... még leírni is sok, főleg annak tükrében, hogy hány éves leszek az idén (amit már én mindig hozzáteszek: ha megérem...)
Nagyon csendes szilveszterünk volt, ahhoz képest, hogy az utóbbi években mindig volt valami. Elutaztunk vagy itt mentünk valahová a baráti körrel szórakozni, vagy nálunk volt összejövetel. Most is úgy volt, nálunk gyűlünk össze, de a szomszédom állapota miatt még időben lemondtuk. Megéreztem, tudtuk, hogy nem éri meg a karácsonyt, aztán 23-án este elment a Minden Élők útján. Nagyon megrendített a halála bennünket, évtizedek óta együtt sírtunk, együtt nevettünk. Gyakorlatilag azóta ismertük, mióta összekerültünk a férjemmel. Az elején egy házban laktunk, ők a földszinten, mi az első emeleten. Hamar kiderült, hogy a férjemmel földik, egyik a Tisza egyik partján, másik a szembeni oldalon született, élt. Ők szóltak anno erről a telekről, ami mellettük volt, hogy eladó, nem akarnánk esetleg építkezni? Akartunk, mert akkor már nézegettük, hogy nagyobb lakásba kéne menni. Így kerültünk még jobban egymás mellé, átjáró van a két ház között, tényleg együtt örültünk és sírtunk a sok-sok év alatt. Most elment úgy, hogy el sem tudtunk köszönni tőle, mert állandóan az intenzíven volt és nem is nagyon tudott magáról. Egy masszív, életerős férfi, akiből roncs lett bő 2 hónap alatt. Szóval a mi karácsonyunkra is rányomta a bélyegét a halála. Januárban kísérjük utolsó útjára a szeretett falujában. Szomorú évkezdet, de ez is az élet része és mese nincs, el kell fogadni még akkor is, ha rossz ér bennünket.
Azért öröm is volt, egyrészt a lányunk itthon volt, a másikkal 2 órát videótelefonáltunk, hazamentünk a drága testvéremékhez, 27-én meg felültünk a vonatra, elmentünk családilag meg egy aranyos ismerőssel Szerencsre, átgyalogoltunk Bekecsre és onnan gyönyörű időben túráztunk egy jót. Kiszellőzött a fejünk, megmozgattuk a lábainkat, nagyon jól éreztük magunkat. Délután/estére meg hazavonatoztunk.
A szilveszter meg... hàààt, szégyen nem szégyen, ilyen talán gyerekkoromban volt utoljára, nem átaludtuk az éjfélt??? 🤭😆 Néztük valamelyik csatornát, ahol zene volt és szépen elaludtunk 🤣a férjem éjfél után 10 perccel ébredt én meg negyed egykor, persze nevettünk magunkon... Mivel én nem iszok alkoholt, a férjem azért begyötört egy pohár pezsgőt, köszöntve az új évet. Ilyen szilveszterünk sem volt még, azért az éjfélt mindig megvártuk, mikor itthon voltunk a gyerekekkel kicsi korukban.
Jól van ez így, mostanában mindig azt mondom, nekünk már mindent lehet. Kinek is tartoznánk elszámolással?
Szóval... ismét, újra, megint : boldog új esztendőt kívánok mindnyájunknak! 🍾🥂☺️
"Az örökzöld öröke is elmúlik, de magot hagy, s a magból új fa növekszik. Az óesztendő temérdek magot termett, melyek mind a teremtett világot gazdagítják. Te vagy a gazda, akinek az a dolga, hogy a szeretet magjai jó földbe kerüljenek. Ettől lesz jobb az új esztendő! Tedd hát, mit szíved diktál!"