... a régi telefonomat is használom, de kiírta valamelyik nap, hogy a memoria kapacitása 10% alá esett, így elkezdtem leszedni róla ezer éves fotókat.
Még régen (2018-ban) otthon, Anyukámnál fotóztam le ezt a receptet, Nagymamám kézírásával. 1907. március 7-én született az USA-ban, Pennsylvania államban. Két éves volt, mikor átszelte az óceánt, az anyukájával tért haza, az apja később követte őket, egyszerűen nem volt annyi pénzük, hogy mindhárman egyszerre hazajöhessenek. Nem is tudom hány elemit végzett csak el, egyszerű és tragikus sorsú asszony volt, akinek a férje úgy maradt ott a Don-kanyarban, hogy soha, semmi infót nem tudott meg róla. Évekig kerestette a férjét, hiába. Három gyerekkel maradt özvegyen. Apukám a háború végén 13 éves volt, mesélte: térdig érő hóban ment télen fáért az erdőbe, rongyokba bugyolálva. Elmondhatatlan szegények voltak, Apa felnőtt korában rá sem tudott nézni a puliszkára, mert állandóan azt ettek. (Nagymama és én viszont nagyon szerettük, imádtam hideg tejjel.) Velünk élt haláláig. Ő vigyázott ránk, mert a szüleim eljártak más településre dolgozni. Reggel hatkor mentek vonattal és este fél nyolc körül értek haza. Ő főzött, mosott ránk, ellátta a jószágokat, kertet. Mindig megtermelt mindent, ami kellett egy háztartáshoz. És tanított engem. A világon mindenre. Az ÉLETRE. Tésztát gyúrni, főzni, süteményt kavarni, sütni, befőttet készíteni, mosni, kapálni, varrni, tyúkot vágni, kopasztani, felbontani. Gyerek voltam, zokszó nélkül csináltam mindent. Illetve azért néha motyogtam magamban, mikor hallottam a többi gyerek zsivaját, ahogy játszottak kint a járdán. Szerettem vele kint üldögélni a nyári konyhában, olyankor mesélt. Együtt főztük és díszítettük húsvétkor a hímest, nevettünk mikor elrontottunk egyet. Szemüveg nélkül olvasta a pici betűvel írt bibliát. Nehezen járt, de templomba szeretett menni, kérte mindig, hogy kísérjem el, mert rám támaszkodva könnyebben ment. Úgy előttem van a mai napig is az arca, az alakja. A hosszú haja, amit gyakran én fontam be neki, utána szoros kontyba feltekerte a tarkójára. Az egyszerű ruházata, ami mindig tiszta volt rajta. Kis, tömzsi ujjai, kérges tenyere. És a szégyenlős mosolya. Soha nem hallottam panaszkodni, még akkor sem, mikor egy télen elesett és combnyaktörése lett. Aztán nem sokkal utána kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Szeptember 8-án halt meg a névnapján. Olyan csendesen ment el a Minden Élők útján, ahogy egész életében élt.
Írtam már párszor, de most is mondom: életem végéig hálával emlegetem a nevét és mindig elmegyek mai napig is a sírjához, ha hazamegyünk.
(nézd, az elemi iskolát végzett Nagymamám helyesírása, ami jobb, mint nagyon sok mai fiatalé...)
Megkönnyeztem. Nem is tudok most ennél többet írni... Néhány róla, róluk írt sort előkeresek. Mindkettőtől nagyon távol sodort a történelem. Írásaimban rájuk is emlékezem. https://partfal.blogspot.com/2020/05/kezek-anyak-napjan.html és egy másik:https://partfal.blogspot.com/2020/08/kenyerunnep-es-fohasz.html Köszönöm, hogy írtál nagymamádról. A lányom mindent megtanult anyámtól - legyen az zserbó, mézes krémes tökéletesen az az íz, amit anyám tudott.
VálaszTörlésAz az igazság, hogy én is sokszor érzek gombócot a torkomban a mai napig is, ha emlegetjük a családban. Akkor gyerek fejjel fel sem fogtam, micsoda tudást adott nekem! aminek életem végéig hasznát veszem. Minden mozdulatom ugyanolyan, mint ahogy annak idején megtanultam tőle. Pld. pont úgy csinálom, göngyölöm, ízesítem a töltött káposztát ahogy tőle tanultam.
TörlésUgye milyen jó látnod neked is azt, hogy milyen tudást, gyakorlatot kapott a lányod is!?
A nagymamák olyat tudtak, ami időtálló. Hála legyen nekik érte! 🙏 🙏 🙏
Mindkét csatolt linket elolvastam. Hű, az első írásnak minden jelenetét láttam! Olyan sok minden közöst találtam a sorokban.
TörlésVisszarepültem abba a rég múltba, mikor éltek még a nagymamák.
Úgy látom, benned is örök szeretetet hagytak a nagyszüleid.
Örök hiányt és sóvárgást. Mindkét nagy családtól elszakadva éltünk. Édesapám és '56 "okán" el kellett 1958-ban hagynunk szülővárosunkat. Anyám nagyon kései gyermek volt, s az ő anyukája mire én megszülettem idős volt. Ha visszatértünk a régi házba, ö fekvő beteg volt, s nincsenek csak foszlányaim létéről. Apai nagyszüleim kitelepültek Léva környékére, egy-egy nyári találkozás adatott meg nekünk, finom illatok, kemencés kalácsok emlékével. Nagyon szerettem őt, s ő is engem. A mi családunkban Anyám a lányomnak mindent megtanított, sokkal ügyesebb a sütkérezésben, mint én. Nagyon jó nagymama volt, én is igyekszem - 5+2 gyermek életében szeretetet és örömöt vinni.
TörlésApai nagypapámat ugye nem ismerhettük, elvette tőlünk is a Don-kanyar. Anyai nagyszüleim távol éltek tőlünk, talán egyszer, kétszer találkoztunk egy évben, nagyon jó emberek voltak, de igazán mély kapcsolat nem alakult ki köztünk a ritka találkozások miatt. Ettől függetlenül hozzájuk is köthető sok szép emlék.
TörlésAz írásaid alapján annyit már megállapítottam, hogy rajongásig szereted a kis unokáid. Az én szüleim jutnak eszembe ilyenkor, ők is repdestek az örömtől, ha ott voltak az unokák, nem tudtak volna olyat mondani, amit ne teljesítettek volna nekik.
Csodálatosan írtál a fontos részletekről, a szegényégről, de a benne élők szeretetéről, a tapasztalatok átadásáról, a családért való tevésről. Köszönöm az írásodat.
VálaszTörlésNekem dédnagymamán receptes füzete van meg, egy Váncza füzet. Megsárgult lapok, a használatakor keletkezett foltokkal, és benne az egyik recept mellett: "Jankónak jó". Természetesen János volt a dédapám, és a kipróbált receptről nem a saját véleménye volt rögzítve azért, hogy újra lehessen majd sütni, hanem mert a férjének ízlett. Nem neki, hanem a férjének, és őt helyezte maga elé. Ez is a szeretet!
Nehéz élete volt Nagymamámnak, de tényleg soha nem hallottam panaszkodni. Mikor velünk élt, nyugodt volt körülötte a világ. Ráfért szegénykémre.
TörlésEz a recept is egy gyűjteményből van. Egy régi szakácskönyv kemény fedelű borítólapjai közé rakosgatta Nagymama, utána meg Anyukám is a kézzel írt recepteket. Mikor kipakoltuk eladáskor a házat, a sógornőm hazavitte magukhoz, így nem került a szemétbe. Legközelebb, ha hazamegyünk, hozok el Anyukám írta receptet is emlékbe.
Megkönnyeztem a drága Nagymamádat.
VálaszTörlésNagyon köszönöm 🤗 🙏
TörlésAnyukám receptkönyvét sajnos ceruzával írta, őrzöm még, de szinte teljesen olvashatatlan, pedig a konyhaművészet egyszerű, de nagyszerű mestere volt. Négy gyermeket neveltek, szerény életvitelünk közepette mindig volt az asztalon valami finom, mire hazaértem az iskolából.
TörlésIsmét próbáltalak elérni, de nem vagyok elég ügyes... hogy olvasni tudjam a blogodat.
TörlésEz hogy hogy? 😵 Abszolút nyitott, nem értem mi történhetett.
TörlésNagyon sok recept van odahaza megmentve a sógornőmnél Anyukám és Nagymama írásával. Némelyik agyonhasználva, zsírfoltosan, de mai napig lehetne sütizni belőle. Csak már nekem nincs kinek sütni, én max. egy szeletet eszek, amikor kész van, a férjem meg már nem akar egy tepsi süteményre járni egy hétig, a gyerekek meg, ha itthon is vannak, abszolúte nem eszik.
VálaszTörlés