Az ősz csodái

... a Kőközi szorosból😍

Lassan

... lehullanak a falevelek, pedig igazán hideg még nem volt itt. Pont mondtam a férjemnek, honnan tudják ezek a növények, fák, na most már ideje sárgulni, barnulni? 🤔🤭 tudom, egyszerűen lejár az idejük...

Találtam, olyan szép! 

"Ha végül csak annyi marad:éltem

 —az talán nem is olyan kevés.

Nem voltam jelzőfény, sem történet, amit mesélnek.

De néha valaki megpihent mellettem.

Nem sokszor.

De elégszer.

Nem hősként éltem.

Csak emberként.

Felkeltem reggelente,

akkor is, amikor nem volt miért.

Megittam a kávét,

hallgattam a csendet.

Megjegyeztem egy sort egy könyvből,

és néha elfelejtettem magamat egy fában, egy arcban, egy esőcseppben.

Voltak napok, amikor a világ nem kért belőlem.

Máskor én nem kértem a világból.

De maradtam.

Nem azért, mert hittem valamiben.

Hanem mert volt egy ablak,

amin bejött a fény,

egy mondat, ami nem hagyott nyugodni,

egy gesztus, amit megértettem,

bár nem nekem szánták.

Nem kerestem értelmet minden mögött.

Megtanultam elviselni, hogy sok dolog csak van.

Nem több, nem kevesebb.

És ez is elég lehet.

Ha egyszer minden elmúlik,

és nem marad más,

csak annyi:

hogy volt egy ember,

aki figyelt,

aki csendben hordozta a napokat,

aki nem futott el önmaga elől —

az elég.

Nem kívánok emlékművet.

Csak talán egy mondatot,

amit nem nekem írnak,

de rólam szól:

„Élt. És figyelt arra, ami volt.”

Albert Camus

Nyárutó virágzás és őszi helyzet a városban :

Virágpiac

Már fent vannak a karácsonyi díszek az oszlopokon... 😮

Még

... mindig dobban egy nagyot a szívem, mikor átlépjük a megyehatárt. Most különösen szép végig az út mentén a fák sokszínűsége. Egész úton fotóztam, persze utána a zömét kiselejteztem, mert nem sikerült. Gyorsan mozgó járműből nehéz jó fotót készíteni, főútvonalon/autópályán nem cammoghatunk, mert én fotózni akarok😆amit messziről kiszúrtam, hogy gyönyörűséges rész jön, mire exponaltam volna, már túl is haladtunk rajta😆

A falumban persze megnéztem Anyukám házát, testvérem mesélte milyen szépen felújították, behívták őket nyáron megnézni belülről is. 

Megálltunk az úton és lefotóztam, közelebb mentem a járdán, hogy jobban lássam, erre pont kijött a fiatalasszony. Mondtam neki, ne haragudjon már, hogy itt leskelődök, bemutatkoztam ki vagyok és csak látni szerettem volna a házat, udvart (itt már bőgtem...) meg lefotózni, hogy elküldjem egyik unokatestvéremnek, akinek a mamája az én drága Anyukám testvére (84 éves), hogy láthassa ő is a házat mivé vált. Közben kijött a férj is, akivel annak idején aláírtuk az adásvételi szerződést. Nagyon kedvesek voltak, olyan szívélyesen invitáltak bennünket be a házba, hogy nézzünk szét ott is,  kávézzunk velük. Nagyon nagyon szép lett, gyönyörű fürdőszobával, konyha, nappali, spájz, kis hálószoba lent (az én régi lánykori szobám) és tetőteret alakítottak ki a padlás helyén, két szép, világos nagy hálószoba lett ott fent. Teljesen kiakadtam a látványtól, az ötletességtől, semmi nem emlékeztetett a régi házra belül sem, egyedül az egyik cserépkályha maradt meg (de sokszor gyújtottam benne tüzet...! ) Meghagyta és felújította az általam annyira imádott nyári konyhát is, megtoldva egy fedett terasz résszel. Megmaradtak a drága gyümölcsfák ohh, de szerettem mindet!

Vannak hiányosságok, a hátsó melléképületekhez még nem kezdett hozzá, majdnem mindent egyedül csinált a fiatalember, építési vállalkozó. Azt mondta iszonyú sokat dolgozott rajta (elhiszem!) hétközben Pesten dolgozott, hétvégén meg rohant csinálni a saját házát. Nyáron költöztek be, a kisfiúk 5 éves, már ott kezdte az óvodát szeptemberben.

Invitáltak, máskor is nyugodtan csengessünk be, ha kész lesznek mindennel, azt is megmutatják. Annyira jólesett a kedvességük! Egyszerű, csupaszív emberek. Mondtam nekik, a szüleim biztos örülnek odafent abban a másik világban, hogy újra élet van a házban és hogy milyen széppé tették.

... és tudjátok mit éreztem? hogy most lett idegen az a ház számomra, nekem már nincs lelke annak a háznak. Most már az ő lelküket "szolgálja" és ez így van jól. A lányom úgy fogalmazott: legalább kaptál lezárást. Igen, az emlékeimben élnek tovább azok a boldog idők, amiben ott gyerekként, felnőttként részünk volt, majd később az unokáknak is. Az a kis egyszerű ház egy igazi meleg otthon volt, minden négyzetcentiméterét úgy szerettem, ahogy volt.

(zárt blogba teszek fel 2 fotót a változásról)