2024. augusztus 10.

Harmadik

... nap programja volt a Neuschwanstein vára. Az az igazság, hogy profi fotókon nagyszerű látvány és felkelti az érdeklődését az embernek. Nekem így fotókon nagyon tetszett, régi vágyam volt eljutni ide. Mivel vár és magaslaton van, jó lihegős, kiépített úton lehet feljutni, autók is felmehetnek oda. Mi lent hagytuk a buszt, gyalogoltunk, mi az nekünk?! közben végig szidtuk II. Lajost, amiért oda támadt kedve várat építeni. Szigorúan, előre lefoglalt időpontban mehettünk be, ahol mindenki kapott egy magyar nyelvű audioguide-t, amiből minden információt megkaptunk. Csoportonként és csak kísérővel lehetett bemenni, meghatározott útvonalon, időhöz kötve egy-egy terem, látványosság. Szigorúan tilos volt fotózni bent, az egyik társunk bepróbálkozott, észrevették, töröltették vele, de még a kukából is, csak arra nem gondoltak, hogy a Cloud is mentette automatikusan neki. 

Ez az én véleményem csak, de az egész egy  agyondíszített, túlzásba vitt cicomás, felesleges funkciójú szobákból, lakóterekből álló kastély. Lajos művelt volt ugyan, de vegyes megítélésű uralkodóként nem sokáig élvezhette ezt a pompát, mert letartóztatták és rövid időn belül rejtélyes körülmények között tóba veszett, negyvenegy évesen. Ha rászánjátok az időt, a Wikipédia  nagyon jól leírja milyen is volt, a lényege az, hogy nem volt nála minden rendben a "toronyban", igazából a történelembe a rendkívül költséges építkezéseivel írta be magát. Soha nem nősült meg, homoszexuális volt a Wikipédia szerint. A várból még elmentünk egy hídra: a  Marienbrücke-re, amiről képeslap szintű fotókat lehet készíteni, olyan jól rálátni. Persze mindenki oda igyekezett, vagy 20 percet álltunk sorba, mire feljutottunk mi is, de hát időnk az volt. Lefelé  jövet a várból ismét ránk szakadt az ég 😄

II. Lajos apjának a vára 





Gyönyörű panoráma volt a várból 




Ott a távolban a Marienbrücke út/híd 







Marienbrücke útról készült fotó a várról




Negyedik nap a Zugspitze következett. Mutatok egy térképet, amin ábrázolva van, hogy ment fel a felvonó 2962 m magasra: majdnem függőlegesen. Brutális volt, a kabin alja egy helyen egy négyzetméternyi helyen átlátszó volt, brrrr, néztem egy darabig, félelmetes az az igazság 😄senki nem állt rá, mindenki azt hitte, leszakad alatta, pedig dehogy😄egyébként hihetetlen, de 120 embert tud egyszerre felvinni. Ami építmény ott fent van, hát nem is tudom hogy került oda az a több ezernyi tonna építőanyag, nyilván teherszállító helikopterrel. Boltok, éttermek, kiszolgáló helyiségek. Minden van. A Zugspitze legtetejére még ki kellett volna mászni, vas lépcsőkön, létrákon, drótkötél mentén, de oda nem másztam fel. Felhőben volt az egész hegy, másodpercekre szakadozott fel csak, éppen hogy láttunk valamit, nem kockáztattam. A németek, osztrákok sisakban, biztosító kötéllel másztak fel és le is, a mi ész nélküli magyarjaink (többek között az én párom is) mi az nekik? felmentek csak úgy, minden nélkül. Egyetlen apró, rossz mozdulat és kanállal kaparják össze valahol a hegyen. Nagyon pipa voltam rá. Nem lett senkinek semmi baja, de nem is szóltam a férjemhez egy darabig😄😄 szóval a felhőzet miatt nem volt olyan nagyon látványos, mint a Jöchelspitze, de mindenképpen hatalmas élmény volt!

Felfelé út a Zugspitzere felvonóval. Látni milyen meredeken ment fel. Lefelé a hegyen keresztül, 25 perc alagútban, fogaskerekűvel, onnan tovább a településig hegyi vonattal. Nagy kaland volt 😄... 






Érkezik a kabin



a másik oldalon a gleccser látszik, voltak akik szánkóztak is


Mikor oszlott egy picit a felhőzet... Másodpercekre csak








A Zugspitze legteteje








Van még 2 napi élmény és gyönyörűség, egy bejegyzést még írok majd róla.

Ma jönnek a Testvéremék 😍 most annak örülgetünk ☺️

2024. augusztus 8.

Megjártam

 ...az Alpok világát ismét, hát mit mondjak, maradt a véleményem, minden négyzetcentimétere csodahely. Nagyon hosszú volt az út, bőven 1000 km felett, már Pesten minden bajom volt (barátokkal voltunk, kisbusszal) de végül csak eltelt az út. A cél előtt vagy 100 km-re megálltunk Innsbruckban, rövid sétát tettünk, nagyon kedves hely számomra, két éve ott találkoztunk a gyerekekkel. Az út hátralévő részét egy olyan szerpentinen tettük meg, ahová soha többé nem térnék vissza. Megnézték a útvonal tervezővel melyik tűnik a legrövidebbnek, hát inkább ne nézték volna meg, mert lidércnyomásos szakasz volt. Időközben ránk is sötétedett, de előtte még láttam, minimum 1 km-es szakadék volt mellettünk mindenféle korlát nélkül (utóbb kiderült, 1895 méteren tetőzött/vezetett át a hágó, kb. 1000 métert ereszkedtünk utána), az az igazi keskeny hegyi út, ha jött volna másik autó vagy kisbusz, nem fértünk volna el egymás mellett csak milliméterre kicentizve. Vagy sehogy...Sehol egy lélek nem volt, csak a nagy osztrák éjszaka, a horror filmek jutottak eszembe, lélekben elköszöntem a gyermekeimtől, mert azt hittem nem éljük túl. Nem túlzok, komolyan mondom, életemben nem féltem ennyire útvonalon. Mindegy már, az a lényeg szerencsésen megérkeztünk. Másnap reggeli és irány a Jöchelspitz, felvonóval mentünk fel egy darabig (ez 1763 méteren van), onnan túráztunk még felfelé a csúcsig, 2226 m. Ha azt mondom, kidöglöttem, finom voltam :D Az Alpokban minden út irtó meredek minden irányba. Felfelé kiköpi az ember darabokban a tüdejét, másodpercenként kiugrik a szíve, izzad mint a ló, égeti a nap, lefelé meg a végén azt hittem kiszakad a vádlim, remegett és görcsölt a lábam, azt hittem sosem érünk le. De!!! egyetlen másodpercét nem bántam meg!!! világszép panoráma mindenfelől, millió szebbnél szebb vadvirág, káprázat volt az egész. Már javában trappoltunk le a hegyről, láttuk a szembe hegyen nagyon feketedtek a felhők, már dörgött, villámlott és a szakadt az eső a távolban, tudtuk nagyon hamar oda fog érni. Imádkoztunk, hogy valami fedett helyet találjunk, fa alá nem állhattunk. Éppen leértünk majdnem az aljába, volt ott egy gerendaház, méter széles eresszel, valami tárolónak használhatta a gazdája, de nem volt nyitva az ajtaja. Beálltunk az eresz alá, de még oda is becsapott az eső, orkán erejű széllel ért oda és özönvíz esővel. Esőkabátunk volt ugyan, de az simán bevezeti a túrabakancsba olyankor. Mindegy volt már, de legalább kicsit védve voltunk. Ahogy csendesedett elindultunk, mert vártak ránk, de még javában csapkodott az istennyila. Itthon, ha villámlik, ki nem mennék a házból, ott meg trappoltam a nagy semmiben, hát úgy voltam vele, ha itt írja a sorsom a végzetem, akkor legyen ott. Még egy szakadék felett is át kellett mennünk, fém függőhídon, ami úgy libegett a széltől, hogy ihaj!! úgy mentünk mint a részeg tengerészek, de át kellett menni rajta. Mire leértünk a faluba, már megint nagyon esett. Cuppogott a bakancsunk a víztől, másnapra nem is száradt meg, szerencsére vittünk váltó bakancsot. Nagyon elfáradtam, úgy elaludtam fél tízkor, azt sem tudtam hol vagyok :) 














imola féleség

itt már lefelé és hol volt még a vége??



a függőhíd, nem féltem egy cseppet sem, pedig volt mélység alattunk













panoráma fentről...



az emberek kis apró pöttyöknek tűnnek a hegyhez képest






 

Kicsit megbomlott a sorrend, két telefonról lettek leszedve a fotók.

Folyt. köv.

2024. augusztus 7.

Egy fotó az ezer közül

... ami az Alpokban készült.  Ehrenberg várában fotóztam. 

"ne vakítsd meg a lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson"

(József Attila)