"Azon a napon, amikor megértettem, hogy csak azt viszem magammal, amit megélek, elkezdtem azt élni, amit magammal akarok vinni." (Dalai Láma)
... van remény, hogy tényleg ideér. A csomagkövetés szerint múlt héten csütörtök délután adták fel, ma már Magyarországon van, holnap /holnapután valószínűleg itt lesz. Az elvesztett telefon, ami a térkép szerint bejárta fél Európát...öröm van/lesz. Karácsonyi ajándék lett belőle.
... az imént olvastam, nem kell palota a boldogsághoz, elég egy meleg otthon. Sokszor fog el az érzés, mikor hazaérkezek, milyen jó belépni a bejárati ajtón! Ha kint zord hideg van azért, ha nyáron hőség van kint, akkor meg a hűsebb falak közé jó megérkezni. Talán az ünnep közeledte miatt is, talán mert holnap délelőtt érkezik a gyermekem, felfokozott érzelmi állapotban vagyok. Leskelődik, hallgatózik az internet, mikor beszélgetünk itthon is régi karácsonyokról s azokról szóló írások kerülnek elém (pld. Fekete István) és én olyankor elmerülök az emlékekben és nem akaródzik visszatérni a mai világba. Hidegre, hóra vágyom, kint lenni, taposni a havat, majd átfagyva bejönni a meleg házba, forró teásbögrét szorongatni és elpilledni a múltban, jelenben.
Pedig az előkészületekkel sehogy sem állok, nincs kirajzolódva előttem az ünnepi menü, igazából nem is vásároltam még be jóformán semmit sem. Megmentő ötletként láttam a tv csatornák között szörfözve egy receptet, a Főmenü c. műsorban, csirkemell torta, hát nagyon guszta volt, szerintem megcsinàlom, hozzá finom zöldsaláták, csinálok joghurtos/mascarpones, gyümölcsös kelyhet (a család kedvence) meg lesz zserbó és kész! A férjem szokta mondani, ünnepkor sem eszünk többet, mint hétköznap. Igaza van egyébként.
Én meg, ahogy öregszem, drága Anyukám jut eszembe, amit megkívánt, azt megfőzte, megvette magának. Na, én pont olyan lettem/vagyok! egész héten kacsacomb lebegett a szemem előtt, így pénteken megvettem, ma megsütöttem, ahogy kell: párolt lilakáposztával, tört krumplival, pardon! úriasabb módon írva, tört burgonyával. Huhh, valami isteni finom lett, raktam mellé egy csomó almát, narancsot, mandarint, hagymát. A hús vajpuha, a bőre ropogós lett. Mondtam is a páromnak, ezt karácsonykor kellett volna megsütni az ünnepre, de hát ünnep van ma is, advent harmadik vasárnapja. Már rég eljutottunk arra a pontra, hogy semmit nem sajnálunk magunktól, ami nekünk jó, ami örömet okoz. Hát ez most jólesett ☺️
A jövő hét valami szédületesen hamar el fog telni. Hipp-hopp karácsony lesz! Még nincs fenyőfánk sem, de már tudjuk hol vesszük meg. Fel is díszítjük kicsit hamarabb, minél tovább gyönyörködhessünk benne. Szeretném, ha tovább tartana ez a szép időszak...
Csak úgy mondom, annyira, de annyira vágyok most az erdőben màszkàlàsra!... Menni, menni, elfáradni, nézelődni, jó levegőn lenni... Majd pótolom.
(Tudom, hogy nagyon kevesen olvastok már, de olyan jó néha monológozni itt magamban...)
Annyi nosztalgia van bennem az elmúlt karácsonyok iránt, amikor mèg gyerek voltam.
A hosszú várakozás. Az apró ajándékok, amelyek nagynak tűntek.
Amikor a kevés is sok volt, minden varázslatosnak tűnt.
Mivel a karácsony igazi volt, az érzelmek hitelesek voltak.
És a házakban remény áradt.
Augustine Degas
Találkoztam ma egy túratársunkkal, mosolyogva üdvözöljük egymást, nagyon kedvelem őt az egész életszemlélete miatt. Derű jellemzi, aktív és az arcbőrét elnézve, simán letagadhatna minimum 15 évet. 84. évében jár, ő mondta egyszer nekem, hogy ha nem túrázna, már rég a föld alatt lenne. Most is Pestre készült, színházba megy meg megnézi a Munkácsy kiállítást. Velünk nem volt ugyan mostanában, de más csapatokkal egy héten egyszer biztosan megy, a város környéki kiránduló útvonalakon. A múltkorában egy 17 km-es túrát simán megtett velünk, nem nyöszörgött, nem panaszkodott, annyit mondott csak, azért ő is elfáradt, mi meg ki voltunk nyúlva :) Irigylem az ilyen embereket, de magamnak is mondom, csinálja mindenki utána, aki irigyli.
Más. Szemészetre kellett mennem, november elején ijesztő tüneteket produkált a bal szemem vagy öt napig, zavart a dolog, időpontot kértem, leghamarabb a klinikára volt, bő egy hónapra rá. Most került rám a sor a hét elején. Míg várakoztam (időpont ellenére is, meg utána cseppentettek a szemembe, kitágítani a pupillát, azzal is várni kellett) jött egy idősebb hölgy, magamban úgy mondtam, egy icipici kis manócska hölgy, egy szintén kicsi termetű Down-kóros lányt vezetve, aki meghatározhatatlan korú volt, bár már az ő arca is ráncos volt. Először az anyukája másik oldalán ült, majd kiszúrt magának engem, átült mellém, megfogta a kezemet és olyan melegséggel magyarázott nekem, hogy beleborzongtam az érzésbe. Számomra érthetetlenül beszélt, nem értettem semmit, de az anyukája fordított nekem: álmos, aludni akar, nagyon korán, fél négykor keltek, Miskolc mellől jöttek egy faluból. Míg be nem szólították őket, nekem magyarázott Tündike (így hívták). Mondta neki az anyukája, hogy nem érti a néni amit mondasz neki, de ő csak beszélt hozzám. Teljesen elérzékenyültem. Hallottam róla, hogy a Down-kóros gyerekek tele vannak szeretettel, hát ő is ilyen volt. Hamarabb végeztek, mint én és integetve köszönt el tőlem, a maga nyelvén.
Elgondolkodtam utána, micsoda sors, annak az anyukának nem fog kiröpülni soha a családi fészekből a gyermeke, élete végéig gondoskodnia kell róla és biztos vagyok benne, hogy foglalkoztatja a dolog, hogy vajon mi lesz a lányával, ha már ő nem lehet mellette. Sorsok...és hány van ilyen???
... lenne/lehetne sokak számára.
"A karácsony csodáját létrehozzuk, nem pedig vásároljuk"
(egy reklámfilm záró mondata)
"Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt."
Babits Mihály
A fotók a koncert estéjén készültek.
... hogy én valaha is akusztikus gitár koncerten veszek részt a Nagytemplomban...úgy indultam el, hogy csak a férjem kedvéért, de nem bántam meg, nagyon jó volt!
,, A csodát nem kívülről küldik, hanem belülről idézed meg. Aki ezt nem érti, ki van téve annak, hogy amire vár, az soha nem jön el.
A csoda ilyen! Elérhetetlen, megfoghatatlan...
A csoda csakis azé, aki hisz benne! "
(Müller Péter)
A gyermekeink sokáig hittek az ilyen csodákban. Már iskolások voltak, még akkor is levelet írtak (még most is megvannak) a Mikulásnak, Jézuskának.
Mai napig gyönyörű és tiszta a lelkük.
Nekünk egyébként attól is világszép a december, mert mindkét lányunk akkor született ❤️❤️
... van és még mindig ennyi levél van a fákon. Az Antall József körúton volt ma dolgom, ott láttam a Táblabíróság oldalánál. Az egész körút ilyenekkel van végig ültetve, én csak kifeszített fáknak mondom. Szerencsétlenek egy fa keretre vannak fel/lekötözve, borzalmasnak látom, bár a semmitől meg sokkal jobb.
... kevés ember van az országban, aki nem ismeri ezt a kis versikét:
Gazdag Erzsi - Hull a hó
Hull a hó, hull a hó,
mesebeli álom,
Télapó zúzmarát
fújdogál az ágon.
A kis nyúl didereg,
megbújik a földön:
„Nem baj, ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön!"
Parányi ökörszem
kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
„Süt még nap a nyáron!"
Bármikor kerül elém ez a versike, szívesen olvasom el újra és újra.
Emlékszem rá, hogy gyerekként (nem mostanában volt... 😆) megsirattam a kis állatokat, hogy fáznak a hóban, meg jön a gonosz vadász és lelövi a nyuszit. Nem ismerem a mai alsó évfolyamos tanulók tankönyveit, de remélem most is megtalálhatók a régi gyerekversek, amit mi is, meg a gyermekeink is nagyon szerettek.
Sokan várjuk ezt az időszakot, kinek milyen érzésekkel, gondolatokkal van tele a feje, a szíve.
Nézzünk befelé, mikor jött el úgy a karácsony, hogy nem voltunk feszültebbek, fáradtak, mikor jött el úgy, hogy szívünk annyira tárva volt szeretettel, hogy örültünk egymásnak, csak úgy …. Mikor vártuk úgy a karácsonyt, hogy nem az ajándékon kattogott az agyunk és az ünnepi vacsorán, mikor volt az, amikor arra gondoltunk, hogy mennyit fogunk beszélgetni, milyen szeretettel öleljük majd magunkhoz gyerekeinket, szüleinket már sajnos nem, de a testvéreinket még igen.
Aki nem hisz Istenben, akkor miért ünnepli Jézus születését? Azt szoktam mondani, ha nem tudod átérezni, vagy nem hiszed, akkor engedd, hogy érintsen meg az amit üzen az advent, mint szimbólum: hit, remény, szeretet, öröm. Ezek nélkül nem lehet élni. Hit nélküli ember nincs. Remény nélkül hol tartana az ember? A reménykedésünk eredménye az öröm, hiszen beteljesült valami, megérkezett, itt van és ha nem is Jézus érkezése, akkor a kedves rég nem látott rokon, a társam, a testvérem. Máris megérkeztünk a szeretethez, az élet lényegéhez! Aki nem tudja Jézust magához ölelni, az magához tudja majd az ünnepi asztalnál a szeretteit. "Az ölelés valóságos és gondolatbeli megnyilvánulása a szeretet kifejezése."
Kedves ismerőseim, gyújtsátok meg valóságos vagy képzeletbeli gyertyátokat és kívánom, hogy a várakozás alatt tudjatok úgy felkészülni karácsonyra, hogy örömteli és szeretetteljes, felejthetetlen, áldott ünnepetek legyen!
Nem is tudom mi lenne az arany középút. Vágyom látni a szülői házat, hogy mi történt vele (június eleje/közepe óta nem voltunk otthon) és ha meglátom, fáj minden pillanata és csak sírni tudok. Ha meg nem mennék arra, az fájna.
Sajnos nem tudtunk hazamenni Mindenszentekkor, eléggé nyomós ok miatt, most pótoltuk. Gyönyörű nagy gömbkrizantémokat vettem, átvészelték a fagyokat, a havazást, mert felvittem a terasz védett sarkába. Kiültettem, nem tudom megmarad e, nem lesz már ideje ott meggyökeresedni, de most legalább még szép.
Ilyenkor télen valahogy elemi erővel tör fel belőlem a honvágy abba a régi kis házba. Mindig számoltam a percet:
Ez az, ami soha többé nem jön vissza.
Volt azoknak a régi házaknak valami megmagyarázhatatlan melegsége. A férjem nagymamáját nagyon szerettem, neki egy igazi, régi, hosszú tornácos háza volt. Télen beköltözött az "alsó végibe", egy nagy szoba volt, ott volt az ágya, a spór (tűzhely) amiben fűtött, ott főzött és egyben meleg is volt állandóan. Egy kis egyszerű berendezésű, kicsit olyan összevissza szoba volt, de mégis örömmel mentem be hozzá mindig. Pont tegnap emlegettem a férjemnek egy emlékképet, ami beleégett a retinámba. Téli délután volt, igazi csikorgó hideggel, nagy hóval, de ragyogó napsütéssel. Öreg Mama behívott magához, a csepp ablakon még a függönyt is elhúzta, hogy jöjjön be a fény, ültünk az asztalnál a jó melegben, öntött egy három centes pohárkába valami iszonyat szirupos likőrt, amit ő maga csinált és olyan melegség volt a szemében, ahogy beszélt velem, amit sosem tudnék elfelejteni. Szeretett engem, mert egyszer azt mondta nekem: jányom, te vagy az egyetlen, aki normálisan beszél velem. A férjem is a kedvence volt, mindig tisztelettel beszélt Mamával. (Anyósom - az anyja volt pedig, apósom, a férjem testvére meg a 'kedves' felesége csak üvöltözve tudták megszólítani...borzasztó volt hallani is)
Párom is mesélte, ha egy csepp békére vágyott legénykorában, akkor Mamához menekült. Egymás mellett volt a két ház, az udvaron át lehetett járni, nem volt kerítés a két porta között.
Szóval hihetetlen békében volt akkor részem. Tegnap az ő sírján is gyújtottunk mécsest, 31 éve nincs már az élők sorában. Nagyon szerettem őt, mert a férjem családjából ő volt az egyetlen, aki szeretettel fogadott és elfogadott.
Na, jó kis kitérőket csinálok itt az emlékezéseimmel...
Pilinszky János: Egy szép napon
Mindig az elhányt bádogkanalat,remélve, hogy egy szép naponelönt a sírás, visszafogad szelídena régi udvar, otthonunkborostyán csöndje, susogása.Mindig, mindig is hazavágytam.
... a városban. Teljes gőzzel készülnek a vasárnapi adventi gyertyagyújtásra. Állnak a faházak, a város fenyőfája is feldíszítve, szóval indulhat a roham, amit én már nem igazán szeretek. Ez már nem az a karácsonyi várakozás, ez már jóformán csak üzlet. Bár.... kinek mi lakik a lelkében. Aki el tudja választani magában a kettőt, az jó.
Maradok üzlet nélkül. Nem fogok se a boltokban tülekedni, se tonnányi ajándékot megvásárolni. Nekem úgy lesz jó.
... elhagyta külföldön a telefonját. Nagyon elkeseredtünk miatta. Nyilván az értéke is számít, mivel új volt és nem gagyi típus, de a benne lévő Isten tudja hány üzleti partner telefonszámot egyhamar nem tudta volna pótolni és persze nagyon hiányzik neki. Az első sokk után gondolkodva lett egy-két ötletem, hogyan is induljunk el. Legelőször is felhívtam a számát, ha már felveszik, az jó, mert aki meg akarná tartani, az rögtön kiveszi és eldobja a SIM kártyát. Férfihang szólt bele, egy mellettem ülő nagyon kedves fiatal hölgy magyar volt és ő beszélt vele, s attól kezdve pörögtek az események... Már itthonról tovább intézkedve, a gyermekem nagyon sokat segített, fordított, emaileket írt, megoldotta/kifizette a postaköltséget stb.
Szóval a telefon megvan/meglett, reményeink szerint ezen héten küldik (és meg is kapjuk) a címünkre...külföldről.
Ilyenkor (is) visszatér az emberekbe vetett hitem...
 |
| Nálunk még mindig van hó... |
"Mikor megkezdődik a havazás, az első napon, mikor szánok jelennek meg az utcán, kellemes nézegetni a fehér földet, a fehér tetőket, jólesik belélegezni a friss levegőt, ilyenkor szokott az ember ifjúságára emlékezni. A vén, dérlepte hársak és nyírfák jóindulatúaknak látszanak, közelebb állnak a szívhez, mint a ciprusok és pálmák, az ő szomszédságukban már nem is akaródzik az embernek a hegyekre és tengerekre gondolnia."
Anton Pavlovics Csehov
El sem hiszem, még el sem jut az agyamig, még az őszben élek /vagyok, a lelkem nem bírja követni az idő múlását... Egy hét múlva advent első vasárnapja lesz.
