Lehet

... azt mondani, hogy a múltban élek, hogy túl sokat emlegetem mi volt, hogy volt régen, hogy előre kell nézni meg a jelenben élni, szóval mikor egy ilyen írás szembe jön velem, hát én ezerrel  repülök vissza és igenis látom azt a kislányt (magamat) szembe jönni velem, aki a férfi bicikli váza alatt tanult meg biciklizni, amit mai fejjel sem bírok felfogni, hogy lehetett úgy menni, de már az is nagy szó volt, ha egy családban egy kerékpár volt és az is a családfő miatt férfi változat. Nem számított nekünk, nagyon meg akartuk tanulni és úgy  tekertünk, mint a szélvész és mekkora dicsőség volt, mikor nőttünk annyit, hogy átlendültünk a vázon és alig érte ugyan a lábunk a pedált, de nem számított, királyság volt minden perc, még a borulásokat sem bántuk, sőt titkoltuk otthon, mert még kaptunk is volna érte egy nyaklevest. Ilyenekért sem bírok /tudok elszakadni a múlttól. Nem is akarnék. És ami a legfájóbb igazság ebben az írásban, a falunkba beérve valóban az első utunk a temetőbe vezet🥺😢

"Időnként vissza kell menni. Akkor is, ha túl sok az emlék, és akkor is, ha túl kevés...

... Oda, ahol mostanra összementek az utcák, ahol egyre több kertet fojt meg a gazként burjánzó elmúlás, ahol az egyszerre ijesztő és megnyugtató beletörődés rozsdája marja szét a kapukat, ahol a kerekes kút még most is kerekes kút, pedig kereke talán nem is volt soha.

Vissza kell menni oda, ahol gólyák állnak sorfalat az ott felejtett álmoknak, ahol illatos a nyári por, ahol zamatos a tavaszi vihar, ahol minden sarkon egy gondolatnyi gyerekkor, ahol magamat látom kipirult arccal, biciklivel szembejönni, ahol elkezdődtem, ahonnan úgy indultam el, hogy tudtam, időnként vissza kell majd menni.

Vissza kell menni akkor is, ha még nem dőlt el, hogy a lezárás, vagy a változás költözik-e az otthonvolt házba, akkor is, ha az első utam már nem a gyerekszobába, hanem a temetőbe vezet.

Vissza kell menni, mert onnan látni csak rendesen, milyen hosszú volt az út."

/ Kőváry Anett : Az út első fele/