Kedvemhez való

 

Várnai Zseni: Mi legyek még?

Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,

tejjé változtam, az kellett nekik,

ültem kis ágyuk mellett reggelekig,

ha betegek voltak s úgy fonnyadtam ott,

hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,

s mikor szemükbe visszatért a fény,

napként sütötte őket az enyém,

s piros lett arcuk, alma gömbölyű,

attól lettem én akkor gyönyörű.

Kalács is voltam, meg vajas kenyér,

és játékszer, hogy meg ne unjanak,

és képeskönyv, hogy megtanuljanak

belőlem mindent amit álmodom,

később az egyszeregyet számolom,

növök velük, már iskolás leszek,

s a nagy katedra előtt reszketek:

felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,

borzalmas, hogyha bennük elbukom!

Most széllé kell változnom, hogy elérjem

az egyiket, a messzeségbe kint,

de aki volt, örökre tovatűnt,

s ha elfogom, ha átölelhetem,

lelke páncélját át nem törhetem,

s mindkettő bár belőlem sarjadott,

többé már nékik mit sem adhatok,

a földön nincs több oly bús szerelem,

mint az anyáé, oly reménytelen.

Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?

Legyen belőlem sűrű rengeteg,

majd jól elbújhat ott a két gyerek

ha menekülni kell a rossz világból,

és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,

és tejjel-mézzel folyó kis patak,

isznak belőlem, hogyha szomjasak,

és dalolok majd nékik estelen:

- Aludjatok el itt a keblemen.

Két órán át tartó komoly zivatarhullám vonult végig rajtunk, nonstop dörgés, villámlással. Volt amikor ömlött az eső, volt mikor a jég pattogott, szóval minden jött, mint nyáron. Ilyenkor megkérdezem csendben magamban: mi lesz még itt nyáron? 🤔

Pillanatok alatt állt a víz a kertben, 5 perc = 5 mm eső