"Amikor reggel felébredek, elmosolyodom. Mert élek, vagyok. Már nem gondolok világmegváltásra, nem akarok embereket megítélni. Tudom, hogy nem javíthatok más hibáin, hiszen az ő útjukat én nem járhatom végig. Elfelejtem, ki szép, ki csúnya, ki kövér, ki vézna, csak érezni akarom, hogy jó élni.
Látni akarom a poros ablakot, a bosszantó legyet, a hangyákat, amik megtámadták a tegnap este elejtett morzsát. Már nincs szükségem állandó bizonygatásra, mert megtanultam, hogy felesleges. Élek, levegőt veszek, és a tükörből visszanéző arcot is lassan felismerem. Talán nem sima, nem feszes már, mégis én vagyok minden fintorban, szarkalábban, és le nem mosott szemfestékben. Ha szeretem, ha nem. Élni akarok, és szeretni azt, akivé lettem az észrevétlenül múló évek folyamán."
Imre Hilda
Nagyon megérint ez az idézet engem is! Talán csak annyit módosítanék rajta, hogy élni szeretnék..... vagy talán néha már nem is.... annyira elnyűtték az évek az idegeimet, hogy sokszor úgy érzem, hogy ennyi már elég volt nekem, itt lenne jó befejezni. Elfáradtam. Aztán jön egy másik hangulat, amikor másként érzek.
VálaszTörlésJól írod, mikor milyen hangulatban van az ember, az szerint érez. Mélyponton nyilván másképp gondolunk sok mindent.
Törlés