2025. április 4.

Túl vagyok

... a nagytakarításon, két kis feladatom maradt még hátra. Ilyenkor úgy örülök, egy púpként nehezedett már rám a tudat. Annyira belerögzült már ez az életembe, olyan megszokássá vált, hogy nekem tavasszal muszáj ezt megcsinálnom. 

Azt mondom, ezt is a múltból hoztam magammal, mert most is eszembe jutott, hogy az első igazán jó időben Nagymamám már meszelte a ház elejét (mikor még nem volt kőporozva a házunk) fehérre a falat és valami vöröses barnás színnel a lábazatot. Ugyanúgy az ólat is kimeszelte kívül belül. Nekünk már nem volt tehén az ólban, csak aprójószág: csirke, kacsa, liba, pulyka, gyöngypipi szóval minden volt. Kihordtuk az összes dunnát, (csak így mondtuk otthon 😍) paplant, párnát, takarókat a napra. Két székre tettünk egy hosszú lábtót (létrát) arra pakoltuk szépen az ágyneműket. Egész nap kint volt, jól felráztuk és úgy vittük be. Ablak pucolás, függöny mosás, pókhálózás, felmosni a linóleummal fedett konyhát, a hajópadlós szobákat. Tényleg felfrissült az egész ház. És ez sosem maradt el. 

Ugyanezt éreztem tegnap én is. A tisztaságot. A fűtés utáni por eltűnt a szekrények tetejéről, az én szememnek már beszürkült függöny újra eredeti színében ragyog, az ablak is tiszta lett. Két napomba telt, illetve másfél, mert tegnapelőtt délig odavoltunk a férjemmel kontrollon, a térdével történt valami, nagyon fájt neki, 55 ml folyadékot szívtak le belőle, nem is nagyon tudott segíteni, sőt! annyit csak, hogy a két nagyobb szőnyeget ő porolta ki az udvaron, de nem is vártam el, én magamnak, a magam tempójában szeretem intézni a feladataimat.

Legalább ez a teendő már nem leng a fejem felett..

Napról napra szebbek a tavaszi virágok. A hétvégi hidegfront nem fog használni nekik, meg kb. mindennek ártani fog a mezőgazdaságban is. 


















6 megjegyzés:

  1. Nagyanyám is így csinalta. Olyan jó a tiszra házon vegigmenni, az illat,a frisseség,ahogy írod. Bent is, kint is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van! Tél végén már mindig azt érzem, hogy fullasztó poros minden, ugye a fűtés miatt pld. Meg a megújulás, szóval kell ez.

      Törlés
  2. Ez nálunk is ugyanígy történt! Úgy szerettem azt a frissen meszelt illatot, mert ez minden tavasszal megtörtént, így vártuk a húsvétot. Tegnap én is kitettem minden ágyneműt, frissen mosottat húztam rájuk. Olyan jó volt este belefeküdni az ágyba! Az ablak meg függönyök mosásával még hátra vagyok, de az nem is olyan egyszerű már a rossz térdemmel, derekammal akrobatikáskodni a létra tetején.
    A virágaid csodaszépek, mint mindig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így és ezzel is várták a Húsvéti ünnepeket az őseink. Ez belerögzült a génjeinkbe. Én szeretem még akkor is, ha egyre fáradtabb vagyok tőle, de amíg bírom, biztos megcsinálom újra és újra.
      Most kezdenek nyílni a tulipánok 😍

      Törlés
  3. Tegnap megnyílt az abádszalóki Tulipánkert. A közel félmillió tulipánnak alig tizede virágzik csak, vagyis ott is később indul a szezon úgy, mint nálunk. A virágaid gyönyörűek. Gyógyulást kívánok a férjednek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Késésben vannak a virágok, tavalyi fotókat látva jóval előrébb volt a természet, a múltkori nagy hidegek visszavetették a tavaszi zsongást, a mostani hideg sem használ. Utána meg 30 fok lesz...
      Köszönöm szépen a jókívánságot, sokat javult a térde, de még óvatos és a térdvédőt is hordja.

      Törlés

Tudnod kell, hogy a hozzászólást moderálom, ami nem történik meg azonnal, mert időnként úton, házon és magamon kívül vagyok :)
A névtelen kommentek elkerülése végett csak úgy tudsz hozzászólni, hogyha a Google/gmail fiókodba vagy belépve. Megértésed köszönöm.