Bye all

 "Szeptember végi nap, oly átlátszó és törékeny, mintha üvegből lenne. A falevél, a gyümölcs, mely a földre hull, csengő hangot ad, mintha eltört volna."

Márai Sándor

Az elkövetkezendő zsúfolt októberem miatt (is) most kicsit mellőzöm a blogvilágot. 

A legjobbakat kívánom mindenkinek!

Nem megjavult

... ez a blogger rendszer??! 😯 volt, akinek hónapok óta! nem láttam a bejegyzéseit itt, csak ha konkrétan felkerestem, pld. PDL. Most egyszerre feldobta mindet. Meg megjelennek aránylag rövid időn belül a friss bejegyzések. Nahát! 😯 Egyébként már rég keresztet vetettem rá... Úgy az egészre.

Mostanában többet dolgozok a ház körül, mint előtte egész nyáron. A nyár kb. június közepétől augusztus végéig úgy telt el, hogy jóformán csak vegetáltam. Sürgetettem a napokat, a redőny mögött éltünk, nekem nagyon rossz volt. Most már szó szerint kapok levegőt, még ha poros, száraz is az. A talaj szegény, te jó ég! szombaton vettünk ki egy már rég nem használt szőlőlugas tartóvasait, jó kis betontuskóba ágyazva. Kínszenvedés volt egyáltalán körbe ásni, csákánnyal estünk neki, nagy nehezen kibirkóztuk, kb. 60-70 centis gödör maradt utána. Mondanom sem kell, iszonyú száraz volt, mákszemnyi nedvesség nem volt benne. Reménytelennek érzem, hogy lesz valaha annyi eső, hogy újra legyen talajvíz.

... és én meg most ültetek 🫣🙄 azt mondtam, nem vagyok százas, de annyi minden kipusztult a kertből, valamivel pótolni kell. Kimondottan szárazság és napsütést kedvelő növényeket vettem: sudárzsályát, barátcserjét, vörös levelű hólyagvesszőt, kékszakállt, selyemmirtuszt kettőt is, selyemakácot. Hogy mennyi marad meg belőle? a jövő zenéje. Locsoljuk, hátha életben tudjuk tartani... Elültettem az összes tulipánhagymát is, remélem lesz annyi nedvessége a földnek, hogy meg tud gyökerezni.

Számolom a napokat, jönnek a gyerekeink, megy javában a WhatsAppozás, hová menjünk, mit főzzünk 😍 alig várom 😍 (Katici, tudod... kis mangó 🤭😍)

Az október egy hussanás lesz csak, te jó ég, az idő, az idő könyörtelenül rohan...

Tényleg, a múlt héten még Tokajban is voltunk, hát ami ott is feltűnt, a kis kilátónál a hegyoldalban rengeteg fa, cserje kiszáradt 😢😢 nagyon csendes volt most az a városka, de én így szeretek nézelődni. 

Évánál olvastam, nagyon tetszik, elhoztam ide is:

Kaulics Gellért:  Az idő tükrében-részlet

Az évek súlya vállaimra simul,
nem nyom le, inkább emel csendesen.
Minden nap új réteget von lelkemre,
és egyre tisztábban látom önmagam.

Nekem

... minden utazásban van minimum egy olyan élmény, ami kiemelkedő és arra azt mondom: ha csak ez az egy lett volna az egész út alatt, akkor is megérte. Talán most volt először, hogy minden látnivaló valahogy csak egy síkba került nálam. Kivétel Mostar és Dubrovnik óvárosa volt, ami nagyon tetszett.

... és nem, nem azért, mert telhetetlen, hálátlan fanyalgó vagyok. Nem éreztem meg azt a rezgést, adrenalin töltetet, ami minden nap feldobott volna. Kicsit válaszolva is egy írásra: keserűség soha nem lesz bennem egy utazás miatt, csalódás az lehet valamiben/valakikben, de ez sem fogja meghatározni az ott töltött napjaimat. Mert a társaság nagyon nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, szépeket láttunk, a táj gyönyörű, még ha szemetes is. 

Sajnos én nem tudtam volna órákig ücsörögni a dervis kolostor lépcsőin, egy az hogy a muszlim vallás - az épületek külső szépségén kívül - nem jelent/okoz/hoz lelki békét, de tiszteletben tartom!  a másik meg az, hogy egymásba érnek a turisták (köztük én is) és simán lerugdosnak a lépcsőről, mert keresve a legjobb helyet, mindenki fotózni, szelfizni akar és csont nélkül rád másznak, odébb löknek. Szó szerint tömeg volt mindenhol, ami nálam már az elviselhetőség határát súrolta. Nem tudom mi lett volna az az időpont, amikor már nincsenek sokan, de szerintem ilyen nem nagyon van, mert roppant népszerű helyek mind, ahol jártunk.

 Mindamellett ami igazán mellbevágott, a sok-sok ezernyi (kicsi híján 58000 bosnyák katonát öltek meg és majd 40000 civil embert 1991 és 1996 között) fehér sírköves katonasír, amiken szinte egyforma volt a dátum: 1993. És fiatalok, Istenem! milyen fiatalok voltak mind és egy fehér kő maradt utánuk. A városok közepén (több belyen is) temető. Utak mellett temető. Parkokban temető. Folyó mellett temető. Megkönnyeztem őket. 

Szóval vegyes érzések voltak bennem ebben az országban. Nem érzem azt, mint már oly sokszor, sok helyen: holnap visszamennék. Mint pld. Torockóra tizenkettedszer, Kotorba háromszor. Ez a két hely nekem, főleg Torockó: gyógyír. Az egyszerű környezetével, csodás őszi hegyeivel, színeivel, az Unitárius templom puritán külső - belső szépségével. Itt (is) van a lelki töltődésem. 

Kotor meg ékszerdoboz, főleg idegenforgalmi szezonon kívül, mikor ezerszer mehetsz végig a sok kis szűk utcán és csak a macskák jönnek veled szembe, kedvedre bámészkodhatsz és gyönyörködhetsz a tájban. 

A fotók lehet megint összevissza lesznek, de azt hiszem ebben az "őrült tempójú blogvilágban" már tök mindegy😆 egyébként is az egész írás amolyan "vegyes, mint a kódussz@r"

Ez a templom 2023-ban épült Mostarban. Ami színes képek láthatóak körben, mind apró mozaikból van kirakva. Hatalmas épület. 

Mostar, Öreg-híd 

 

Ez már Počitelj, egy nagyon bájos középkori település. Fellihegtünk a várba, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt. 

Egy dzsámi bejárata. Képtelen voltam rá, hogy bemenjek, mert le kell húzni a cipőt. Én ott nem, ahol előttem több ezer mezítlábas ember jár... Lehet érte kövezni. Nem csak én nem mentem be, többen is hasonlóan gondolkodtak. 

Útban Dubrovnik felé 

Ez már Dubrovnik. 

Fentről a hegyről, Dubrovnik óváros