy le is hallgatnak, vagy a fene sem tudja mit csinálnak, de azt én magam tapasztaltam, hogy csak beszélgettünk róla a férjemmel, de nem kerestem még rá az interneten, s mit ad Isten? ahogy beléptem a telefonomon mondjuk a facebookra, már ott voltak annak a terméknek a reklámjai, amiről szó volt előtte. Kizártnak tartom a véletlenséget. Félelmetes ez, de úgy keresztül-kasul van már szőve ez a világ mindenféle számunkra érthetetlen dologgal, amiket már nem tudunk követni. Halkan súgom, sok mindent nem is értek már én sem, pedig mindig igyekeztem haladni a netes világgal, de sokszor ott tartok, jóvanazmárúgy, amennyit tudok.

Mit lehetne tenni ellene? Tárcsázós telefon korszakába visszaröppenni. Vagy a kőbaltás korszakba.

Egyszer eljön ez is

"Ott volt a tavasz. Minden fa látta már. Minden fűszál. A kövek. A vizek. A bükkök alatt egy hóvirág óvatosan elődugta a fejét. Körülnézett. Aztán egészen halkan elkezdett csilingelni."

Wass Albert: A funtineli boszorkány

2023. február 12.

Valamiféle eufória

... fogott el ma. Talán a ragyogó napsütés, az istentisztelet mélysége, gondolatai, a nyíló krókuszok, a Vekerin tett séta?(ismét van víz a tóban, olyan 60 cm, még egy méter hiányzik, de már ez is jobb a tavalyi kiszáradástól, még egy hattyúpár is visszatért) vagy így együtt volt jó az egész? Vagy a finom ebéd, az általam még soha nem evett marhapofa semmihez nem hasonlítható finomsága? (én készítettem... 😇😇) tulajdonképpen mindegy mi okozza a pozitív hangulatot, örülök hogy így érzem.

A Kati-ér még mindig táplálja a tavat

Be van fagyva

2023. február 10.

Lehet

... azt mondani, hogy a múltban élek, hogy túl sokat emlegetem mi volt, hogy volt régen, hogy előre kell nézni meg a jelenben élni, szóval mikor egy ilyen írás szembe jön velem, hát én ezerrel repülök vissza és igenis látom azt a kislányt (magamat) szembe jönni velem, aki a férfi bicikli váza alatt tanult meg biciklizni, amit mai fejjel sem bírok felfogni, hogy lehetett úgy menni, de már az is nagy szó volt, ha egy családban egy kerékpár volt és az is a családfő miatt férfi változat. Nem számított nekünk, nagyon meg akartuk tanulni és úgy tekertünk, mint a szélvész és mekkora dicsőség volt, mikor nőttünk annyit, hogy átlendültünk a vázon és alig érte ugyan a lábunk a pedált, de nem számított, királyság volt minden perc, még a borulásokat sem bántuk, sőt titkoltuk otthon, mert még kaptunk is volna érte egy nyaklevest. Ilyenekért sem bírok /tudok elszakadni a múlttól. Nem is akarnék. És ami a legfájóbb igazság ebben az írásban, a falunkba beérve valóban az első utunk a temetőbe vezet🥺😢

"Időnként vissza kell menni. Akkor is, ha túl sok az emlék, és akkor is, ha túl kevés...

... Oda, ahol mostanra összementek az utcák, ahol egyre több kertet fojt meg a gazként burjánzó elmúlás, ahol az egyszerre ijesztő és megnyugtató beletörődés rozsdája marja szét a kapukat, ahol a kerekes kút még most is kerekes kút, pedig kereke talán nem is volt soha.

Vissza kell menni oda, ahol gólyák állnak sorfalat az ott felejtett álmoknak, ahol illatos a nyári por, ahol zamatos a tavaszi vihar, ahol minden sarkon egy gondolatnyi gyerekkor, ahol magamat látom kipirult arccal, biciklivel szembejönni, ahol elkezdődtem, ahonnan úgy indultam el, hogy tudtam, időnként vissza kell majd menni.

Vissza kell menni akkor is, ha még nem dőlt el, hogy a lezárás, vagy a változás költözik-e az otthonvolt házba, akkor is, ha az első utam már nem a gyerekszobába, hanem a temetőbe vezet.

Vissza kell menni, mert onnan látni csak rendesen, milyen hosszú volt az út."

/ Kőváry Anett : Az út első fele/

2023. február 9.

Tél is

...tavasz is. Hiába van nagyon hideg reggelente, nem is baj ez a pár nap mínusz, legalább pusztulnak a kártevők, napközben olyan ragyogó napsütés van, hogy be sem kapcsol a kazánunk, valamikor éjfél után hallom mindig, hogy beindul. Nem is tudom mikor fizettünk ilyen kevés gázszámlákat télen, annyira enyhe volt az idő (ahhoz képest, hogy tél van...), jóval kevesebb fogy. Persze hozzátartozik, hogy reggelente a nappaliban besegítünk egy fűtő klímával, de az olyan, mint régen az olajkályhák voltak, ha kikapcsolták, fél óra múlva már kezdett kihűlni a szoba.

Furcsa egy tél volt ez (eddig) már remélem azért nem lesz semmi extra időjárási jelenség.

Két új szerzeményem, sajnáltam kint hagyni így cserépben a kertben, elültetni meg nem tudtam a fagyos, havas föld miatt.

2023. február 5.

Nem is tudom

...nevezhetem e életem legnehezebb túrájának a tegnapit. Éreztem én már irtó nagy fáradtságot egy-egy túra után, de akkor abban volt bőven kilométer és szintmagasság is. Itt nem tudom mennyi szintmagasság volt tegnap, talán 350-400 méter, távolság meg olyan 12-13 km, de ez felért 50 kilométerrel. Friss hó esett előtte két nap is, cirka egy méter, fent a havason meg másfél méter. Akkor is esett egész nap, nem is esett, ömlött a hó, de az a nedves hó, ami ha ráesik a kabátodra, olvad is. Csurom víz volt mindenünk, a sál, sapka, kabát, a kamásli alatt a nadrág szára, térdig hóban, néhol combtőig merülve. Szerencsére a dzsekim szuper jó minőségű, egyáltalán nem ázott át, pedig kívül csöpögött a hólétől, a bakancsom is ezerszer megdicsértem már, az is tök szárazon tartott a lábam, szóval ezzel nem volt baj. A hó, a hó na az betette a kulcsot mindenkinek :D képzelj el egy egy méteres hóréteget a lábad alatt, ami még nincs letaposva, igaz elment már rajta egy-két hószán, hójáró akármi vagy éppen quad, ami nem igazán tömörít, inkább még feltépi a havat. Na ebben a hóban evickélni, amikor nem tudod mikor szakad be a talpad alatt, amikor a bokád úgy jár jobbra balra, hogy attól félsz mindjárt kitörik, mikor lépnél az előtted járó nyomába, de tök mindegy is hová lépsz, mert úgyis merülsz, mikor minden lépésért megküzdesz, mikor úgy érzed elfogy a levegőd, mert közben alattomosan emelkedik ám az út, mikor legszívesebben lerogynál, mikor csak pislogni tudsz, mert annyira esik a hó, mikor tudod úgysem látsz semmit, ha felérsz a havasokba, mert a látótávolság majdnem nulla, mikor küzdesz a következő légvételért, mikor nem tudsz pisilni, mert beleér a seneked a hóba, nem tudsz inni, mert mire előkotrod a vized, már lemaradsz fényévekre a többiektől, nem tudsz fotózni, mert ömlik rád, a telefonodra a hó, mikor már harmadszor mondod azt magadban, itt egye meg a fene az egészet, visszafordulok!!! na akkor egy szusszanás után mégis folytatod az utat, mert minek is adnád fel. És amikor felérsz, alig látsz valamit, ott már már másfél méteres a hótakaró, ne lépj se jobbra, se balra, mert elmerülsz totál, de már fordulj is vissza, mert sötétedés előtt le kell érni feltétlen, na akkor kérdezed meg magadtól: megérte?? vajon mit is válaszolok magamnak? megérte, hogy félholtan érkeztem le és nem csak én, hanem a többiek is? hogy egy csaj leszólított egy quados férfit, szerencsére magyar volt, hogy levinné-e, mert ő biztos nem éli túl, ha még neki innen le kell mennie. Miért is csinálja az ember? én miért is mentem fel, mikor legalább négyszer jártam már ott fent és sokkal jobb időben, télen, nyáron, tavasszal, ragyogó napsütésben, krókusz virágzáskor, télen is, szikrázó kék ég mellett, szóval minden évszakban. Mi hajtja az embert? én már a világon senkinek nem akarok bizonyítani, jaj dehogy!!! és mégis, valami hajt, cáfolni a koromat, hogy még bírok, hogy még megyek. Nem volt olyan porcikám, ami ne érezte volna meg az utat. Minden testrészem fájt, egyben mozogtam a végére, olyan voltam, mint egy Michelin baba.