2023. június 3.

Nem is tudom

.... hogy néztem be ennyire ezt a mostani utat... 🤔 Pedig tökéletesen tisztában vagyok a földrajzi tájakkal, de valahogy annyira a múltkori felvidéki túra meg egy elkövetkezendő (szintén Felvidék) út volt az eszemben, hogy én ezt az utat is simán elkönyveltem a fejemben. Mentségemre, az elmúlt két hónap megviselte az agyamat 😄Mikor mondtam a férjemnek előző este, mikor igazán elolvastam a programot, hogy én mennyire tévúton jártam, csak annyit mondott : szívem, öregszel😆

Szóval a program a Vág völgye volt, egészen fent Szlovákia északnyugati részén, már nagyon közel a lengyel határhoz. Nem is túra volt, inkább kirándulás, de azért minden nap megvolt az a 10-12 km. Nagyon sokat màszkàltunk, gyönyörű helyeket láttunk. Soha nem jártunk még arra, úgyhogy minden újdonság volt nekünk is.

Bajmóci kastély, láttuk Csicsmány (bolgárok öröksége) gyönyörű festett házait, Árva vára, hajózás az Orava (Árva) tavon, a hegyoldalban lévő, színes házaival egy különleges kis falu, a Világörökség része: Vlkolinec, valami fantasztikusan szép, olyan kisugárzása van, hogy oda vissza kell térni. Majd egy túrával zártuk a három napot, a Tarpataki vízeséshez, és a Rainer kunyhó felé vissza a felvonóhoz. Rendkívül gazdag pünkösdi ünnepünk volt... 

A szállásunk egy hegyoldalban volt, az erdő szélén, ahonnan a Magas-Tátra havas hegyeit láttuk, ahol már hajnalok hajnalán ezernyi madár mondta a magáét, ahol pár perces sétával kora este felmentünk egy dombtetőre és a szánk tátva maradt a csodálattól, olyan világszép panoráma nyílt körös-körül , ahol annyit nevettünk, hogy már fájt a hasunk, ahol terülj-terülj asztalkám volt a kirakott hazai kajáktól, ahol az időjárás szebb nem is lehetett volna, szóval csúcsszuper volt ❤️

Fotók a teljesség igénye nélkül, kicsit nem is sorrendben, mert két telefonról származnak... de talán ez is átadja milyen csoda helyeken jártunk. 

Vlkolinec

Vlkolinec

Életemben nem láttam még ekkora várat, mint az árvai😲 a legfelső szint minimum 20 emelet magasan volt! Lépcsőztünk is rengeteget, de felmásztunk mindenhová ☺️ félelmetes mélység volt alattunk, ahogy lenéztünk. Nem is tudom hogy tudtak ott élni, mai szemmel érdekes belegondolni. 


Szepesi vár, itt nem voltunk, csak az autópályáról fotózva

A Tátra még mindig hordozza a bő 10 éve történt iszonyatos vihar nyomait. Szerintem 100 év múlva sem heveri ki... 😔

A gyönyörű Tátra 



A Tarpataki vízesés egy része, szerintem itt a legszebb. Nagyon bővizű volt most




Zergeboglárka

Vlkolinec




Gólyaorr









Pettyes levelű kosbor

Orava 

A szállásunkról a Magas-Tátra 



Fahíd az Orava folyón 

Az Orava tó egy mesterségesen létrehozott víztározó. Öt falu fekszik alatta. Az állandó és háztetőkig érő árvízek miatt nem érte meg mindig újjáépíteni a falvakat, ezért mindenkit kitelepítettek és elárasztották a völgyet. A közepén egy sziget emelkedik ki, amin megmaradt a templom (állandó kiállítás van benne) és egy kis kápolna, meg egy többszáz éves temető. Szívszorító volt az egész, tudván hogy alattunk valamikor pezsgő életű falvak voltak. Fotókat is láttunk, hát nekem sokkoló volt, mikor álltak a kis öregek a házaik előtt, hogy elvigyék őket, mit érezhettek... 🥺


A kálvária utolsó részei már a víz alatt voltak.... 

Innen is gyönyörű a Magas-Tátra 

A templom kiállításából két részlet 


A szigeten lévő templom, körülötte a sírkert






Árva vára 

Az Orava a vár mellett 










Csicsmány festett házai. Mindegyik más, nincs két egyforma. 











Lombkorona kilátó Bajmóc mellett









 
A Bajmóci kastélyba nem mehettünk be, csak vezetett látogatás van benne, órákat kellett volna várni, kihagytuk. A parkja viszont csodás volt. 
Bajmóci kastély /vár 






700 éves tölgyfa 





Az Orava tavon