2025. május 28.

Várom

... a vonat indulását, már nincs teendőm itt. Olyan szomorú vagyok mindig, üres a lakás, nincs benne élet. Tulajdonképpen takarítani jöttem, rám várt ez a feladat. A lányok csak tranzitnak használják, ha későn érkezik vagy korán indul a gép vagy éppen valami elintéznivalójuk akad Pesten. A legszükségesebb takarításon kívül másra nem volt/nincs idejük, mert utaznak hozzánk vagy éppen már vissza, azért meg borzasztóan sajnálnám azt az egy napot, ha erre vesztegetnék az időt, inkább velünk legyenek. Szóval ablakot pucoltam, függönyt leszedtem, a világon mindent kimostam, lemostam, felmostam, frissítettem mindent, hisz több mint 2 éve kiköltözött már a másik lányom is.

Eszembe jut számtalanszor, mikor vettük  (2009-ben, vadiúj volt) és átadták a kulcsot, bezártuk mögöttünk az ajtót és sírtunk a párommal. Az örömtől meg  az aggódástól is, mert nagy terhet (hitelt) is vettünk a nyakunkba, hogy csak ne legyen baj, tudjuk fizetni. Akkor már a nagyobbik  Pesten tanult,  a kisebbik meg abban az évben szeptemberben került be  a Corvinusra, albérletet fizettünk addig a nagyobbiknak, az albérlet árát azontúl már inkább a hitel törlesztésére fordítottuk. Így, májusban vettük át a lakást, egész nyáron Pestre jártunk, mire a legszükségesebbekkel berendeztük. Az autó mindig dugig volt tömve cuccal. Hajnalban megsütöttem egy nagy tepsi rakott krumplit, hoztuk azt is fel Pestre, itt nem lett volna időm rá, hogy megcsináljam, mert ezer más teendő volt. Életemben annyi bútort nem szereltünk össze a férjemmel, mint akkor. De boldogok voltunk, mert a gyermekeinknek készült. Akkor még nem sejtettük, hogy egyik sem fog itt maradni. Nagyon szeretem ezt a lakást. Én, ha utazok, nem tudok aludni idegen helyen, de itt nagyon☺️ többet, mint otthon. Csendes, rendezett környék, tele zölddel, parkkal. Jó kis bázis ez nekünk is, ha utazunk repülővel és korán indul a gép, felutazunk előtte nap és kényelmesen kibuszozunk időben a reptérre. Ugyanúgy a lányoknak is. Nem adjuk el, míg végképp eldől, hogy kint képzeli el az életét a másik lányom is. Vagy még akkor sem. Ha nagyon öregek leszünk, akkor ideköltözünk, persze meg kell érni azt a kort. Nagyon rendes az itteni szomszéd, nyugdíjasok, adtunk kulcsot nekik, időnként benéznek, hogy minden rendben van e.

Na, nemsokára indulok, jót elmélkedtem itt... és még mennyi minden jut eszembe ilyenkor, van amikor sírok is egy kicsit.



6 megjegyzés:

  1. Csak egy mosolyt hoztam ezért a bejegyzésért. :) Minden úgy jó, ahogy van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a mosolyt, jólesik. Eszem, lelkem tudja, hogy jól van ez így, Ők ott boldogok, de nekem a szívem közepén azért szomorúság van...

      Törlés
  2. Megértelek. Nővéremnek volt egy pici lakása Óbudán... Hosszú a történet és nem is írnám le könnyek nélkül. Tanulmányúton ismerkedett meg férjével, s fájó szívvel utazott, s élt messze e hontól. Sorsa korai halál. Hogy legyen Mamójuk én utazom ki a szöszkékhez, meg, hogy legyen néha lélegzetvételnyi idejük a szülőknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagy bánatom az, hogy még nincsen unokánk. Már néha azt érzem, nyűg egy hosszabb utazás, de ha a gyerekeimről vagy már unokáról van/lenne szó, nem ismernék lehetetlent.
      Belegondolva, mindig is mindent a gyerekeinkért tettünk, teszünk. Boldogságuk a legfontosabb az életünkben.

      Törlés
  3. A fotók alapján is látni lehet, hogy nyugodt, rendezett, tiszta köörnyezetben van, ezért nem is csodálom, hogy jól érzed ott magad! Nagyon jó döntést hoztatok akkor, mert az albérlet ára biztosan fedezte is a részleteket.
    Jól kidolgoztad akkor magad, de a tudat, hogy rendet tettél örömmel tölt el. Olyan jó érzés ez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az albérlet ára így már minden hónapban a mi javunkra szolgált, nem másnak adtuk, illetve de, mert az OTP-nek☺️de minden egyes részlettel növekedett a tulajdonrészünk. Ahányszor megyünk, minimum 4-5 cédula van a postaládaba bedobva, hogy lakást vennének a környéken.
      Talán azért is szeretem annyira azt a lakást, mert ott minden a gyerekeinkről szól.
      Nagyon jó helyen van, közel a metró, de maga a környék meg az utca is pesti viszonylatban csendes.

      Törlés

Tudnod kell, hogy a hozzászólást moderálom, ami nem történik meg azonnal, mert időnként úton, házon és magamon kívül vagyok :)
A névtelen kommentek elkerülése végett csak úgy tudsz hozzászólni, hogyha a Google/gmail fiókodba vagy belépve. Megértésed köszönöm.