Csillogás

... és tömeg. A fények miatt mentünk csak. Meg hallgattunk egy kis koncertet. 

Az első

Várakozzatok hittel, reménnyel, szeretettel...

Világítson, hát az első gyertya, a hit. 

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. ”

 A zsidókhoz írt levél 11:1

Sétáltunk...

... kicsit levegőzni akartunk, nem volt hideg, a fotókiállítást néztük meg többek között, meg az adventi forgatagot. Sokan voltak az utcákon, mi is megnézegettük a kínálatot, hàààt vannak árak 😄 sajtot vettünk, szárított paradicsomos- bazsalikomos, meg lilahagymás tekercses sajtot, itthon megkóstoltam, ha nem szégyelltem volna, megeszem az egészet, a szárított paradicsomosat😄😄(igaz, nem vettünk sokat) mennyei finom, egyébként is élek-halok érte, le lehetne csalni a térképről sajtokkal😄

Mást nem is vettünk, megnéztük a fotókat, szenzációs mindegyik. Mindig is irigyeltem azokat, akik így észreveszik a gyönyörű, egyszeri, megismételhetetlen pillanatokat.

Kicsit még irigykedtem a korcsolyázókra is, van bennem egy kis sóvárgás, hogy vajon tudnék e még korizni, lánykoromban volt utoljára a lábamon korcsolya, az meg nem tegnap volt... (ahhh... 🤦🏻‍♀️😏)

Holnap megint elsétálunk a térre, az első gyertyagyújtásnál ott leszünk, meg felkapcsolják az ünnepi fényeket. Este 10-ig fog csak égni, takarékossági okokból. Alig jár már akkor az utcákon ember, nem is baj, ha lekapcsolják.

Pár kedvenc kép a fotókiállításról, persze nem adja vissza a látványt, ahogy ott látni nagyban.

Az a kiállítás címe : Magyarország 365

Ez tetszik a legjobban ❤️

Ez a rész mindig szép

... az új Városháza előtt olyan szépen megtervezett virágos ágyás van minden évszakban. Az árvácskás téli, tavaszi :

Fórum karácsonyfa, rá sem fér a képre, 3 emeleten át magasodik. 

Holnap megkezdem én is a lakás dekorálást. 

Mèg életemben

... nem jártam így, mint ma. Régóta terveztem, hogy készítek egy jó adag házi tésztát. Ugyanúgy raktam a hozzávalókat, mint szoktam, összeállítottam szépen, majd pihentettem egy kicsit. Venném ki a tálból, hàààt, mint a pacal, úgy nyúlik. Így hozzá sem lehet kezdeni, beleragad a nyújtógépbe, elkezdtem átgyúrni plusz lisztet hozzáadva, de még úgy sem volt jó. A legvastagabb fokozaton nagyjából kinyújtottam, s most figyelj!.... hajszárítóval 🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️gyorsítottam a száradást, mert még este is ott álltam volna mellette.  Lelki szemeim előtt láttam Nagymamám rosszalló tekintetét, ő azt tanította, hogy lágy sose legyen a tészta, mert csak bosszúságot okoz. Nem tudom mi lehetett az oka, talán ez a nagyon ramaty idő, egész nap csepeg/csorog/esik/szitál s gondolom annyira párás a levegő (bent a lakásban is?) a tésztám meg megszívta magát. Na, már mindegy!... Én ezzel annyit variáltam/kínlódtam, mire úgy ahogy elfogadható lett, egy jó ideig nem valószínű, hogy gyúrni fogok, bár ez a mostani mennyiség sokáig elég lesz: 14 tojásból készült, nem is mértem a lisztet, de kb másfél kiló vagy ahhoz közeli súlyú lehetett. A vicces az volt, mire kinyújtottam mindet a legvékonyabbra, olyan rohamosan száradt, hogy alig tudtam egy kis főzetnyi csigát sodorni. Mindenféleképpen akarok az ünnepre csigát készíteni, de akkor csak vagy két tojással gyúrok egy adagot.

No, micsoda problémáim vannak, ugye?... 🤦🏻‍♀️🤔 Nekem egyébként már ez is egy kicsit ünnepi készülődésnek számít. Jövő héten jön haza a pesti lányom, addigra már szépen feldíszítem a házat 😍 Szeretem így látni a házunkat. Ilyenkor, ahányszor belépek az ajtón, különös melegséget érzek.

Több fajta készült : lebbencs, cérnametélt, csusza tészta. 

Tegnap

 

 ...Erzsébet nap előtt egy nappal felállították a város karácsonyfáját. Egy hét mire feldíszítik és (hihetetlen...!) de egy hét múlva advent első vasárnapja lesz. Nem is akarok belegondolni, mert ez az egy hónap úgy eltelik, mintha egy másodperc lenne :(  

Igaz az is, még nem igazán vagyok ráhangolódva az ünnepre, de tudom nálam hirtelen jön a "robbanás", aztán melegséggel a lelkemben dekorálom a lakást úgy, ahogy szeretjük, úgy amitől megnyugszunk és igazán örülünk a látványnak mindannyiszor, ahányszor hazaérünk.

Készen állnak már  az adventi vásár faházai is, valószínűleg csillagászati árakkal, én már évek óta nem veszek ott semmit, de szívesen megnézegetem az igényes termékeket, itt nem nagyon van bóvli vagy kínai vacak.

A fényfa. Nagyon szeretnek itt fotókat készíteni családok, párok meg a szelfizgetők.

Néha

 ...olyan jó egy kicsit belesüppedni a múltba, egyik gondolatot fűzni a másikba az emlékeket felidézve. Van, amikor csak egyedül elmélkedek, de nagyon jó partner ehhez a férjem, ha feldobok egy-egy gyerekkori eseményt, utána már jönnek sorban a régi csínytevések, nagyokat vihogunk/nevetünk rajta. Nem tudom mi váltja ki belőlem az utóbbi időben egyre többször, talán az irtó hosszú, hamar sötétedő napok, négy órakor már töksötét, este hatkor már annyira olyan érzésem van, mindjárt éjfél, menjünk már aludni, hát a szép hosszú, napos ősz után ezt még emésztenem kell. Szóval nosztalgiázunk sokat, mindent megszépít a visszaemlékezés, de amúgy tényleg bármikor visszamennék gyereknek. 

Ma azon nevettünk egy csomót, mesélte egy ismerősünk, hogy mennyi mindent főz állandóan a családjának, ahányan vannak (öten) annyi félét, mert az egyiknek az kell, a másiknak amaz, a harmadik csak beletúr az ennivalóba, hát ez nem így működött nálunk, de még az én gyerekeimnél sem, a mi gyerekkorunkban meg főleg nem. Hét közben főzött egy félét Nagymamám, hétvégén leves, második meg néha kőttes kalács vagy valami nagyon egyszerű sütemény, nem fintorogtunk, próbáltunk volna nyammogni rajta, nem volt ám semmi ránk ripakodás, dehogy!csak annyit mondtak elég hatásosan : nem kell? majd megeszed, ha megéheztél...s el volt intézve. Nem ám, hogy gyermekem, mit ennél meg, megcsinálom azonnal neked, (még éjszaka fél 12-kor is, mint az egyik ismerősöm pár éve, az unokája rántott halat kívánt, érted?éjszaka, ő meg ugrott és megcsinálta) 

Volt azért, amit én sem ettem meg, elintéztem egy 'nem vagyok éhes' mondattal, aztán kicsit később kisompolyogtam a konyhába, kentem egy óriás karéj zsíros kenyeret, bevágtam és hallgattam 😄 Valahogy sokkal egyszerűbb volt az élet. Nem voltunk elhalmozva "zsannamannával", most meg megvesznek a szülők mindent, ami a szem szájnak ingere, aminek nagy része utána a kukában köt ki, persze nem mindenütt, mert sokan nem engedhetik meg maguknak a pazarlást.

 Hjajjj, hát igen. Tudom, lerágott csont már ez  is, mindegy én szeretek bármire visszagondolni és összehasonlítani a jelennel, még akkor is, ha semmi értelme, mert ez velem történt meg, de biztos vagyok benne, hogy sok hasonló múltbeli story van az olvasóim között is :)

Utolsó őszi szépségek. Lassan eltűnnek a színek... 😏 Ma nyargaltam keresztül- kasul a városban (délelőtt még nem esett az eső) jól elfáradtam mire hazaértem, meg is néztem a telefonon, hát majd' 9 km-t szaladgáltam a tennivalók után. 

Az ilyen eszetlen

... beruházásokra szoktam azt mondani: kimegy a dauer a hajamból. Volt egy meglévő járda (nem is túl régóta volt lerakva a térkő) kitalálták, hogy legyen ott bicikliút, felszedték a térkövet, s ugyanúgy leraktak egy másik színűt, jelezve, az a bicikliút. Normális esetben máskor ezt úgy oldották meg, hogy feltűnő, vastag sárga csíkkal elválasztották a járdát s mindenki tudta mit jelent, meg persze bizonyos távolságonként a biciklis és a gyalogos emblémákat is felfestették. Hogy  erre a  felszedem, újra lerakom munkára miért volt szükség, nem tudom megérteni. Jaaa, és már hónapok óta görcsölnek rajta, még mindig nincs teljesen kész.

Nem mindegy ám, hogy milyen alakú, színű térkövön gurul az a kerékpár... 

Csak hogy tudja mindenki, hol a helye! Nem elég a jel, színnel is láttatni kell...