Ma reggel a városban

... ötven méteren belül az ősz és a zöld színnel a nyár ☺️ az a zöld fa ott hátul annyira eleven még, mintha sosem akarna lehullani.

Az előző

... bejegyzéshez kapcsolódó képeket hoztam, hátha ti is örömmel nézitek meg.  Olyan gyönyörűek☺️

A Hortobágyi Nemzeti Park oldaláról töltöttem le, csak hogy lássuk hogy fotóz egy profi 😄meg itt, így nagyon szépen látszanak a darvak 😍

Darulesen

....voltunk (itthon vannak a gyermekeink) tegnap délután, kora este. Nem is sejtettem, hogy annyira szép helyre megyünk, egy ismerősünk javasolta. Ezerszámra jöttek a darvak, ide csak kevés szállt le, a zöme repült tovább a Hortobágy halastavaira éjszakázni. Nehezen lehet őket fotózni, a vízen messze voltak, a levegőben meg mozgásban vannak. Persze egy profi géppel lehetne, én csak telefonnal próbáltam megörökíteni ☺️

Egyébként hatalmas hangzavarral voltak☺️ 

A naplemente meg gyönyörű volt! 😍

Tudom,

 ...hogy 1-2-3-4 emberen kívül már nem nagyon olvassák a blogot, de talán az a pár ember szívesen megnézi még, amit felteszek bejegyzésbe. Legalább kismillióegyszer elhatároztam, hogy nincs tovább, de hogy mi hajt mégis ide,  nem tudom.

Szóval, meghódítottam egy újabb csúcsot, nagyon féltem tőle, tudtam, hogy hosszú az odavezető út és nem is könnyű, de azt mondtam mikor láttam a csapat összetételét, ha xy meg tudja csinálni, én sem fogok meghátrálni. Borzasztó zokon esett az első felfelé kilométer, (mondtam is magamban, te jó ég! ennyire gyenge vagyok/lettem?)nagyon elszoktam tőle, egész nyáron nem csináltam komolyabb túrát, három hónap kiesés meglátszik az erőnléten. Aztán azt vettem észre, hogy a párommal alig vagyunk lemaradva az élbolytól, utána már végig tartani tudtuk a tempót, mi már régen felértünk és javában pihentünk mire megérkezett a csapat közepe-vége. Nem volt könnyű, sőt!! felfelé mászva egy idő után már elővettem a megszokott módszeremet, ha fáradok, mindig kinézek magam előtt egy pontot (30-40 méterenként egy fa, kő, bokor stb.), amit ha törik, ha szakad el kell érnem és csak ott pihenek meg, ott fújom ki magam :D jól működik ám! :) aki hegyet mászik és nonstop emelkedő van az tudja, ilyenkor egy méter is sokat jelent :D 

Végig nagyon szép az út, csodás kilátópontok vannak, de ilyenkor már annyira vonzza az embert a csúcs, hogy nem elégszik meg annyival. Nagyon szép időnk volt, ragyogó napsütés (fent a hegyen kicsit felhősebb, párásabb) , tiszta volt a levegő így eléggé égetett is, vakított  rendesen, napszemüveg nélkül rossz lett volna. A színek már nagyon jól látszanak a hegyoldalakon, imádom látvány volt! Jót pihentünk fent, utána átmentünk még a "régi" csúcsra is, azt mondták pár éve tették ide ahol most van a tábla. Nagy élmény volt az egész, lefelé úgy éreztem elég hamar leértünk, jó kis térdkikészítő terep :)) jaj, de nem adtam volna semmiért ezt az utat. 

A Vigyázó csúcson jártunk 1836 méteren, a közelében lévő faluból indulva kb. 16 km és 920 méter volt a szintkülönbség,  fel és le is, ugyanazon az útvonalon ereszkedtünk le. Minden fáradtság ellenére (még izomlázam sem volt másnap!...) megismétlem, amit írtam már: nem adnám semmiért ezt az élményt :)

Ezen a fotón én is rajta voltam, csak leszerkesztettem magam róla 😄😄