Annyira szép...

 Szabó Lőrinc: Anyám mesélte

Anyám mesélte, régen, amikor

még együtt ültünk a kapu elé

padnak kidöntött tölgyfa derekán,

hogy lány korában mily szelídek és

egyszerűek voltak az emberek.

Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt

ilyen gonosz a nép: mint mezei

virágok nőttek s minden nemzedék

egymás mellett s egymás után nyugodt

derűvel ment meghalni, - rá se gondolt,

hogy szomorúnak tartsa a halált

vagy lázadozzon ős végzete ellen.

Ma romlott a világ, mondotta, és

más még a levegő is: íze nincs,

nincs nedve, s a szeretet is hideg,

mint a februárvégi napsugár.

Tizenöt éve már, hogy így beszélt.

Azóta megöregedett s talán

el is feledte szép emlékeit,

de én, ki akkor nem hittem neki,

emlékszem, pontosan, minden szavára,

s ha esténként egyedül maradok,

el-eltűnődöm rajtuk, mintha most is

együtt ülnénk a kis kapu elé

padnak kidöntött tölgyfa derekán.

A fotóról jutott eszembe, régen a falunkban így /ez volt a híradó. Estefelé kiültek az emberek a kapukba (minden háznál volt lóca) átmentek egymáshoz és kicserélték egymás között a híreket. Mindent tudtak, ami a faluban történt, nem kellett hozzá se internet, se tv. Nézegették az arra gyalog vagy biciklivel elhaladókat, aztán kitárgyalták azt is, milyen koszos/tiszta a ruha rajta, ki hagyott ott kit, ki a részeges, kocsmába járó, ki a dolgos, ki kinek udvarol, kinek mi baja van, kitől érdemes tejet hordani és kitől nem, mert vizezi 😄 jó volt ez így, bár ha olyasmiről beszélgettek, ami nem a pulyára tartozott, elzavartak bennünket. Igaz túl sokat nem ücsörögtünk az idősekkel, mert inkább játszottunk. Ha harangoztak, a haragszóból tudták, meghalt valaki, két perc múlva már tudta Nagymamám ki halt meg. És ez így volt minden nap, amíg jó idő volt, mindig kiültek a lócára és azt csinálták, amire manapság már egyre kevesebb idő jut: beszélgettek. 

Ilyen beszélgetős, ajándék napot kaptunk mi is tegnap. Egy baráti házaspárnak van kint a Keleti-főcsatornánál hétvégi háza, oda voltunk hivatalosak. Halászlé, túrós csusza, rántott és ropogósra sütött hal volt a menü, a Keletiből kifogott halakból. Isteni finom volt. Nem is a kaján van itt a hangsúly, hanem a beszélgetésen. Átjöttek az ottani szomszédok is (összesen 10-en voltunk), senkinek nem volt telefon a kezében, beszélgettünk, nagyokat nevettünk, finomakat ettünk,  aki tudott úszni az úszott a Keleti vizében (ami a Tisza vize) szóval hihetetlen jó napot kaptunk. Este nyolcra értünk haza. 

Na, most már tényleg békén hagylak benneteket, készülök az útra 😄😄