2026. április 30.

Olyan jó

... kis pozitív apróságok értek tegnap és ma is😍

Jött az értesítés, hogy a Madeira helyett kényszerből Tenerifén leszállt gépünk miatt plusz költséges szállásunk árát visszatéríti a Wizz@ir. Nem fűztünk hozzá túl sok reményt, kellemesen csalódtunk. Csak a taxi árát buktuk, de az minimális, pár euró volt. Ami a nagyobb veszteség volt, hogy elvesztettünk egy napot Madeiran... de ez már így alakult.

A másik pozitív élményem, hát sosem hittem volna, hogy engem egy opera beleszegez a székbe, bár már a múltkorában a Bohémélet is nagyon tetszett. Nekünk gyerek/fiatal korunkban abszolút kimaradt a komolyzene. Hol is lett volna lehetőségünk rá, falun nem kergették a gyereket az asztal körül, hogy "fijam, márpedig elmész operát nézni /hallgatni". Középiskolás voltam, mikor először voltam igazi, szép színházban - Nyíregyházán. Minden évben bérletet vettünk, így ott ismertem meg a színházi létet. Sosem felejtem el, legelőször Donizetti: Lammermoori Lucia c. operáját (már nem tudom miről szólt) láttuk. Előtte még az iskolában a magyar tanárunk felolvasta nekünk a tartalmát, s a szereplőket fiatal, délceg, helyesnek képzeltük el, s helyette testes és öreg (akkor mi még mindenkit öregnek néztünk... 🫣) operaénekesek voltak, s mi ezen kiakadtunk, csalódás volt számunkra, nem a zenét értékeltük.

Szóval Puccini: Pillangókisasszony volt most a Csokonai színházban, az évadban az utolsó bérletes előadásunk. Valahogy az első perctől kezdve lenyűgözött. Aztán a Nagyárián már gombóc volt a torkomban, a Zümmögő kórusnál meg pityeregtem, tényleg annyira szép volt a zene, meg a történet is hozzá. Ismertem már ezt az operát, de így egyben még soha nem láttam végig. Nem hittem volna, én a falusi lány, hogy így át tudom érezni, és mennyire meg tud hatni egy komolyzenei mű. Mióta bérletezünk (évtizedek óta, a covidkor maradt ki pár év), azért ez is jelen van az életünkben. Minden évadra jut egy opera. A férjem még annyira sem kedveli ezt a műfajt, mint én, de ez őt is elvarázsolta. Feldobott bennünket.

Más. 

Holnap kimegyünk a kedvenc helyünkre, Zelemérre vonattal és gyalog visszabattyogunk Debrecenbe. Jó kis séta lesz, már nem is tudom hány km, pedig párszor megtettük ezt a távot.  Szombaton meg megejtjük az év első szalonna/grillkolbász sütögetését 😍😋 ez is jó lesz 😊gyűjtjük a pozitív dolgokat. 


A két főszereplő Kele Brigitta, Ódor Botond


10 megjegyzés:

  1. Adja Isten, hogy ne szakadjon meg ez a fonal, és minél több pozitív dolog, kellemes meglepetés kerüljön az életetekbe!
    Az operával én is így vagyok, talán hasonló dolgok miatt.
    Örömteli, szép hosszú hétvégét kívánok nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben reménykedünk mi is, hogy kapunk még az élettől sok pozitív dolgot, hozzá egészséget. Meglátjuk mit tartogat a sors.
      Köszönjük, Margó, én is szép hétvégét kívánok nektek!

      Törlés
  2. Szegyellem, de az opera szamomra meg a jövö nagy fefedezese lesz. Persze, vannak operak melyeket ismerek, de szinhazban meg nem hallottam es nem is lattam. Operahazban meg plane, es nem is fogom. Nem pesszimista akarok lenni, hanem realisan latni es tervezni.
    Ugy latom jo lesz a hetvegetek, jol megszerveztetek: Zelemer, grillezes...
    En most nem vagyok otthon, es igy az ekezeteknek is annyi. Holnap M. csaladja összejön, mar minden leszervezve, es szerencsere ott leszek en is.
    Sok jot kivanok nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ne gondold azt kedves Éva, hogy én szakértője vagyok, irtó messze áll tőlem a szakértés😊 annyit látok én is operát, ami a bérletes előadások között van. Szerencsére jó pár ismertebb került már itt is színpadra (Nabucco, Carmen, Bohémélet)ami nekem is tetszett. Volt olyan, amit - szégyen, nem szégyen - otthagytunk az első felvonás után (Prokofjev: Tüzes angyal) . Megőrültünk tőle, olyan rettenetes volt számunkra a zenéje, nem értettük miről akar szólni, szóval szünetben leléptünk.
      Érezd jól magad M. és családja körében! Örömteli mindig egy ilyen összejövetel

      Törlés
  3. Orsi, megkerdeztem Martint, hogy mi volt a hotel neve, ahol lakott: Urban Hotel, Hatvan utca 17.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves tőled, köszönöm szépen. A Nagytemplomtól vagy 50 méterre van, egy régi épületet újítottak fel plusz bővítették, 2-3 éve adták át. Elegáns hotel, csak elég forgalmas helyen van, de abszolút a belváros, minden elérhető közelségben.
      Örülök neki, hogy jól érezte itt magát! 😍

      Törlés
  4. Névtelen5/02/2026

    Én sajnos nem értem a komolyzenét, gyakorlatilag nincs (komoly)zenei műveltségem. A szüleim szerették volna, ha járok zeneiskolába és zongorázni tanulok, de szó szerint kisírtam, hogy ne kelljen. Ma már ezt nagyon buta dolognak tartom, de ez van. A múltkor megkérdeztem egy zeneértő munkatársamat, akivel olyan viszonyban vagyok, hogy szégyenkezés nélkül megkérdezhettem, mit kell figyelni egy zenemű hallgatásakor és egyáltalán hogyan kell azt élvezni. Elmondta, ami ebből elmondható, a többit szerinte érezni kell, de én továbbra sem érzem azt, amit kellene(?).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el (sajnos) az én /mi komolyzenei műveltségünk is csak ennyi, amit a színházban összeszedünk. Meg ami már a sok évtized alatt ránk ragadt innen onnan. Csajkovszkij B moll zongoraversenyét azért ismerem pld. mert arra a zenére mondtam ki a boldogító igent😆
      Egyébként nem érzem magam kevesebbnek, mert irtó hiányos a zenei műveltségem...így is leéltem már az életem javát.

      Törlés
    2. Névtelen5/02/2026

      PDL voltam, ez lemaradt. Képzeld, én is Csajkovszkij B-moll zongoraversenyére mondtam ki az igent.

      Törlés
    3. Ugye milyen szép? Azóta is kedvenc, ha meghallom, libabőrös vagyok tőle 😍
      Tudtam, hogy te írtál 🤗

      Törlés

Tudnod kell, hogy a hozzászólást moderálom, ami nem történik meg azonnal, mert időnként úton, házon és magamon kívül vagyok :)
A névtelen kommentek elkerülése végett csak úgy tudsz hozzászólni, hogyha a Google/gmail fiókodba vagy belépve. Megértésed köszönöm.