... kaptunk a várostól (a mi, az adófizetők pénzéből vett? 🤔) csapadékvíz gyűjtő edényt, 300 literest. A férjem hallotta meg útközben a rádióból, hogy regisztrálni kell rá, mert csak 5000 db van, illetve később megtoldották még 1500 db-al. Nagyon hamar be is regisztráltam, sőt még az email címmel sem rendelkező szomszédasszonyékat is, mert utána én lettem volna letolva, hogy miért nem regisztráltam őket is. Az én email címemmel az ő nevükre. Két naponta kérdezte, mi van már vele, hol van, lehet nem is lesz, mert biztos elrontottam stb. Azt mondtam magamban, nem bánom, ha én nem kapok, csak neki jusson, mert életem végéig ezt hallgattam volna utána. Mikor megkapták/elhozták, azt sem mondta hogy bakfitty, egy köszönöm nem fért bele. Mindegy, a viszonyunk az utóbbi időben megér egy posztot, majd lehet írok róla...
Szóval nagyon klasszul bekötöttük az egyik csatornába, beszereltük a túlfolyót is, a csapot rá alulra és már locsoltunk is belőle, a cserepes virágokra.
Ezért is seggel forgott ránk a szomszéd, mert az övékét nem kötöttük be. Nem, mert itt élnek a gyerekeik, a fia leszarja őket, egy szalmaszálat nem tesz arrébb az udvarukon, soha nem segít nekik a világon semmit, de ő a szüleit meg maximálisan kihasználja...Mi nagyon sokat és sokszor segítünk rajtuk, de mindent nem tudunk és nem is akarunk a nyakunkba venni.
Erről is eszembe jutott a múlt. Nagymamám minden csepp esővízet megszedett, a csatorna alá tett kiselejtezett mosófazekat, mosóteknőt. Persze ezek hamar megteltek, de csak volt benne valamennyi. Ha volt esővíz és hajat mostam, mindig azzal öblítettem ki a hajamat, nem volt még gyerekkoromban fürdőszobánk, lavor volt a divat, jó nagy lavor, legalább egy méter átmérőjű volt. Gyönyörű selymes lett a hajam tőle, gyakorlatilag majdnem mindig fenékig ért a hajam, tortúraként éltem meg, míg kibontottam, de az esővízzel való öblítés miatt könnyebben fésülhetővé vált. Télen tiszta helyről szedett havat olvasztott Nagymama, akkor így oldotta meg.
Szóval azért örülgetünk a hordónak, most is majdnem tele van, alá lehet tenni kényelmesen a locsolót. Most is esett egy kis eső, 8 mm. Szerencsére csak egy kis dörgéssel jött, nem volt nagy "műsor"☺️ Remélem nem jön több ma délután (jósolják) mert megyünk este hatra ünnepi vacsorázni, nemrég volt a házassági évfordulónk, a gyerekek meghívtak, jó lenne nem megázni, míg odaérünk...
 |
| Csak kinyílt az óriás liliomom, majdnem olyan magas, mint én (175 cm) a múltkori jég levert róla egy csomó bimbót és az összest megsebezte, de kinyílt egy pár, örülök neki nagyon 😍 |
 |
| A szerelemvirág is nekilódult, 5 van rajta, tavaly duplája volt. |
 |
| Fotó a netről, a miénk pont ilyen, csak ezen nem látszik a túlfolyó. |