2025. október 17.

Összenéztünk

... kora délután a párommal, süssünk? Süssünk! Míg ő megrakta a tüzet én összevágtam paprikát, paradicsomot, uborkát meg lilahagymát. Egy kicsi csík finom szalonna, fagyasztóból grillkolbász és hajrá! Nem nagyon ebédeltünk, így jólesett a sült szalonna.

Utána bevittük zárt helyre a hintaágy ülő részét, felvittük a kerti asztalt a teraszra, téliesítettünk. Ma reggelre fagyott, most először, de éppen csak deres volt kicsit a fű, a paradicsom sem feketedett le a fagytól.

Vasárnap megyünk haza a sírokhoz, nyílik már a saját krizantémom, abból szeretek vinni Anyukámékra. Tudom még kicsit korán van hozzá, de előtte, a napján is, meg utána sem leszünk itthon, most így tudjuk megoldani, de egyébként én nem csak Mindenszentekkor gyújtok gyertyát értük, hanem mindig, amikor nagyon-nagyon fáj a hiányuk, így enyhítek a szomorúságomon.

Olyan kis cuki😍





Olyan gyönyörű volt! 




Az első krizantém bokor, ami nyílik. A többi azt sem tudom már milyen színű... 🤔🤭😆

Ma a városból :









2025. október 16.

Túlságosan

... sokszor nem írom le, hogy szeretem ezt a várost, de vannak pillanatok, ami el tud varázsolni engem is. Ilyen a ragyogó napsütéses őszi idő, ami feledteti a hiányosságokat. Ma délelőtti fotók.










Szembejött velem (megint) Janikovszky Éva örökérvényű írása, hogy el ne felejtsem... 

“Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.
Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.
Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.
S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt. Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt.”
Janikovszky Éva

No, megyek füvet nyírni, ebben az évben nagy valószínűséggel utoljára... 

2025. október 14.

Annyira szomorú

... és annyira igaz. 

Elgondolkodtató. 


"Széttöredezett életek


Vannak emberek, akik már nem egészből élnek, csak abból, ami maradt.
Nem történt semmi látványos, nem volt baleset, háború, tűz.
Csupán napok jöttek egymás után, és mindegyik elvitt valamit, amit már nem kaptak vissza.

Először csak kevesebb lett a hangjuk.
Aztán a tekintetük.
Aztán a mozdulatuk is.
Mintha a létezés túl szoros ruhává vált volna, amit csak csendben lehet viselni.

Ők azok, akik nem panaszkodnak.
Nem beszélnek arról, ami fáj.
Rég megtanulták, hogy aki igazán széthullik, az nem csinál zajt közben, csak eltűnik lassan, részleteiben.

Van, akit a család tört meg.
Van, akit a hiány, amit gyerekkor óta hord.
Van, aki sosem kapott szeretetet.
Van, aki túl sokat szenvedett.
Van, akit a betegség kilátástalansága zúzott össze.
Van, akit annak terhe, hogy semminek nincs értelme.
Van, akit elfelejtettek.
És van, aki önmagát hagyta ott valahol útközben.

Ezek az életek minden reggel felkelnek. Mert fel kell. Újra és újra megtanulják eljátszani az „én rendben vagyok” nevű szerepet, még akkor is, ha már rég nem hisznek semmiben, ami egész. Csak a törésben.

Így élnek tovább. Összeragasztott tekintetekkel, csorba lélekkel, hajszálrepedt reménnyel. Senki sem tudja, mibe kerül nekik az, hogy egyáltalán élnek."

Ferencz Mesi


Ma negyed 8-tól ültünk, vártunk, megint ültünk, megint vártunk (és így tovább) a klinikán. 3/4 4-kor értünk haza. Úgy kimerültem, mintha egész nap kapáltam volna a kertben. Holnap reggel fél 8-ra megint menni kell. Hétfőn is voltunk, akkor egy órakor keveredtünk haza. Ez most a férjem miatt van. Pénteken meg nekem van jelenésem. Bérletet váltunk lassan a klinikára... 

2025. október 13.

Kellemes,

...  csendes idő volt vasárnap és én annyira vágytam egy kis őszi színt látni, hogy ebéd helyett (16 óra után ebédeltünk..) kimentünk a Nagyerdőre és ott 8 km-nyit sétáltunk. Ismerősökkel is találkoztunk (kicsi ez a város 🤭) nekem ez most olyan jóleső barangolás volt... Olyan szép most minden fa, bokor, növény 😍