"Valami csöndes és belenyugvó szomorúság van ebben az érzésben, hogy hát igen, eltelt megint egy nagy rakás idő, maholnap meglassulnak a mozdulataink, fülünk nehezebben fogja föl a zajokat, szemünk elől homályba távolodik a táj, orrunk tompább lesz az illatok iránt. S maholnap más ember ül ezen a jászlon, s más ember hallgatja az állatok csöndes rágó zaját. Igen, maholnap elfárad a lábunk, és nem tudja járni a földeket, és attól kezdve más valakinek szántanak az ekék, és más valakinek omlik a föld puhán a csizmája alatt, és a pacsirta másnak énekel.
Igen, hát ez a rend, mondja magában az ember. Ez a rend. Csak kár, hogy olyan rövid volt az egész. Hogy tulajdonképpen semmi sem történt, csak volt néhány szép és nagyszerű élmény, és volt néhány csúnya és gonosz élmény. Volt néhány gazdag, örömtől dagadó perc, és volt néhány megaláztatás, néhány kellemetlen kaland, betegség, bánat, egyebek. És volt járkálás az eke után, volt néhány szép, kellemes mozdulat, mikor a kéz magot lendített a tavaszi föld felé, mikor a tüdő tágultan szívta be a fák virágát, évszakok illatát, mikor a láb mezők puha pázsitjára hágott. De egyéb tulajdonképpen nem történt semmi. És maholnap ennek is vége van. Ennek a kevésnek, ennek a semminek, ennek az életnek."
Wass Albert: Mire a fák megnőnek (részlet )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tudnod kell, hogy a hozzászólást moderálom, ami nem történik meg azonnal, mert időnként úton, házon és magamon kívül vagyok :)
A névtelen kommentek elkerülése végett csak úgy tudsz hozzászólni, hogyha a Google/gmail fiókodba vagy belépve. Megértésed köszönöm.