Nem is tudom

 ...nevezhetem e életem legnehezebb túrájának a tegnapit. Éreztem én már irtó nagy fáradtságot egy-egy túra után, de akkor abban volt bőven kilométer és szintmagasság is. Itt nem tudom mennyi szintmagasság volt tegnap, talán 350-400 méter, távolság meg olyan 12-13 km, de ez felért 50 kilométerrel. Friss hó esett előtte két nap is, cirka egy méter, fent a havason meg másfél méter. Akkor is esett egész nap, nem is esett, ömlött a hó, de az a nedves hó, ami ha ráesik a kabátodra, olvad is. Csurom víz volt mindenünk, a sál, sapka, kabát, a kamásli alatt a nadrág szára, térdig hóban, néhol combtőig merülve. Szerencsére a dzsekim szuper jó minőségű, egyáltalán nem ázott át, pedig kívül csöpögött a hólétől, a bakancsom is ezerszer megdicsértem már, az is tök szárazon tartott a lábam, szóval ezzel nem volt baj. A hó, a hó na az betette a kulcsot mindenkinek :D  képzelj el egy egy méteres hóréteget a lábad alatt, ami még nincs letaposva, igaz elment már rajta egy-két hószán, hójáró akármi vagy éppen quad, ami nem igazán tömörít, inkább még feltépi a havat. Na ebben a hóban evickélni, amikor nem tudod mikor szakad be a talpad alatt, amikor a bokád úgy jár jobbra balra, hogy attól félsz mindjárt kitörik, mikor lépnél az előtted járó nyomába, de tök mindegy is hová lépsz, mert úgyis merülsz, mikor minden lépésért megküzdesz, mikor úgy érzed elfogy  a levegőd, mert közben alattomosan emelkedik ám az út, mikor legszívesebben lerogynál, mikor csak pislogni tudsz, mert annyira esik a hó, mikor tudod úgysem látsz semmit, ha felérsz a havasokba, mert a látótávolság majdnem nulla, mikor küzdesz a következő légvételért, mikor nem tudsz pisilni, mert beleér a seneked a hóba, nem tudsz inni, mert mire előkotrod a vized, már lemaradsz fényévekre a többiektől, nem tudsz fotózni, mert ömlik rád, a telefonodra a hó, mikor már harmadszor mondod azt magadban, itt egye meg a fene az egészet, visszafordulok!!! na akkor egy szusszanás után mégis folytatod az utat, mert minek is adnád fel. És amikor felérsz, alig látsz valamit, ott már már másfél méteres a hótakaró, ne lépj se jobbra, se balra, mert elmerülsz totál, de már fordulj is vissza, mert sötétedés előtt le kell érni feltétlen,  na akkor kérdezed meg magadtól: megérte?? vajon mit is válaszolok magamnak? megérte, hogy félholtan érkeztem le és nem csak én, hanem a többiek is? hogy egy csaj leszólított egy quados férfit, szerencsére magyar volt, hogy levinné-e, mert ő biztos nem éli túl, ha még neki innen le kell mennie. Miért is csinálja az ember? én miért is mentem fel, mikor legalább négyszer jártam már ott fent és sokkal jobb időben, télen, nyáron, tavasszal, ragyogó napsütésben, krókusz virágzáskor, télen is, szikrázó kék ég mellett, szóval minden évszakban. Mi hajtja az embert? én már a világon senkinek nem akarok bizonyítani, jaj dehogy!!! és mégis, valami hajt, cáfolni a koromat, hogy még bírok, hogy még megyek. Nem volt olyan porcikám, ami ne érezte volna meg az utat. Minden testrészem fájt, egyben mozogtam a végére, olyan voltam, mint egy Michelin baba. 

Most megtudtam, hogy a sok hótól van jóval több hó is.

Az idei hó nélküli hegyek gondoltak egyet és leesett 3 nap alatt az évi mennyiség.

A hónak nem volt ideje tömörödni, azt a kevéskét is amit az éjszakai mínuszok megtettek, azokat a hómobilok rögtön porlasztották. 

 

Mégis...azt mondom: megérte. És ha lehet újra megyek, meg újra, meg újra...

 

Csak a havazás szemléltetésére mutatom ezt a fotót ☺️

115 cm-re van beállítva a túrabot

ne hidd, hogy ez könnyen járható :) a látszat erősen csal :)) azt mondtam, soha többé ilyen terepen...