... nap programja volt a Neuschwanstein vára. Az az igazság, hogy profi fotókon nagyszerű látvány és felkelti az érdeklődését az embernek. Nekem így fotókon nagyon tetszett, régi vágyam volt eljutni ide. Mivel vár és magaslaton van, jó lihegős, kiépített úton lehet feljutni, autók is felmehetnek oda. Mi lent hagytuk a buszt, gyalogoltunk, mi az nekünk?! közben végig szidtuk II. Lajost, amiért oda támadt kedve várat építeni. Szigorúan, előre lefoglalt időpontban mehettünk be, ahol mindenki kapott egy magyar nyelvű audioguide-t, amiből minden információt megkaptunk. Csoportonként és csak kísérővel lehetett bemenni, meghatározott útvonalon, időhöz kötve egy-egy terem, látványosság. Szigorúan tilos volt fotózni bent, az egyik társunk bepróbálkozott, észrevették, töröltették vele, de még a kukából is, csak arra nem gondoltak, hogy a Cloud is mentette automatikusan neki.
Ez az én véleményem csak, de az egész egy agyondíszített, túlzásba vitt cicomás, felesleges funkciójú szobákból, lakóterekből álló kastély. Lajos művelt volt ugyan, de vegyes megítélésű uralkodóként nem sokáig élvezhette ezt a pompát, mert letartóztatták és rövid időn belül rejtélyes körülmények között tóba veszett, negyvenegy évesen. Ha rászánjátok az időt, a Wikipédia nagyon jól leírja milyen is volt, a lényege az, hogy nem volt nála minden rendben a "toronyban", igazából a történelembe a rendkívül költséges építkezéseivel írta be magát. Soha nem nősült meg, homoszexuális volt a Wikipédia szerint. A várból még elmentünk egy hídra: a Marienbrücke-re, amiről képeslap szintű fotókat lehet készíteni, olyan jól rálátni. Persze mindenki oda igyekezett, vagy 20 percet álltunk sorba, mire feljutottunk mi is, de hát időnk az volt. Lefelé jövet a várból ismét ránk szakadt az ég 😄
 |
| II. Lajos apjának a vára |
 |
| Gyönyörű panoráma volt a várból |
 |
| Ott a távolban a Marienbrücke út/híd |
 |
Marienbrücke útról készült fotó a várról
|



Negyedik nap a Zugspitze következett. Mutatok egy térképet, amin ábrázolva van, hogy ment fel a felvonó 2962 m magasra: majdnem függőlegesen. Brutális volt, a kabin alja egy helyen egy négyzetméternyi helyen átlátszó volt, brrrr, néztem egy darabig, félelmetes az az igazság 😄senki nem állt rá, mindenki azt hitte, leszakad alatta, pedig dehogy😄egyébként hihetetlen, de 120 embert tud egyszerre felvinni. Ami építmény ott fent van, hát nem is tudom hogy került oda az a több ezernyi tonna építőanyag, nyilván teherszállító helikopterrel. Boltok, éttermek, kiszolgáló helyiségek. Minden van. A Zugspitze legtetejére még ki kellett volna mászni, vas lépcsőkön, létrákon, drótkötél mentén, de oda nem másztam fel. Felhőben volt az egész hegy, másodpercekre szakadozott fel csak, éppen hogy láttunk valamit, nem kockáztattam. A németek, osztrákok sisakban, biztosító kötéllel másztak fel és le is, a mi ész nélküli magyarjaink (többek között az én párom is) mi az nekik? felmentek csak úgy, minden nélkül. Egyetlen apró, rossz mozdulat és kanállal kaparják össze valahol a hegyen. Nagyon pipa voltam rá. Nem lett senkinek semmi baja, de nem is szóltam a férjemhez egy darabig😄😄 szóval a felhőzet miatt nem volt olyan nagyon látványos, mint a Jöchelspitze, de mindenképpen hatalmas élmény volt!
 |
| Felfelé út a Zugspitzere felvonóval. Látni milyen meredeken ment fel. Lefelé a hegyen keresztül, 25 perc alagútban, fogaskerekűvel, onnan tovább a településig hegyi vonattal. Nagy kaland volt 😄... |
 |
| Érkezik a kabin |
 |
a másik oldalon a gleccser látszik, voltak akik szánkóztak is
|
 |
| Mikor oszlott egy picit a felhőzet... Másodpercekre csak |
 |
| A Zugspitze legteteje |
Van még 2 napi élmény és gyönyörűség, egy bejegyzést még írok majd róla.
Ma jönnek a Testvéremék 😍 most annak örülgetünk ☺️