2025. július 5.

Mikor

... kiszedem a hagymát, az első lépésnek tartom az ősz felé😆 még akkor is, ha ezerrel tombol a nyár minden elképzelhető módon. Olyan érzésem van, mintha tegnap duggattam volna el (március 7.) és már beérett, illetve még a teraszra kiborogattam a vödörből. Aminek még picit zöldes a szára pár nap alatt leszárad, aztán azt is megpucolom és mehet a ládákba. Szerintem nagyon szép lett, ahhoz képest, mennyire nem volt csapadék. Egy adagot már hamarabb kiszedtem, megtakarítottam  és az már a pincében hűsöl.

Pont beszéltük a férjemmel, hogy ebben a kertben a hagymán, retken, paradicsomon kívül mást nem érdemes tartani. Ültettem vagy 15 karalábét, na a levelét megtámadta valami, tavaly az a apró lepke féle, az idén meg  rozsdafoltokhoz hasonló pöttyök vannak rajta. Permetezni nem fogom, ha megmarad jó, ha nem nem. Szerintem ezt sem ültetek többé, egy nagy karalábé háromszorra elég nekem, levágom ami kell, folpackba csavarom a többit, be a hűtőbe és semmi baja nincs.

Ma már írtam a pakolós listámat, ugyanis utazunk a jövő héten. Remélem nem lesz nagy meleg ránk, hegyek között leszünk ott hátha kibírhatóbb, bár itthon is csökken egy kicsit a hőmérséklet. Utána augusztus közepéig "utazási csend" ☺️ akkor a Radnai havasokba készülünk. Jó lesz ez...

Tobzódnak a virágok, gondoskodunk róluk ebben a nagy melegben. 


A szerelem virágon 14 bimbót számoltam meg, még soha nem volt rajta ennyi! 







9 megjegyzés:

  1. Névtelen7/05/2025

    A meleg ellenere gyonyoruek a viragaid. Nalam az osz az iskolai cuccok arusitasaval kezdodik augusztusban:) pedig a nyar egeszen szeptember vegeig tart. Na meg oktoberben az indian nyarunk. Jo utata majd, es ott biztos jobb levego lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden nap locsoljuk őket, cserépben vannak, nagyon hamar lekókadnának. Borzasztó ez a meleg, minden és mindenki szenved tőle.
      Indián nyár 😍 ohh, de szeretem!! Nem bánnám, ha ugorhatnánk az időben egy kicsit☺️
      Köszönöm szépen a jókívánságokat!

      Törlés
  2. Sok szép hagymád lett, fogyasszátok majd egészséggel! Milyen jó lesz ezekből főzögetni! Én még nem szedem fel, mert nagyon zöld még a szára. Remélem, nem fogom megbánni.
    A virágaid tényleg tombolnak, köszönik a gondoskodásodat.
    Jó pakolászást és sok-sok szép élményt az utazás során! Várom majd a fotókat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok hagymát használunk, elfogy majd mind. Ősszel lehet veszünk még hozzá, majd meglátjuk mennyit használunk el addig.
      Köszönöm a jókívánságaidat, remélem szép út lesz ☺️a nagyja cuccot már be is hajigáltam a bőröndbe.

      Törlés
  3. Névtelen7/08/2025

    a virágaid gyönyörűek mind! sajnos nálam a virágoskertet már nem tudom locsolni az egészet, csak ahol feltétlen muszáj - igy gyorsan nyilnak és hervadnak is el... az utolsó virág gyönyörű! mi a neve?
    Jó nyaralást Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is takarékoskodunk a vízzel, teleengedjük a 200 literes hordót és locsolóval hordjuk a tövére, időnként azért locsolunk slaggal is. Minden sínylődik így is, akkor élednek fel, ha jön rájuk egy kis eső.
      Zafírvirág van az utolsó fotón. Két cseréppel van, a másikon egy darab virág sem volt.

      Törlés
  4. Köszönöm szépen a jókívánságodat! 😍

    VálaszTörlés
  5. Hű, ez aztán igazi hagyma! Magyar hagyma. :) Talán még meg is könnyezed, ha vágod?!
    Jó utat, érezzétek jól magatokat, hozzál majd képeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, megsiratom a hagyma pucolást😆 szép lett, örülök neki. Jó, hogy felszedtük, most legalább 2 napig nem lehet rámenni a földre.
      Köszönöm szépen, csak remélem hogy már nem kell attól tartani, hogy vihar lesz itthon és nyugodtan utazhatunk.

      Törlés

Tudnod kell, hogy a hozzászólást moderálom, ami nem történik meg azonnal, mert időnként úton, házon és magamon kívül vagyok :)
A névtelen kommentek elkerülése végett csak úgy tudsz hozzászólni, hogyha a Google/gmail fiókodba vagy belépve. Megértésed köszönöm.