... azt mondta a doktornő, hogyha kimegy az érzéstelenítő a fogamnál, tartsak rajta pálinkát, hogy fertőtlenítse meg zsibbadjon attól is. Na most, nem tudnám megmondani mikor volt utoljára pálinka a számban, azt szoktam mondani, ha csak az meg nem iszik engem, szóval ha hangos éneklést hallottok az ország területén bárhol, tudjatok róla, én vagyok 😆😂 ugyanis mikor a ferjemnek elmondtam a teendőmet, mondtam, hogy én utána úgyis kiköpöm, azt mondta, halálos bűnt követek el 😂 szóval pálinkázni fogok...ja, nem (még a hideg is kiráz tőle...) azt én nagyon nem, nem az én világom, állandóan gyógyszert szedek, nem is összeegyeztethető vele. Mindenesetre érdekes volt, ahogy a doktornő vigyorogva mondta☺️jó fej egyébként! Megcsinàlom, de úgy, hogy csak rajta tartom.

En sem, mi sem iszunk soha..de azert palinkas jo reggelt:) tudod, ahogy mondtak felenk. puszillak es remelem nem faj mar.
VálaszTörlésAz az! Pálinkás jó reggelt 😆
TörlésNem volt rá eddig szükségem, pedig már kiment az érzéstelenítő hatása, de nem fáj illetve elviselhető.
Ment az ölelés és a puszi a messzeségbe🤗
Mosolyogtam rajta olvasás közben, mert eszembe jutott egyik egyiptomi utazásunk, amikor beteg lettem. Elmentünk a szálloda orvosához, és ő is hasonlót ajánlott, hogy az volt a baj, hogy reggelenként nem fertőtlenítettem.
VálaszTörlésHallottam már róla egyébként, érthető is, egy igazi házi pálinka min. 50 fokos, a szesz meg fertőtlenít ☺️ a férjem többször felajánlotta, hogy majd ő megcsinálja helyettem, nagyon önfeláldozó volt😂 az az igazság, hogy fájt a fejem és muszáj volt egy Algopyrint bevennem, szesz helyett☺️
TörlésMegértelek, mert én is még a szagától is rosszul vagyok. A férjed nagyon önfeláldozó volt! :))
TörlésA férjem ilyen esetekben habozás nélkül feláldozza magát 😆 de végül ő sem kortyolt pálinkát.
TörlésFogorvos tartott magánál a rendelőben, mert az asszisztens kissé laza volt higieniailag.Bar lehet, hogy csak az ismerősöknek ajánlotta fel, a "szolgaltatást".
VálaszTörlésPont ma voltam ismét nála, valami nem stimmel az egyik tömött foggal, fájdogál... 🙁
Törlés