Lassan

 ...csak elkészül ez a bejegyzés,  pont tegnap emlegettem a férjemnek, már olyan távolinak tűnik az az út. (Negyedik napja írom, mindig teszek hozzá egy kis részt 😄)

Gyönyörű volt minden egyes perce. A látványért sokszor meg kellett küzdeni, volt olyan túranap, hogy kb. ötször akartam feladni, visszafordulni, de szerencsére a férjem noszogatott, hogy már nem messze van, mindjárt itt a vége :D nehéz volt, meredek, irtó sziklás, szakadt rólunk a víz, mert nagyon párás volt a levegő, tűzött a nap, ahol nem volt a fák árnyéka, ráadásul vagy háromszáz méterre a hüttétől olyan eső szakadt a nyakunkba, mire előkotortuk az esőkabátot, rendesen eláztunk, de oly mindegy volt, úsztunk egyébként is az izzadságban. Szerencsére technikai póló volt rajtunk, nagyon hamar megszáradt, míg a hüttében ittam egy capuccinót, a férjem meg sörözött, jaaa, meg ettünk egy gombóc levest, hát az annyira finom volt, tavaly Innsbruckban is ettünk fent a hegyen, ezerszer gondoltam rá, hogy elkészítem én is, de mindig csak gondolat maradt.

Egész pontosan ezeken a helyeken jártunk : Stájer Bodensee, Wilde Wasser, Hoher Dachstein, Eisriesenwelt Werfen, Schladming-Planai, Hallstatt.

A Bodensee egy három tóból álló rendszer vagy nem is tudom minek nevezzem, szóval egymás fölött vannak, persze jókora magasságokban, mi a másodikig mentünk fel, ez volt talán a legnehezebb terep, de annyira csodás vízesés volt mellettünk időnként, meg mikor kinyílt egy-egy szakaszon a panoráma, hát visszanézve csak ámuldoztam. A stájer Bodensee (Ausztria) kristálytiszta tó 1143 méterrel a tengerszint felett, körben gyönyörű hegyekkel, vízeséssel, a Schladming- Dachstein régió kedvelt kirándulóhelye. Úszni nem szabad a tóban (egyébként sem tudok...), de csónakkal a tó közepéről is csodálhatjuk a tájat. Fentről gyufaszálnak látszottak az emberek, az autók meg matchboxnak néztek ki. Ez az út volt, mikor fel akartam adni többször is, de utólag azt mondtam, minden "szenvedésemet" megért és nagyon kár lett volna kihagyni.

A Wilde Wasser, hááát egy olyan vízesés, amit még életemben nem láttam. Nagyon bővízű, rohanó, vad hegyi patak, folyó? végig mellette vezetett az út, nagyon szépen kiépített, biztonságos rozsdamentes lépcsőkkel, nagy magasságban vezető függőhidakkal, majdnem függőleges létrákkal, de persze ezek csak azokon a helyeken voltak, ahol nem lehetett másképp közlekedni. A többi út sziklás, vagy ritkán kicsi szakaszokon erdei út volt. Itt is nagy magasságot kellett rövid távon leküzdeni, de ez valahogy nem esett annyira zokon, bár már  -szerintem- az egymillióhatszázezredik lépcső/létra után azért már elegem volt :D ez is egy tóhoz vezetett, aminek a látványától a hegyek között szó szerint leültünk, annál is inkább, mert pihentünk :D persze itt is volt hütte, megjutalmaztuk magunkat egy sörrel, mert izzadtunk, mint egy ló, mire felértünk, kellett a folyadék pótlás :D

Ami még rám nagyon nagy hatással volt, az Dachstein. Közel 3000 ezer méteres, soha nem voltunk még ekkora magasságban. Felvonóval mentünk fel, sokszor nagyon durva mélység volt alattunk, de érdekes, ezeken soha nem félek. Ott fent aztán van minden, mélység feletti függő folyosó, semmibe vezető kijáró/kilátó, jégpalota, ahol jégszobrok vannak, persze nem olvad el, mert hideg is van, meg gleccser is alatta, meg le van az egész takarva egy gigantikus nagy fehér ponyvával. Gyönyörű időnk volt fent, már éppen készültünk lemenni a kabinnal, mikor kb. negyed óra alatt, de tényleg annyi idő volt, olyan vihar kerekedett, amilyet én még nem láttam. Üvöltő szél,vízszintesen szakadó hó, jég, eső, dörgött villámlott közben. Végig azt hittem benyomja a hatalmas ablaktáblákat. Persze nem indultak a kabinok, velünk együtt vagy 150 ember volt fent. A személyzet egyik tagja magyar volt (minő véletlen..., mindenütt vannak kint dolgozó magyarok) mesélte, hogy volt olyan, fent éjszakáztak emberek az étteremben, a vihar miatt nem tudták levinni őket. Bő másfél óra múlva próbajárattal megnézték, nincs e veszély, utána lemehettünk. Izgalmas volt ☺️ a csúcs alatt kb. 500 méterre már alig volt felhő, kimondottan fent volt csak az a szörnyű vihar. 

Voltunk még a világ legnagyobb jégbarlangjàban, jó kottás út vezetett fel oda is, nem fog a kedvenc helyeimhez tartozni, 1400!!! lépcsőn kellett màszkàlni a barlangban, igazából nem tudtam figyelni sem, mert állandóan a lábam elé néztem, hogy hová lépek meg azt hittem szétfagyok, pedig dzseki, aláöltöző volt rajtam, de 70 perces a vezetett túra és nem lehet visszafordulni. 5000 éves jég meg ilyenek, szépek a rétegződések, de ennyi, annyira nem fogott meg a hely, de hát életemben egyszer járok arra, ezért megnéztem. A pozitívum, hogy rendkívül biztonságosan van kiépítve az egész, fa lépcsők és rozsdamentes korlátok voltak mindenütt. A barlangig vezető út meg csodás panorámás, azért megérte oda felmenni. 

Az utolsó nap töltöttünk pár órát Hallstattban, gyönyörű hely, de irtó sok turista van, egymásba érnek az emberek,  azért persze hogy sétáltunk egy csomót, ez olyan igazi képeslap/ ékszerdoboz város, bakancslistás hely, régi vágyam volt eljutni oda (is), de vissza nem igazán vágynék, a tömeg miatt.

Fotók szokás szerint nagyjából nem sorrendben, de a szépsége a fontos😍jaaa, és a blogger simán megfordította az időrendet, a legkésőbb, az utolsó napon készült fotók kerültek előre hrrr-grrr-brrr...

 

Hallstatt

útban a jégbarlanghoz

vihar fent a Dachsteinen

így jött a vihar, lavina sebességgel

a gleccser világa közel 3000 méteren

a semmibe vezető híd, jó fotózó hely :)

a kép bal oldalán az a kicsit bordázott fehérség, az alatt van egy jégpalota, jégszobrokkal, fehér vászonnal védik a napsütéstől, hihetetlen egy építmény

a kép bal oldalán-közepén vagy egy gleccsertó, kék színű

útközben a Wilde Wasser vízesés mellett

olyan függőhidakon (is) keltünk át, alattad a mélység

azon a fenti hídon is átmentünk

a szállásunk környékén spontán (8km) túrázva

az alsó tó alattunk, útban a másodikhoz, még nagyon sok volt hátra

ez már fent a második tónál

a vízesés felett a harmadik tó, oda már nem mentünk fel, idő sem lett volna rá, meg erő sem... :D messze volt és piszok meredek

 oda fel kell menni, még nem tudtam mi vár rám

oda megyünk fel...

virág mindenütt, az egész településen gyönyörű tisztaság, virágok, gondozott porták

egy sima garázs bejárat ...

látkép a jégbarlang bejáratától

ilyen és ehhez hasonló, meredek lépcsőkön is közlekedtünk a Wilde Wasser vízesés mellett

egy ház Hallstattban

alattunk az első tó

(most látom, ez a 200. bejegyzés, jéééé :O )

Kedd

 ...este 9-fél tíztől szerda hajnal fél ötig egyfolytában, szünet nélkül dörgött, villámlott. Még ilyet nem éltem meg. Nem sokat aludtunk, az biztos! Szerencsére különösebb pusztítás nélkül zajlott ez a hidegfront, tiszta ideg  voltam előtte, hogy mi lesz itt, világvége, olyan heves eseményeket jósoltak. Persze, volt ahol jég is esett, szél is, de talán nem annyira, mint ami Szabolcsban tarolt a múlt héten :((( Nagyecseden pld. szörnyű volt látni a videókat a rostává lyuggatott tetőkkel. El sem hittem, hogy ennyivel, így megúsztuk, 20 mm eső esett, de az meg nagyon kellett.

Tudom, tartozom egy alpesi beszámolóval, de ahhoz nagyon neki kell rugaszkodnom :D már eljutottam odáig, hogy letöltöttem a telefonról a fotókat, annál is inkább, mert a jövő héten újból utazunk (a lányomhoz), kell a hely az újabb csodáknak. Drága gyermekem mindent leszervezett a szüleinek, megvette az ottani közlekedéshez szükséges jegyeket mindenhová, én sikeresen (upppsz) megcsináltam a becsekkolást (mindig félek, hogy elrontok valamit...) már csak el kell jutni előbb Pestre és onnan a célállomásra :D Amúgy öregesen, biztos ami biztos, kinyomtattuk a jegyeket, pedig ott van a telefonomban az applikácóban minden jegy oda-vissza, de mi abban bízunk, amit kinyomtatva látunk :D (öreg hiba, tudom...) Hétvégén még vendégeink is lesznek, jönnek a drága testvéremék, együtt töltjük  a hétvégét, grillezni fogunk meg talán elmegyünk a strandra vagy csak beszélgetünk kedvünkre. Én ugyan utálom a strandokat, de most is kivételt tettem Ausztriában, voltunk fürdőben és nem is viszolyogtam annyira :D mondjuk jó hűs volt a víz, az időjárás ott is meleg volt ám!

kis ízelítő, hogy miket láttam...

Mindig

.... is szerettem a zöldbabot. Ma vettem másfél kilót s nagy magányomban, ahogy pucoltam, kislányként újra otthon voltam nagymamámmal a nyári konyha árnyékának hűvösében, ketten tördeltük apróra az előzőleg leszedett zöldbabot. Mindig rengeteg volt a kertben, az akkor hallott kifejezések, nevek máig elevenen élnek bennem. Guggon ülő, gyalogpaszuly- (ezek a nem futó fajták, így mondták felénk) karós/futó paszuly. Nagymamám mindig csereberélt a szomszédsággal, kinek milyen fajta volt. Libamáj, sárga csövű, zöld csövű, kolomai, tarkapaszuly, most hirtelen ami eszembe jutott. Nyáron mikor szezonja volt, minden héten zöldbab leves főtt. Fagyasztónk akkor még nem volt, konzervnek meg nem szerette eltenni nagymamám. Ettük ameddig lehetett, a többi meg megmaradt szemesnek. Mikor felszáradt a bab, hajnalban felnyűttük, akkor nem pergett ki belőle a szem, nagy ponyvákra kiteregettük száradni, utána a meggyfa alatt sámlin ücsörögve leszedtük az összes csövet, megint száradt pár napot. Ha nagyon sok volt, zsákba tettük és apukám cséphadaróval kipüfölte a szemeket. Volt egy nagy rostánk, mama amit lehetett kirostált hulladékot belőle, utána kipaloltuk - hát ez biztos szokatlan szó nektek, az volt a lényege hogy magasról öntöttük egyik háncs (szakító) kosárból a másikba és a szellő kifújta belőle a szemetet, a bab meg visszahullott a kosárba. Ezt jó párszor végig kellett játszani, mire tiszta lett. Kosárba tettük, abban szellőzött még kedvére a spájzban. Sose tették vászonzsákba, annak megvolt a maga kosara mindig. Úgy szerettem turkálni benne 😆😄

Most minden lejátszódott előttem. 

( A semmiből kerekítettem egy senkit nem érdeklő történetet) 

... nekem ez akkor is olyan jó emlék!

 

A rakott zöldbab, amit főztem egy részéből, isteni finom lett 😋😋😋

 (ez egy hetekkel ezelőtt megírt bejegyzés...)  :))

Nyári szünet

 ...majd egyszer csak leszek. Vagy nem. 

A legjobbakat kívánom nektek! 

Csodálkozok magamon

 ...mennyire el tudok engedni már dolgokat. Talán mert annyira szerencsés voltam/vagyok, hogy nagyon sok helyre eljutottam, ami mindig nekem tetsző volt. Az utóbbi években annyira szerettem volna eljutni mindenhová, habzsolni mindent, amit lehet, szinte gondolkodás nélkül mondtam igent az invitálásokra, ha hívtak egy-egy útra. Azt vettem észre, nem hajt már annyira a vágy, hogy utazzak Isten tudja hány száz kilométereket. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy majd menjünk ide-oda, csak most lenyomott a meleg? meg a héten nem is igazán voltam jól, nagyon piano cselekedtem mindent, a havi zárási anyagot is itthon csináltam meg, alig voltam valahol. Ha mentem is, bicajjal siettem elintézni a dolgaimat, hogy minél hamarabb hazaérjek. Ma lehetett volna menni egy kirándulásra a Dunántúlra, elengedtem, nem aszalódok a napon, nem akarok utazni egy nap oda-vissza 700-750 km-t, főleg nem annak tudatában, hogy egy hét múlva ismét megyünk arra, sőt még tovább is, az osztrák Alpokba, ott fogunk kirándulni, túrázni öt napig. Rá két hétre meg repülünk a télen kiköltözött lányomhoz, ott leszünk egy hétig, már rég megvettem a repjegyet, rendeztem a szállást is, úgyhogy akkor is fel kell menni Pestre, három és fél órás repülőút vár majd rám, hát én aki utálok repülni, ehhez képest szeptember végén, október elején (még nem eldöntött az időpont) újra repülök, október végén megyünk a másik lányomhoz, újra repülés, hát brrrrrr....ezek a fiatalok, igazán lehetnének közelebb, ahová eljuthatnék vonattal is, lehetnének tekintettel öregedő, nyűgös, hisztis anyjukra, de ők ott boldogok a messzeségben, így attól én is az vagyok. 

Itt a meleg, tulajdonképpen még eddig elviselhető volt,  még nem hisztiztem sokat, tavaly ilyenkor eddig már volt vagy két őrült hőhullám, de szerintem még bőven bepótolja az időjárás a hőség elmaradását. Kezd elveszni az az üdezöld varázs, az eddigi esőknek köszönhetően még aránylag sokáig bírta a természet.

Pár fotót teszek ide, ez a netről van, ezekre a helyekre (is) fogunk menni az osztrák Alpokban.

Hallstatt

ezen a függőhídon nem semmi lesz átmenni...

Búcsúzóul egy számomra nagyon szép idézet:

 

 "Én nem tudom: hova.

Én nem tudom: mire.

Én nem tudom, hogy ki után.

Csak vágyom, vágyom - -

Talán egykor élt életem,

Talán sosem élt életem után. "

 Reményik Sándor:  Vissza 

Az újdonság

 Ma megnéztem, lefotóztam azt a falfestményt. Jól néz ki, csak a környezete szerintem nagyon lepukkant, egy kopár, elhanyagolt parkoló van előtte, mellette. Belvárosban van ugyan, de nincs eléggé szem előtti helyen. Az Ady idézet rajta viszont nagyon találó és szép! 

Csak pozitívan! 😄

 Egyébként meg tényleg... fiatalabbnak érzem magam, mint a korom és sokszor rosszul esik, ha lenéniznek, pedig én anno tőlem fiatalabbakat is néniztem. Aztán csak legyintek egyet és hagyom a dolgot, ha néni akkor az 😄 és igen, sokkal több (őrült) dolgot megteszek, mint régen, úgy vagyok vele: egyszer élünk.

Más. Debrecen új "falfirkája" , még nem láttam élőben, holnap megnézem, nagyon dicsérik. Egy hatalmas tűzfalon van rajta. 

Link arról, kik és hogy készítettek: https://www.dehir.hu/debrecen/hatalmas-kozel-260-negyzetmeteres-debreceni-falfestmenyben-gyonyorkodhetunk-immar-hivatalosan-is/2023/07/03/

Nyár

 "Aztán követte azt a gyönyörű évszakot...Nyár... Álomszép és varázslatos fénnyel töltötte meg a levegőt..."

Henry Wadsword Longfellow

Igaz én nem annyira vagyok odáig a nyárért, de valahogy mégis van benne valamiféle lazaság, felszabadultság, amit máskor nem érez az ember, legalábbis nem olyan mértékben. Télen, mikor hideg, komor az idő, gyakran felidézem magamban a meleg, porszagú, tücsök ciripelős, vadvirágos rétet. Egyébként meg nem szeretem, mikor bárhova megyek, szakad az emberről a víz, ápolatlannak érzem magam, tartós melegben szenved ember, állat, növény még a gépek is. Amúgy meg ne válogassunk, milyen unalmas lenne már valahol Floridában élni, ahol mindig szinte egyforma az időjárás 😄 jóvanezígy!  Nekem marad az igazi évszakom, az örök kedvenc, az ezermillióbillió színű ősz 😍😍