.. és a világ kicsi lett

...lehet kicsit csapongó lesz a bejegyzés, ahogy eszembe jutnak a dolgok, úgy írom.

Intenzív napokat éltünk meg, de azért mentünk, hogy sokat láthassunk.

Az ország szegény, a Kaukázusban élők települései siralmasak. Rengeteg bádogtető, diribdarab hullámpala, rozsdás lemez kerítés stb....mindenhol. Óriási kontraszt pld. Jerevánban, egyik oldal ragyogó, modern üvegpalota bankok, üzletházak vele szemben meg tákolmány, tört hullámplás, deszkás, bádogtetős házak.

A szovjet időkben megépített rengeteg magasfeszültségi oszlopok garmadája mindenhol agyon rozsdásodva (életemben nem láttam ennyi fém villanyoszlopot, keresztül-kasul a hegyekben, az egész országban) otthagyták nekik, persze az áramot elvitték belőle haza. Otthagyták a rengeteg betonozott dolgot, amit már nagyjából feltörtek, de elszállítani nem tudnak. Európai szemmel legelőször csak a hibákat vettem észre, utána tudatosult, hogy bizony ők takarítják a környezetüket. Az út menti étkezdék hibátlanok voltak, tiszták, rendezettek. Mindig sepregetnek, összeszedik a szemetet. Majd' mindenütt tudtak angolul, oroszul, nagyon sok helyen lehetett kártyával fizetni. Az ő fizetőeszközük a dram, ami gyakorlatilag egyenlő a mi forintunkkal, így nagyon könnyen átszàmolhattuk az árakat. Nagyjából a mi árainkkal vannak egy szinten. A kávé, capuccino viszont nagyon drága, 1200-1950 Ft értékű dram-ért vettem pld. kapcsit magamnak pld. egy út menti étkezdében. Rengeteg fajta aszalt gyümölcsük van, ebből is kimagaslóan sok a sárga és őszibarack. Mindenhol és rengeteg terem náluk, nem is értem hogy nem fagy el a virágja, mikor ott voltunk is fagyott még reggelente, tele vannak a hegyoldalak rózsaszín barackvirágú fákkal. Az örmény zászló alsó, narancssárga csíkja is a barackot szimbolizálja. Ami még szinte nemzeti gyümölcsük, a gránátalma. kb. úgy terem náluk, mint nálunk az alma.

A táj... akármerre mentünk, mindenütt égig érő hegyek voltak, a zöme a nagy magasságuk miatt mindig havasak, az Ararat is 5137 m magas. Hihetetlen szerpentineken vezetett az út, nem is mertem lenézni, mert nem látszott a szakadékok alja. Az út általában jó, de vannak olyan szakaszok, ahol csak lépésben lehetett menni. Profi, nyugodt természetű, nagyon alkalmazkodó, az országot tökéletesen ismerő sofőrünk volt, mindenhova gond, baj nélkül elvitt bennünket.

Az ételeik nem hagytak túl mély nyomot bennem, finom volt, de valahogy mégsem lett a kedvencem. Nagyon szeretik mindenbe használni a koriandert, a vadzellert és valami vadhagyma félét. Úton útfélen árulják, nagy csomókba kötve. A péksüteményeik, a kenyér gyanánt használt lapos valami is nagyon finom! A boltok dugig vannak áruval, nagyon bőséges a választék, semmiben nem szenvednek hiányt.

Történelmüket tekintve végtelenül nehéz volt a sorsuk, a mai napig küzdenek a környező országokkal, legutóbb (3 éve) az azeriek vettek el egy részt, 5000 katona halt meg és 70000 örményt üldöztek el az ősi földjeikről. Az ilyen húzásokra soha nem lehet mentség, bocsánat. Annyira utálják az azerieket (érthető módon), hogy az útleveleinket teljesen átlapozták, nincs e benne azeri vízum, mert akkor örökre ki vagy tiltva Örményországból.

A gyönyörűek a kolostoraik, a még gyönyörűbb környezetben épültek mind.

Az emberek nyugodtak, nincs anyázás az utakon, pedig Jerevánban óriási a forgalom, de nincs dudálás, türelmesek egymással. Tisztelettudók, és utolsó nap azt is észrevettük, hogy nagy érték náluk a család. A húsvéti ebéd után a legkisebbektől a legnagyobbakig elmentek gyertyát gyújtani azokért, akik már nem lehettek velük.

A Teremtő nagyon bőkezűen osztotta nekik a természetet. A szent hegy mindig is az övéké lesz, még akkor is, ha Törökország elvette tőlük. A Khor Virap kolostorban állva és nézve a kis-és nagy Ararátot, nem látni hol a örmény-török határ, csak azt, hogy az 5137 méteres csúcsán megakadt bárkából indulva kezdődött egy új fejezete a világnak.

Jermuk - van egy fantasztikus látványossága a Leány-haj vízesés. Nem lehet leírni mennyire gyönyörű, ez nem szabadesésű, hanem egy köves lejtőn leomló zuhatag, amely mielőtt a folyóba ér, ketté válik, mint két copf.

Aztán az Iránhoz közel eső részről kelet felé fordulva, irány a Magas-Kaukázus!

A Shaki vízesés szabadesésű, bővizű, nagy robajjal leomló látványosság. Innen tovább mentünk még magasabbra.

Az út a 2 éve az azeriek által önkényesen elvett Hegyi Karabah Köztarsaság és a török határ mellett hosszan elnyúló, jelenleg szintén azeri fennhatóság alatt álló Nehicseván autonóm terület között vezet Goris felé - egy éjszakát ott aludtunk.

A nap folytatásába még belefért a Tatev kolostor, amihez a "Tatev szárnyai " kabinos felvonóval lehet eljutni, gyönyörű útvonalon haladva.

Azt gondolnánk, hogy ezzel a sok csodával már kimaxoltad a látnivalókat, de új nap jött, újabb csodákkal.

Reggel elindulunk és egy csodás vidék várt. Függőhídon át lehetett menni egy régi, ma már elhagyott barlanglakásokkal teli faluba. A hídig régi Ladákkal vittek le, egymás hegyén hátán ültünk benne és a méteres kátyukban 60-al száguldott a sofőr, úgy éreztük minden csontunk darabokra tört, mire leértünk, de a látvány mindent megért.

Gorist elhagyva a két autonóm köztársaság között szerpentineztünk vissza Jereván felé. A hosszú kanyargós utak kiszedték minden energiánkat, de amint egy vörös sziklás részre értünk, tudtuk, hogy újabb csoda vár.

Noravank kolostor egy vörös hegység sziklapárkányára épült. Csak ámultunk és bámultunk, nincsenek szavak a látványra. Nem bírod otthagyni a helyet, elmondhatatlan aurája van...

Azonban muszáj volt indulni, mert várt még egy program, egy borászattal és borkóstolóval zárult a nap. Innen indultunk a messze Jerevánba. Azt hittem sosem érünk oda. A szállás gyönyörű és a belvárosban volt.

Aztán azt gondolod, na nem tudsz már többet befogadni, nincs itt már több meglepetés. Beülsz a járműbe és Jereván környékén utazol egy római szentélyhez, különleges és szokatlan, de nagyon szép, aztán egyszer csak lent vagy egy km hosszú bazaltömlésnél, ami olyan változatos formákat hoz, hogy eláll ismét a szavad.

... és hurrá! még egy kolostor, már azt gondolod meghaladja a négy napra jutó kolostor mennyisége a tűrési határodat, de neeeem. Mert ez megint más, ez megint érdekes. Mert a sziklába vésett, hihetetlen akusztikával rendelkező kápolnában, amikor húsvét alkalmából 4 nő énekel, a szemedből megállíthatatlanul potyog a könny. Még mindig nincs vége a napnak, a Balatontól jóval nagyobb Szeván tóhoz látogatunk. A világ egyik legmagasabban lévő tava 1900 m magasan található, itt a Kis-Kaukázusban. Nagyon szép, de már irtózatosan fáradt vagyok...

Utolsó nap már tényleg nem bírsz sokat befogadni. Nem is baj, ha nem jutsz be 2 múzeumba, nem voltak nyitva (őszintén szólva senki nem bánta...) Lesz még látnivaló nélkülük is Jerevánban és közelében. Érdekes a szocialista emlékhely, a belváros szép épületei és a park. Azután becsöppensz egy különleges világba, a világhírű Ararát brandy jereváni központjába, hogy megtudj mindent a múltjukról, jelenükről és megkóstold ezt a méregdraga italt. Hű de elegáns hely ez! Végül a shopban akár 2.100.000.-Ft-ért is vehetsz 1 üveg brandyt. Most az egyszer otthagytuk, de legközelebb elhozzuk😆😆😆

Innen az építészetileg csodaszámba menő Zvartnos palota és bazilika romjait nézed meg a barack és birsalma fáival. Végül egy igényes, nem kínai áruval teli hatalmas piacon barangolsz, ahol szép ajándéktárgyakat vásároltunk. A városban még meg tudod nézni a "Kis Vatikánt" majd indulni kell a szállásra, mert korán kelünk (nagyon korán...) és irány a reptér.

Sok minden van, amit nem tudtunk megnézni, de nem maradt bennünk hiányérzet, amikor reggel 06:40 kor (ők 2 órával előrébb járnak, tehát nálunk akkor még csak 4.40 volt, ottani idő szerint fél 3-kor keltünk) a gép felszállt velünk és egy utolsó búcsút tudtam én is inteni Örményországnak. Bevallom, elsírtam magam, ahogy a kelő nap ragyogó arany fénybe vonta az Ararátot.

Baráti, régi ismerős, túrás társakkal voltunk, együtt nevettünk, ámultunk, örömködtünk. Megállapítottuk, hogy életünk végéig emlékezetes út marad...

Több részletben teszem fel a fotókat, azokhoz már nem nagyon fogok írni, de a szépségük látszik majd.