Belegondoltam, gyerekkoromban a szüleim nem emlegették az adventi vasárnapokat, akkor még nem volt olyan a jelentése főleg falun, mint manapság. Apukám, Anyukám beosztásuknál fogva (ahogy régen mondták, a tanácsházán dolgoztak vezető beosztásban) nem voltak (nem lehettek) templomba járók, abban az időben árgus szemmel figyelték az ilyesmit. Nagymamám nem törődött semmivel, ő elment mindig az istentiszteletekre, sokszor elkísértem én is, nehezen járt, rám támaszkodott, de nem igazán szerette, ha megyek, mert állandóan forgolódtam, nem figyeltem, de még ő sem emlegette úgy soha, hogy most van advent első vasárnapja.
Amire viszont emlékszem, mert úgy tetszett a kifejezés : karácsony 'viliája' - azt sem tudtam akkor, hogy mit jelent, Nagyim, Anyukám mindig így mondta. Most néztem meg a mindentudó Google-n, hogy honnan származik a kifejezés:
A karácsony viliája a karácsony vigíliájának (Szentestének) népies elnevezése, amely a december 24-i estet jelöli.
- Karácsony vigíliája: Ez a hivatalos elnevezése annak a napnak, amely a karácsonyt (december 25-én és 26-án) megelőzi.
- Régi szokások: A múltban ezen a napon böjtöt tartottak, például zsír nélkül étkeztek a reformátusoknál, akik ezt a napot „karácsony szombatjának” is hívták.
Jaj! meg emlékszem a hidegre, a hóra, a fenyőfa illatára, az általunk készített díszekre: kályhabronzba mártogatott dióra, színes papírcsíkokból láncot fűztünk, (ragadt még a fejünk is a ragasztótól🤣) az első narancsra, utána ahogy Anya a spórra dobta a héját, milyen illata volt, a diós/mákos kalácsra, zserbóra, amit Nagymamám készített, a lelopkodott szaloncukrokra, az ajándékba kapott cipőre, csizmára, kabátra, 'mackó' nadrágra(melegítő) amikre amúgy is szükségünk volt, mert az előzőt kinőttük. Millió apró emlékkép, ami örökre ott marad bennem, nekem.
... és most készülök, mert megyünk templomba.
Kassák Lajos: Advent van
Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra...
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.
Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
a testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba
révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.
Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝
Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.
Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!
Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.