Csak úgy

... itt hagyom, mert én nem tudok betelni vele. Másnak lehet unalmas, én naponta szeretgetem. 

Törpe nárcisz, árnyékban van, még csak bimbós

Mesés ❤️

Imádom ❤️

Kis magányos lila

Hetek óta virágzik 

Leánykökörcsin első virága, ott a sok bimbó mellette

Voltunk Hadházi esten vasárnap a Főnix csarnokban. Csalódás volt, pedig kedveltem őt. Csak annyi maradt meg bennem a végén: kár volt kiadni érte annyi pénzt...

Rekordot döntöttem a ház körüli kerti munkával, egy hét alatt készültem el a tennivalókkal, minden nap ebéd után kivonultam és csinálgattam, ahogy tudtam/bírtam. Máskor maximum 3 estémbe kerül. De jóvanazúgy... Nem sietek én már sehova.

Nem tudom

... felfogni, elviselni, megérteni az ilyen embereket.

Az egyik debreceni híroldalon volt, hogy elütött egy cicát egy autó. Valaki megàllt, felszedte a cicát, elvitte állatorvoshoz, de elpusztult szegényke. Keresték a gazdáját, hogy tudjon róla, de kiderült, évek óta utcacica, nem tudták megfogni, de sokan etették. Forgalmas helyen járkált mindig, a belvárosban a Pláza környékén, na hát ott millió autó, csoda hogy eddig megúszta. 

Na ugye, a fotelhuszárok, akik nem látnak, nem olvasnak csak fröcsögnek. Nem tudom hányan kívánták az autós válogatott halálát, holott amilyen sz@r utak vannak itt, lehet észre sem vette, ha döccent a kerék. Vagy ha nagy forgalom van, nem satufékezhet kocsival, mert simán beleszállnak hátulról. A macska egy pillanat alatt tűnhet fel a semmiből, nem észleli a veszélyt, ő csak megy amerre lát. Elképesztő, alpári stílusban szidják a tulajdonost (ha olvasták volna a kommenteket, világossá válik, hogy nem volt gazdija) hogy járjon ugyanúgy ő is, mint a cica.

Ember(ek) halálát kívánni egy állatért, ez valami szörnyű. Hozzáteszem: nagyon nagyon szeretem a cicákat, kutyusokat, de sosem tudnék átkozódni, ha baj érné az enyémet. Biztos, hogy végtelenül szomorú lennék, de ember halálát SOHA nem bírnék kívánni. Komolyan, még olvasni is megrázó. Primitív emberek viselkednek úgy.

Ez a komment még az enyhébbek közé tartozott:

"Féreg aki elütöte forduljon föl az elsö kanyarnál. 🤢🤮😡👺" 

Borzasztó ez a világ 🥺és nem csak az ilyen esetekért.... 

Keresgéltem

... a fotók között, a lányom kért, hogy nézzem már meg a laptopomon, nincs e meg nekem is. Fel vannak ugyan címkézve az albumok, de van amit régi telefonokról szedtem le és az ömlesztve van valahol. Nem találtam meg ugyan az övét ( 2018. őszén Jordániában volt az apjával, nekem eleve csak annyi volt, amit messengeren átküldtek, én nem voltam ott), közben annyi, de annyi fotóra rácsodálkoztam, te jó ég! hol be nem jártuk mi már a "világot"! Mennyi helyre eljutottunk Európában, Ázsiában (Örményország - vitatott hogy hova is tartozik) és a férjem a lányommal a Közel-Keletre. És nem utolsó sorban itthon, Magyarországon is rengeteg helyen túráztunk, kirándultunk.i Mennyi gyönyörű élmény, táj, nevetés a barátokkal, kalandok, amiket életünk végéig emlegetni fogunk. Hogy lehetett ennyit élni, ennyit nevetni!? (Ugyanakkor az is eszembe jutott: egyik nap még a fotókon nevet az ember, másik nap meg már nincs ezen a világon ...)

Aztán a régi fotók, uhhh, azért ilyenkor szembesülök vele, mennyire megöregedtem azokhoz az időkhöz képest... de úgy fogom fel, legalább kaptam rá időt. Meg mindenki más is ugyanannyit öregedett 🤭

Az is döbbenet, ami a fényképek számát jelzi: 32646. Ennyi van a laptopon. Ezer valahányszáz az újabb telefonon és kb. ugyanannyi a régebbin. Azért túl sokszor nem szoktam visszanézegetni, jóformán csak ha keresek valamit. Ki kellene törölni egy csomót közülük, de ahhoz rengeteg idő kell(ene). Ha már nem leszek, majd az idő megoldja. Egy mozdulattal/enterrel el lehet tüntetni a semmibe, hisz azok csak nekem értékesek.

No, ennek örömére irány a kert, a férjem felás annyit, hogy elduggassam a hagymát, mert a hétköznapjaink elég zsúfoltak lesznek, mire hazaérünk Madeiraról meg már vége lesz márciusnak. Addig meg hagy nőjön ott a földben. Egyébként hihetetlen mennyire száraz a föld... 😳😟

Vegyesen minden

Sziasztok!

Először is köszönöm Mindannyiótoknak az érdeklődést, a biztató-kedves szavakat akár itt, akár e-mailben.

Már itthon vagyok, mikor milyen állapotban. Egyik nap úgy rossz ahogy van, a másik nap meg úgy érzem tele vagyok erővel(?)

Annyira nem részletezném mi történt, senkit nem terhelnék a saját bajommal, lényeg az, hogy a világomat nem tudtam aznap reggel, valamikor késő délutánra lettem jobban. Mentő, sürgősségi, azonnal CT, EKG, labor, infúzió majd felkerültem a neurológiára. Ott gyógyszereket kaptam meg infúziót minden nap.

Mentálisan nagyon leamortizált engem a kórházi lét. Maga a tudat, hogy miért is vagyok ott?...(utoljára 20 éve voltam kórházban, pont karácsony előtt egy hétig, 24-én délben engedtek el.)

Szóval mikor láttam milyen betegek voltak ott az osztályon (egész nap mászkáltam a folyosókon, belátni a szobákba) akkor meg azt éreztem, Úristen! én ezekhez a betegekhez képest „makkegészséges” vagyok, mit keresek én itt? Az ágyakba belesüppedve a csöppnyi idős nénik, csak az arcuk, karjuk látszik ki, meg az ilyen-olyan csövek és monitorok figyelik őket. Vagy az egész nap torka szakadtából kiabáló idős nő, segítség, segítség! meg durván szidott mindenkit, rohadjál meg, pusztulnál el stb. és elgondolkodtam, ők is voltak valakiknek a gyerekei, voltak anyukák, lettek nagymamák és így, ilyen körülmények között élnek életük utolsó szakaszában. Olyan végtelenül szomorúnak tartom ezt és semmi nem garantálja, hogy nem e pont úgy fogok besüppedve feküdni egy kórházi ágyon X idő múlva.

Maga a kórházzal kapcsolatban nem volt semmi kifogásom. Tényleg nem. (Visszaemlékeztem a húsz évvel azelőtti ottani körülményekre, ég és föld...)

Modern,  tisztaság van, két ágyas szobában voltam ( a zöme ilyen, pár négy ágyast láttam még) tűrhető volt az ennivaló, a nővérek mind nagyon rendesek voltak, az orvosok is és ez ott bent egy betegnek valahogy létszükséglet. Minden jó szó. Számolgattam, szerintem egy nővér meg az osztályos orvos/ rezidens naponta biztos megy azokon a hosszú folyosókon minimum 15 km-t...

Egy jelenet különösen megfogott. Egyik nap dr. Oláh László professzor úr, a klinika igazgatója jött vizitre. Mivel új beteg voltam, odajött és kezét nyújtva bemutatkozott. Mondtam én is a nevemet, Isten éltesse! válaszolt. Nem azért, mert születésnapom lett volna, hanem mint embert éltessen az Isten. Alaposan kikérdezett, megvizsgált és mikor átment a szobatársamhoz, úgy köszönt el tőlem: Isten áldja! Ebből arra gondoltam, hogy ő vallásos lehet. És ez nekem annyira emberi volt és végig ahogy kezelte az embert, fél gyógyulás volt a léleknek. 

Elolvastam kb. 600 újságot ( na jó, annyit nem) az összes keresztrejtvényt megfejtettem, a telefont bűvöltem. Unatkoztam 🫣🥺haza akartam jönni, de türelmes voltam.

Még mennem kell vizsgálatokra: kardiológia (tegnap megvolt az is) , EEG, MRI. Aztán majd meglátjuk mi lesz, hogy lesz. Most jól vagyok. Kacsintgatok ki a kertbe, nagyon vár rám...meg hát gyönyörű a krókuszom, az is vár.

A lelkiállapotomra jellemző, mikor ma reggel szirénázva/visítva megy el mellettem három mentő, - az első egy gyermekmentő – hát elsírtam magam. Valakiknek az életéért rohantak és most minden, ami az élettel kapcsolatos, annyira, de annyira érinti a lelkemet, egy pillanat az emberélet, bármikor, bárhol.

Most össze kell szednem magam, vár a kert, Madeira (remélem nem üt be még egy ilyen eset, mint a múlt héten...) és egy nagytakarítás - uhh...hogy ezt mennyire nem szeretem már! Pedig úgyis megcsinálom, a véremben van, Nagymamám így tavasszal, amikor még nem volt kivakolva a házunk, csak festett falai voltak, húsvét előtt mindig lemeszelte a ház elejét hófehérre, alul meg az a rozsdabarnás vöröses volt a lábazat, szóval ez benne van az ember lelkében, hogy újuljon meg körülöttünk minden. Mindig azt mondom, ihlet kell a nagytakarításhoz nekem, hát amúgy is úgy érzem így a fűtési idő vége felé, hogy fullasztóak már a poros függönyök, szőnyegek. Szerencsére a férjem sokat segít, régen nem tartottam rá igényt, de már megöregedtem 😊🥺🤓

Ma reggel

... figyelmeztetést kaptam odafentről, hogy mennyire sérülékeny az életem. Hogy egy pillanat és változik minden. Jókedvűen ébredtem, aztán egy fél óra múlva már mentő rohan velem. Nem tudni mi volt. További vizsgálatok várnak rám, úgyhogy pár napig a klinikán leszek. Most per pillanat jól vagyok.

A legjobbakat kívánom mindenkinek. 

Orsi

Megvennéd?

... Ilyet akarooooooook😆 🫣 🤔 🤓

 jaaa, nem... amúgy sem volt soha rózsaszín cuccom. Az ára? ehhh, aprópénz, filléres tétel, igaz nem nekem. Bőven vannak olyanok, akiknek az. 

Nekem a kinti kertezős mackóm pont így néz ki, ugyan nem rózsaszín, de kicsire nem adunk  🤓

Megnéztük

...a színházban a Hegedűs a háztetőn c. darabot. A második szereposztás jutott nekünk, pedig drukkoltam, hogy  Gubik Petra, Kerényi Miklós Máté szerepeljen és Dánielfy Zsolt legyen Tevje, de nem volt szerencsénk. Attól függetlenül Bogdán Zsolt is jól játszotta, tetszett a különös, mély hangja. Most még az sem zavart, hogy a szokásos minimális díszlet volt, annyira a történetre, zenére figyeltem. Valamikor nagyon régen láttam filmen, Topol (izraeli színész) játszotta Tevjét, nagyot alakított benne, maradandó film volt. Elgondolkodtató maga a cselekmény is, már akkor is (1800-as évek eleje, közepe... és tulajdonképpen az egész történelem folyamán) üldözték a zsid@kat. A világhírű zene az adott, nagyon jól énekelt minden színész, mozgalmas, táncos, sok szereplős darab volt. Jó érzés maradt bennem tőle, mindamellett, hogy a cselekmény szomorú-nevetős.

Az csak plusz volt az estéhez, induláskor nem esett már az eső, gondoltuk sétálunk a színházig, haza majd busszal jövünk. Pont az orrunk előtt ment el a busz, úgyhogy kénytelenek voltunk hazafelé is gyalogolni, ha nem akarunk ott várni egy fél órát. Későn nem szeretek mászkálni, egyszerűen kicsit tartok tőle, hogy megtámadnak valahol bennünket🫣 😵 , olyan kihalt már az utca sok helyen. Kocsival meg nem szeretünk menni, mert sehol nem lehet parkolni.

Más. Nekünk nagy öröm mindig, írták a lányaim, jönnek haza áprilisban. Tavasszal amúgy is hazautaznak egyszer, de most összekötik a szavazás idejével, mert ugye minden szavazat számít és mindenki vigyen magával még egy embert... ! Ottani lakhelyükhöz kb. 300 meg 400 km-t kellene utazniuk, hogy szavazhassanak, ők, akik itt születtek Magyarországon, magyar állampolgárok, levélben NEM adhatják le voksukat, ellentétben a szomszédos országban élő magyarokkal. Ez így igazságos? Amikor a több éve meghalt állampolgár nevében is elküldhetik a levélszavazatot meg a száz éves magáról nem tudó Mari néni helyett is... 

Még

... soha nem vettem részt fizikoterápiás kezeléseken, na most belemerültem. Múltkori reumatológiai rendelésen kérdezte a doktornő, hogy nem próbálom meg, hátha használ a csípő problémámra. Felírt gyógytornát, lézeres és interferencia kezeléseket meg masszázst. Két hónap után kerültem sorra. Azt sem tudtam mi micsoda, most is csak annyit, amit utána olvastam. Tudom, hogy ezek nem varázsszerek és nem 100%-os gyógyír, de ennyit megtehetek magamért, hogy két héten át minden délelőttöm rámegy (10 alkalom). A gyógytornán rájöttem, hogy vannak ám előttem rejtett izmaim🫣 , amik égtek rendesen a gyakorlatoktól😆 de azért érdekes módon nem volt izomlázam és nagyon jól esett. Memorizálom a feladatokat, mert itthon is szeretném majd csinálni. A masszázs meg... az van utoljára, kb. azt sem tudom fiú vagyok vagy lány, mikor kijövök a rendelőből vagy a másik érzés: egy úthenger gurigázott át rajtam, de ezek jó értelemben vett érzések. Nem tudom mennyire fog használni, de jól érzem magam tőle. Olyannyira, hogy az első nap, mikor hazajöttem, ebéd, mosogatás után eldőltem, mint egy zsák és másfél óra hosszát aludtam🫣 🫣 😆 😆 mint az óvodások... 🫣 Ha jónak ítélem meg, azt mondta a drnő, hogy egy évben kétszer lehet igénybe venni.

Még

... a régi telefonomat is használom, de kiírta valamelyik nap, hogy a memoria kapacitása 10% alá esett, így elkezdtem leszedni róla ezer éves fotókat. 

Még régen (2018-ban) otthon, Anyukámnál fotóztam le ezt a receptet, Nagymamám kézírásával. 1907. március 7-én született az USA-ban, Pennsylvania államban. Két éves volt, mikor átszelte az óceánt, az anyukájával tért haza, az apja később követte őket, egyszerűen nem volt annyi pénzük, hogy mindhárman egyszerre hazajöhessenek. Nem is tudom hány elemit végzett csak el, egyszerű és tragikus sorsú asszony volt, akinek a férje úgy maradt ott a Don-kanyarban, hogy soha, semmi infót nem tudott meg róla. Évekig kerestette a férjét, hiába. Három gyerekkel maradt özvegyen. Apukám a háború végén 13 éves volt, mesélte: térdig érő hóban ment télen fáért az erdőbe, rongyokba bugyolálva. Elmondhatatlan szegények voltak, Apa felnőtt korában rá sem tudott nézni a puliszkára, mert állandóan azt ettek. (Nagymama és én viszont nagyon szerettük, imádtam hideg tejjel.) Velünk élt haláláig. Ő vigyázott ránk, mert a szüleim eljártak más településre dolgozni. Reggel hatkor mentek vonattal és este fél nyolc körül értek haza. Ő főzött, mosott ránk, ellátta a jószágokat, kertet. Mindig megtermelt mindent, ami kellett egy háztartáshoz. És tanított engem. A világon mindenre. Az ÉLETRE. Tésztát gyúrni, főzni, süteményt kavarni, sütni, befőttet készíteni, mosni, kapálni, varrni, tyúkot vágni, kopasztani, felbontani. Gyerek voltam, zokszó nélkül csináltam mindent. Illetve azért néha motyogtam magamban, mikor hallottam a többi gyerek zsivaját, ahogy játszottak kint a járdán. Szerettem vele kint üldögélni a nyári konyhában, olyankor mesélt. Együtt főztük és díszítettük húsvétkor a hímest, nevettünk mikor elrontottunk egyet. Szemüveg nélkül olvasta a pici betűvel írt bibliát. Nehezen járt, de templomba szeretett menni, kérte mindig, hogy kísérjem el, mert rám támaszkodva könnyebben ment. Úgy előttem van a mai napig is az arca, az alakja. A hosszú haja, amit gyakran én fontam be neki, utána szoros kontyba feltekerte a tarkójára. Az egyszerű ruházata, ami mindig tiszta volt rajta. Kis, tömzsi ujjai, kérges tenyere. És a szégyenlős mosolya. Soha nem hallottam panaszkodni, még akkor sem, mikor egy télen elesett és combnyaktörése lett. Aztán nem sokkal utána kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Szeptember 8-án halt meg a névnapján. Olyan csendesen ment el a Minden Élők útján, ahogy egész életében élt. 

Írtam már párszor, de most is mondom: életem végéig hálával emlegetem a nevét és mindig elmegyek mai napig is a sírjához, ha hazamegyünk.

(nézd, az elemi iskolát végzett Nagymamám helyesírása, ami jobb, mint nagyon sok mai fiatalé...)

Ma hosszú órákig

..nem volt a környéken áram. A viharos szél lerendezte a vezetékeket. Az utcánkban is csonkoltak fákat, amik beleértek  a vezetékbe.

 Volt idő gondolkodni, hogy mennyire függünk az energiahordozóktól. Egy sima háztartásban is megbénul minden. Nem megy a kazán, a hűtő, WiFi, számítógép, tv, tűzhely stb.

 Kb. déltől este hétig. Néha egy-egy fázis visszajött, de később minden elment. Utána meg már a favágások miatt áramtalanítottak, az is két óra hosszáig tartott.

Beszélgettünk a férjemmel, jókat nevettünk, mikor felidéztük a gyerekkorunkat, bizony mi még láttunk petróleum lámpát, igaz az tartaléknak volt, de ismerem milyen. Anyai nagymamámnál az úgynevezett tisztaszobában még petróleum lámpa volt, emlékszem rá, hogy nagyon tetszett nekem. Gyertya mindig volt otthon, de még csak nem is vastag gyertya, kis ujjnyi csak, belegondoltunk milyen gyér fénye volt és annál ténykedtek mindent, most képzeljük el télen, mikor korán sötétedik, hát a mai kor embere már kétségbeesne ettől. 

Hasonló volt nagymamámnál

Ugye akkor alig volt még árammal működő gép, tévénk nem is tudom mikor lett, hűtőnk sem volt, dehogy volt! a kútba engedték le nyáron a romlandó ennivalót, fazéknak a két fülére kötötték a kötelet és óvatosan leengedték a jéghideg vízbe. Szóval nem volt kétségbeesés, jaj most mi lesz? Amúgy is takarékoskodtak az árammal, a 40-es égők voltak maximum, most el sem tudjuk képzelni, csak toporgunk, mikor lesz már áram, mert jaj! nem megy ez meg az. Aztán a megkönnyebbülés, mikor elkezd zümmögni minden: hűtő, klíma, a beltéri egység is világít, villog a villanytűzhely digitális kijelzője, kattan a mikro - szóval, azok a megszokott alapzajok...ja, és pont az áramszünet közepén totál lemerült a telefonom 😆 de hát ugye a technológia,  powerbank... töltöttem róla egy kicsit. 

Bele sem tudok gondolni, mi lehet a háborús területeken a szomszédban... 😳 🥺 mert itt hosszabb rövidebb idő után visszajön az áram, van/lesz fűtés, de ott? Rettenetes és szomorú, mert nem látják a végét. 

Nálunk

... kicsit késésben van a tavasz, illetve nem is, csak hozzászoktunk, hogy hamarabb váltanak az évszakok. Vagy nincsenek is már klasszikus évszak váltások, áprilisban egyik nap még havazik, két nap múlva már 25 fok van és attól kezdve nyár... vagy fordítva. Most kerültek elém ezek a krókuszos (rendszeresen azt írom:kókuszos) fotóim, 2 éve ilyenkor már így néztek ki, most egyetlen egy sincs kinyílva. Annyira nem is bánom, hiszem és vallom: mindennek eljön az ideje. Most voltam kint teregetni,  a cinegék fülsiketítően fütyürésznek, kiabálnak, pittyegnek meg tudnám zabálni, abból a csepp testből hogy jön ki akkora hang? 🤔 😊 Ők már tudják, hogy jön az ő idejük. A madáretetőt november elején dugig feltöltöttem, félig van még mindig, (a másik fele meg alatta🤔 ) a verebek sem vergődtek ott a télen, már meg nem is fognak jönni rá. A kölest  kiették, de egy csomó napraforgó mag ott maradt.  Jó pár éve etetem őket, de ilyen még nem volt, még csak pótolni sem kellett a magvakat az etetőben. Azelőtt években több kiló fekete naprát vettem a piacon, na most nem. 

Laza napunk lesz ma, nem fog megölni a munka, főzni nem kell, tegnapról van isteni finom töltött káposzta (szabolcsi módra), de annyira nem is kéne enni, ugyanis este Bakancsos bálba megyünk, ahol finom, 3 fogásos vacsora vár bennünket. Meg nevetés... tánc...jókedv...meg régi túratársak, akik már egészségügyi vagy más problémák miatt nem tudnak jönni velünk túrázni. Lassan már én is átmegyek ebbe a kategóriába, bár most a februári túrára mentem volna, de ütközik a színházi programunkkal (Hegedűs a háztetőn) azt semmiképp sem hagynám ki, illetve át lehetne tetetni másik napra az előadás megtekintését, de nem szeretem, mert összevissza ültetik olyankor az embert. (micsoda problémák!.... 🤔 🫣 😆)

Ma befejezem a karácsonyra kapott könyvemet, ebből is látszik: öregszem... máskor, mikor kézhez kaptam, még aznap éjszaka "megettem" egy ilyen könyvet. Na, mindegy, ez van.

Érdekesség

... én nem ismertem, nem tudtam róla, hogy ez a leghosszabb magyar mondat , aminek visszafelé olvasva is ugyanaz a jelentése (palindrom) . Szerintem  túl sok értelme nincs, de tényleg így van, olvassátok el ti is:

Demők Béla készítette, 79 betűből áll. A Magyar Nyelv Múzeumában volt. 

Nagyon sok könyv volt kitéve itt a múzeumban, amiből bárki válogathatott és el lehetett vinni. Én találtam is kettőt, az egyik Győry Dezső: Viharvirág c. könyve, amit időszámításunk előtt olvastam - lánykoromban. A másik Zilahi könyv volt, a Dukay család, boldogan ragadtam meg a két vastag kötetet (tudtam, hogy 2 kötetes) de még jó hogy rápillantottam az oldalára, hát nem mind a kettő a 2. rész volt? Úgyhogy azt otthagytam. 

Ezt találtam a könyvben 😊🤓