Budapest

 ...második nap. Ezzel még "tartozom" ☺️

Elindultunk ugyan, de valahogy nem éreztem azt a nagy lelkesedést magamban. Már előző nap végére is fájt a lábam, tudtam túl sokat nem fogok bírni menni. Célunk az volt, amit egyszer már végig jártunk, hogy felmegyünk a Gellért hegyre a Citadellához és onnan végig túrázva elérünk az Erzsébet kilátóhoz. A Ferenciek terén szálltunk le a metróról, attól kezdve nem nagyon álltunk meg. A Citadella le volt zárva teljesen, mindegy volt már, elmentünk a Pest-Buda szoborhoz, onnan szép panoráma van a városra. Megnéztem a telefonomon a térképen mennyi az út a kilátóig, 2 óra 23 perc és 9 km. Mondtam a páromnak, én tuti nem megyek el most addig. Legyalogoltunk a Széll Kálmán térre, mert kisilabizáltam a telefonon, hogy a 22-es busz megy fel a kilátó felé. Biztonság kedvéért megkérdeztem a sofőrt (kiállási idejét töltötte éppen) ő mondta, ha szeretünk sétálni, akkor lesz bőven benne részünk, mert a Vadasparknál kell leszállnunk és onnan még jó pár km. Áááá, ez nekem már nem jó, leültünk a buszmegállóba, újabb útvonalat nézve. Leszállt a sofőr utánunk és ő tanácsolta, menjünk fel a Széll Kálmán tér végéhez a 21-es buszhoz, az felvisz a Normafára, onnan már közelebb. Csak néztünk, milyen rendes volt ez a sofőr, de a másik is, a 21-es busz vezetője, már be volt zárva az ajtaja és indulni akart, megvárt minket és kinyitotta az ajtót, újabb kellemes meglepi. A Normafán még elég sok helyen volt összefüggő hótakaró, ahol le volt járva nagyon csúszott, jeges volt. Neki iramodtunk az útnak, megnéztem megint a térképet, onnan ahol éppen álltunk, még két km volt, mondom a páromnak, vissza is kell jönni és én már vissza négykézláb jövök, mert fáj a lábam. Neki meg a térde fájt...feladtuk :D a két hős túrázó meghátrált :)) annyira nem is vonzott egyébként minket, mert már kétszer voltunk ott, nagyon szép a panoráma, de majd legközelebb...egyébként sokkal rosszabb beton vagy bitumenes úton haladni, hamarabb elfárad az ember, mint az erdei utakon. Elfáradtam...mire hazaértünk, így is mentünk 15 km-t, még ha elbotorkálunk a kilátóhoz, lett volna szűk 20 km....Nem éltük meg kudarcként, hogy visszafordultunk. Most ennyi volt bennünk. 

Jó volt azért ez a két nap, csak éppen mondtam a férjemnek, mennyivel másabb lett volna, ha nem az üres lakás várna minket, mikor érkezünk ...máskor már mindig ha közeledtünk, jaj de jó, mindjárt ott leszünk, és megölelhetem a gyermekemet...Hát ez most nincs.  Csütörtökön repül haza, legalább együtt leszünk az ünnepen...