2025. május 17.

Nem tudom

... megunni ❤️Annyira, de annyira gyönyörű most, nincs égető napsütés, nem megy tönkre hamar. S az illata? Reggelente ahogy kimegyek a teraszra, teljesen belengi a kertet a tömény illat. Nem győzök gyönyörködni benne 😍😍 olyan igénytelen kis növény, tényleg nem kényeztetem semmivel, soha nem kapott tápot, de most megfogadtam, hogy télen, mikor vissza van vágva, kap egy kis műtrágya szórást.

Más. Kb. egy hete örülgettem a városba menet, hogy olyan erőt, energiát éreztem magamban, vígan vágtattam gyalog mindenhova, nem fájt semmim és ez már nagy szó az én koromban ☺️ aztán egyik napról a másikra valami történt a bal csípő/medencecsontommal, mert kínok közepette tudtam helyet változtatni, fordulni, ülő helyzetből felàllni. Érdekes, hogy menni tudok,  igaz nem sokat, próbálom kímélni a csípőmet. Járás közben érzem ugyan, hogy nem stimmel ott valami, de elviselhető. Fogalmam sincs, hogy mi a probléma, de utána kell járnom, mert baromira idegesít a korlátozott mozgásom. Persze ezt magánúton, mert állami rendelésre kb. 3 hónapot kellene várnom. Lemondtam a közeli túráimat, sajnálom ugyan, de már könnyen le tudok mondani bármiről (és bárkiről).

Érdekes ez, a bárkiről lemondás, ugye? 🤔 

Kakukktojás☺️




















2025. május 13.

Tudom,

... lerágott csont már a rendelőkbe az időpont kérés és a kapott dátumok. Március elején az orthopédiára kértem, július másodikára kaptam. Jól van, nem sürgős - gondoltam. Pár napja jött egy SMS, ma meg egy levél (biztos, ami biztos) hogy átírták a dátumot szeptember közepére. Én még nem is olyan nagy bajjal megyek/mennék, de akinek komoly problémája van... hàààt ez borzasztó. Persze, menjen magánrendelésre, már aki meg tudja fizetni. A férjemnek sürgős volt a múltkorában, elment egy ilyen ortopédiai magánrendelésre, ült a doki egy íróasztal mögött, semmi eszköze nincs egy komolyabb vizsgálatra, az asztal mögül ránéz a térdére (30000 Ft-ért....) és küldi tovább állami rendelőkbe, ahol van műszer, eszköz stb. És kezdődik elölről az egész...Egész jó percdíja van a dokinak, mert érkezéstől búcsúzásig kb.6-7 perc telt el. 


2025. május 12.

Pár év után

... ismét fészket rakott és sikerült is a költés a rozsdafarkúnak. Minden évben ment a közelharc a helyért (abszolút védett hely, a teraszunk legbelső sarka) volt már mikor a kész fészket és benne a tojást is leverte valamelyik vetélytárs, utána már nem próbálkozott a kis madárka. Volt, mikor eleve fel sem tudta rakni a fészket, mert rögtön leverte a másik. Tavaly a fecskével harcoltak a területért, végül egyik sem fészkelt. Ennyi viszontagság után most már van eredmény, mert hallom ahogy cincognak, mikor érkezik valamelyik szülő. Biztos lesz második költés is, sőt egyszer régen háromszor költött ez a csepp, gombszemű  madár🐦. 

Ma mondtam neki, hogy elverem a csepp  seggit, mert a terasz korlátra kitett ágyneműn billegett, még jó hogy nem tojta le... Szeretem, hogy itt vannak. Amúgy is mindig jön nekem énekelni, mikor visszatér a telelő helyéről, bejelentkezik: megérkeztem😍




Más. Végtelenül dühös vagyok és megvetem az olyan embereket, akik ezt teszik egy gyönyörű, életerős kis fával. A város ültette vagy két éve, nagy, erős, konténeres fácskák voltak, tavasszal is meseszép virággal hálálta meg a helyét. Az ott lakó mesélte, május éjszakára virradóra valami eszetlen, (emberi lénynek nem is nevezném) agynélküli, egysejtű, selejt hősszerelmes kis gyökér kitörte tőből, hogy elvigye a nőjének májusfa gyanánt... A barátnője is hasonló kaliber lehet, ha nem tűnik fel neki, hogy ez egy fa volt... Borzasztó! Milyen 'ember' az ilyen? Így nevelték? Hogy nem törik el a keze olyankor? Nem érzi, hogy milyen bűn az, amit elkövet? Ez a barbár módszer, letöri, majd addig csavarta míg el nem szakadt a szerencsétlen 😢 hihetetlen szomorúság és düh volt/van bennem. 

Viszünk majd egy fűrészt és egyenesre vágjuk. A tövéről már elkezdett hajtani szegény ... 

Ez a kettő a társa, vérszilvafák. Jövőre a másikat is kitöri? 😡😡😡



2025. május 10.

Elmentünk

... a tavaszi vásárba. Ami nagyon meglepett, a férjem javasolta. Nekem eszembe se jutott volna, valahogy keveset reklámozták, nem raktároztam el a fejembe. Egyébként, ha nincs konkrét célom, nem is szoktunk kimenni. Győzött a jó idő, nagyot sétáltunk, bámészkodtunk, kiakadtunk árakon (9000 ft/kg tepertő ár 🙄) , ettünk egy lángost ketten (semmi ízét nem éreztem) vettünk szárított paradicsomos sajtot, guszta füstölt kolbászt, som lekvárt, birsalma sajtot, őrölt piros paprikát (ezeket mindig egy szatmárcsekei családtól vesszük, ők készítik, megbízok bennük...) ééés,  egy piros alapon pöttyös bögrét 😍 férjem motyogott, csak 672 bögréd van, mondtam ilyen nincs, anyák napi ajándék tőled a két lányunkért😆🤭 így meggyőztem és lett pöttyös bögrém☺️ és vettem volna még egy vörösboros ribizlilekvárt (valami isteni finom!), ismerem a hölgyet, a piacon is árulnak mindenféle savanyúságot, megsúgta: gyere be a jövő héten, a piacon "csak" 1500 ft (itt 2000 ft volt...) szóval megegyeztünk.

Rengeteg nyári ruha, felsők, pólók. Felpróbáltam egy ruhát, elég ránézni a férjem arcára, rá van írva a véleménye, gyorsan levettem, de magam is éreztem, hogy nem jó. Igazából nem is akartam venni ruha félét, már mindig azt mondom, Dunát lehetne rekeszteni ruhákból, aztán mindig csak azt kapkodja elő az ember, ami elől van meg kedvenc. Nekem a farmer ruha, farmer szoknya ezer féle pólóval pont tökéletes.

Hazafelé még meghívtam a zembert a Stühmerbe egy fagyira, valami eszméletlenül jó fagyijuk van. 

Délután meg szalonnát sütöttünk, idén először. Ebből is látszik, öregszünk, máskor volt amikor már márciusban sütöttünk, most sem volt igazán jó idő ránk, napon meleg volt, de mihelyst árnyékba került a sütő, már vettem fel a pulóvert. Reggel egyébként beindítottuk a fűtő klímát a nappaliban, annyira lehűlt a levegő. Olvastam, hogy Szabolcsban ma reggelre sok helyen volt mínusz, pont mesélte a sógornőm, hogy semmi nem maradt, se alma, se körte, se barack, se dió, se szilva a múltkori fagyos reggelek után. Beszélgettünk a szatmárcsekei árussal is, az is mondta, nem tudja mi lesz, semmi gyümölcs nem maradt náluk sem😒 borzasztó és végtelenül szomorú. Lesz olyan drágaság, hogy csak kapkodjuk majd a fejünket. Jaaa, hogy most is az van és a legnagyobb infláció is nálunk van az Unióban? 🤔Hááát, soros, gyúcsány meg brüccel. Meg előre megyünk, nem hátra. Ámen.

Kis vigasz szépségek, kezdenek nyílni a pünkösdi rózsák, még csak a bordó fajta, de azt is imádom, arról mindig a gyerekkorom jut eszembe, mert nagymamámnak csak az volt. Komolyan, ha meglátom, pillanat alatt otthon vagyok abban a régesrégi virágoskertben...

(a vakító napsütés miatt nem igazán szépek a fotók, túl kontrasztos lett) 

Még nincs kinyílva mind ebből a fajtából sem







Levagdostam, mert elfeküdtek a földön 

Leánykökörcsin, elnyíltában is szép 


Még mindig nyílnak a szellőrózsák














2025. május 5.

Marosvásárhely

... számtalanszor keresztül utaztunk már rajta, de soha nem álltunk meg, most kivételt tettünk és sétáltunk egy kicsit a városban. Megnéztük a Kultúrpalotát, felmásztunk az óratoronyba (202 lépcső) elmentünk egy református templomba.

 (meg vettem egy sebhintőport🤔, itthon sehol nem lehet kapni)

Kellemes benyomást keltett a város, a Kultúrpalota csodaszép. 



A Kultúrpalota üvegterme






Kilátás az óratoronyból













Egy pár órát eltöltöttünk Borszéken is, volt aki elment a termálfürdőbe (mi nem szeretjük) volt aki sétált, pihent. Túl sok fotózni való nem volt. 






A Maros völgyében felmentünk egy barlanghoz (irtó meredeken vezetett fel az út, a barlang nem érte meg, de volt ott egy kilátópont, onnan a Maros völgye csodás volt.












A Maros, az egész környék meghatározó folyója




Útban a barlanghoz

Ennyi fért bele szűk négy napba, de gazdag program volt így is. Most is régi barátokkal voltunk. Jaaa, és még voltunk Marosvécsen a Kemény kastélyban (kegyetlenül lepusztult... 😒) aminek a (gondozatlan) kertjében van Wass Albert síremléke.