... három és fél éves óvodás kisfia az egyik szomszédunknak. Olyan aranyosan még senki nem szólított meg, illetve tőle ez annyira cuki, hogy azt hittem megzabálom. Jöttem haza, ő már gondolom meglátott a kerítés lécei között, villámgyorsan felmászott a kapu tetejére, rákönyökölt és így szólt : szia Orsika, hogy vagy, mi újság veled? Mondtam is neki, te vénség, mindjárt megeszlek a kapu tetejéről 😄 persze hogy odamentem hozzá, először is letessékeltem a kapuról, hogy le ne essen, majd megvitattuk a világ dolgait😍 mindig becézve szólít meg, nem nagyon szeretem pedig így a nevemet, de tőle imádom hallani. Ezer kérdése van állandóan és én ezer választ adok neki. Megfogja a kezemet és húz be a mi házunkhoz, hogy ő ott akar lenni. Persze addigra már kijön apukája vagy az anyukája, nagyon kedveljük egymást oda-vissza, pedig ők jóval fiatalabbak, nagyon jókat tudunk beszélgetni rövid idő alatt is.
Vannak a közvetlen szomszédságban unokák, ha nekem jönne, akkor sem lát meg és nem köszönne magától, többek között pont ezért is kedvelem ezt a kis srácot, mert ő mindig köszön vagy ha kocsiból lát, integet. A nővére is, aki hatodik osztályos. Erre mondom azt, NEVELÉS kérdése az egész.
Lehet engem háklisnak tartani, de nekem mindig is fontos volt a köszönés. Egyfajta tiszteletadásnak tartom. Az is biztos egyébként, ha én kétszer köszönök valakinek és nem viszonozza, harmadik eset (és soha többé) nincs. Így volt ez egy utcabeli nővel, 33 éve lakunk itt, vele nem vagyok köszönő viszonyban egyedül 😄 nekem tökéletesen jóvanazmárúgy 😄
Más. Este megyünk egy céges rendezvényre az egyik elegáns belvárosi étterembe, hát kb. úgy hiányzik, mint púp a hátamra. Mivel beregisztráltak, kénytelen vagyok elmenni, persze a férjemmel együtt. Enni nem akarok, inni meg főleg nem, egy kis bájcsevegés után spuri haza. Most csak nyugalom kéne nekem meg csend...
Kirándulni akartunk szombaton, csak a család, de az előrejelzések elriasztottak: vihar, eső, szél. Itthon maradunk.
Így igaz, nevelés kérdése! Ez a kis drága szomszédod megkapja ezt a nővérével együtt.
VálaszTörlésJó szórakozást a rendezvényen! Amikor ilyen nehezen szánjuk rá magunkat az indulásra, általában akkor szoktuk nagyon jól érezni magunkat. Így legyen most is!
Így van, maximálisan egyetértek, nevelés kérdése az egész.
TörlésNem maradtunk sokáig, 10 órakor eljöttünk, végülis jót beszélgettünk az asztaltársakkal, ettem rántott sajtot meg ittam egy isteni finom, tele gyümölcslével, gyümölcsökkel koktélt ☺️
Erről eszembe jut drága Édesanyám, aki mindig rám szólt mielőtt még egy ismerős közelébe értünk, hogy köszönjél! Mennyire ki voltam bukva ettől, mert természetesen magamtól is köszöntem volna.....
VálaszTörlésUgyanakkor már kamasz voltam, és szólt, hogy xy kollégája látott a városban és nem köszöntem neki. Persze mert én nem láttam, biztos mással voltam elfoglalva, mikor a barátnőmmel vihorásztunk az utcán.....
Én sokszor magamba merülve gondolkodom, nem is figyelek a járókelőkre.....Igen, illik köszönni az utcán az ismerősöknek, ezt vallom én is......
Közvetlen, aranyos kis gyerek, van aki visszahúzódó, bátortalan, talán azért nem köszön.....
A gyerekeimnek annak idején úgy tanítottam, akinek én köszönök, annak ők is. Nem kellett őket noszogatni, persze biztos volt, amikor ők sem figyeltek oda.
TörlésManapság már azért sem látnak meg fiatalok ismerősöket, mert nyakig vannak a telefonba bújva.
Van, amikor én is elbambulok a városban és csak akkor veszem észre az illetőt, ha rám szól 😄azért igyekszem mindig nyitott szemmel járni.
Érdekes dolog ez a köszönés, itt falun én az idősebbeknek köszönök. Az itt élt barátnőm nem, gondolom szokás vagy nevelés dolga, ahogy írjátok. Ő általában nem köszön. Senkinek sem,vagy inkább a közeli ismerősöknek csak. Aranyos lehetett a kisfiú, úgy elképzeltem.
VálaszTörlésIdősebbeknek természetesen én is előre köszönök. Gyerekként, fiatalként otthon, ha nem köszöntem volna valakinek, másnap már tudták Anyukámék, régen falun nagyon figyeltek az ilyesmire.
TörlésNagyon vagány és szép kisfiú a szomszédom, imádom ☺️
Verám, nem tettem ki az írásod, nehogy véletlen folytán olvassa valaki a környezetedből.
VálaszTörlésTudod, lassan eljut már az ember egy olyan pontra, hogy semmin nem tud meglepődni, de aztán mindig van, ami mégis kiakaszt. Ilyenkor kérdezem magamban: milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből? 🤔
Szomorúnak tartom, amerre tart ez a világ...
Nagyszüleim mellett Papa testvéréék laktak. Az öreg kihalt, a felesége pár év múlva Pestre költözött a gyerekekhez. A ház sokáig üresen állt, aztán tavaly eladták egy harmincas párnak. A nő, az élettársa meg egy 6 év körüli gyerek a nő előző kapcsolatából. Elképesztően primitívek. A nő még hagyján, de a férfi egy igazi véglény. Soha senkinek nem köszön, zsigerből levegőnek néz mindenkit, Mamát is. Azt, hogy hogy beszélnek, inkább nem részletezem. A gyerek a legértelmesebb az egész társaságban: ahányszor észreveszi Mamát a kertben, rögtön átköszön neki és átmegy hozzá beszélgetni. De vele is lesznek gondok, ha iskolába kerül, hallottam már érdekes megnyilvánulásokat tőle. Én vagyok a főnök, nekem senki nem parancsol, stb. Pesten is azt látom, hogy egyre több ilyen család van. Neveletlen szülők, neveletlen gyerek.
VálaszTörlésOhh, ismerem a szituációt, itt is vannak a környéken ilyen primitív emberek.
TörlésA gyereket sajnálom, ha jó példát látna, nevelhető lenne, de lesüllyed majd az apja szintjére... Sajnos!
Engem elszomorítanak az ilyen rossz irányba történő változások.