Már így

... sok éve tapasztalva a dolgokat, ezer hasonlóság van Anya és köztem. Nemcsak a gének, a szokások, a viselkedés terén is. Most pld. arról jutott eszembe, ahogy vártam/vártuk a gyerekeket vagy az ittlétük alatti időben is.

Anya mesélte régen, mikor megtudták, hogy megyünk haza, Apával nem lehetett bírni. Állandóan kérdezgette Anyát: megvan minden? Mit hozzak még? Meg fűtsenek be (télen) előtte két nappal a szobákba, nehogy megfázzunk. Hordta a narancsot, mandarint, banánt a gyerekeknek, meg mindent amit szerettek. Készült a kedvenc süti, a kedvenc kaja. És vártak, nagyon vártak mindig, a nagykapu már legalább egy órával hamarabb nyitva volt, csak be kellett kanyarodni az udvarra.

Na, most mi valahogy hasonlóan viselkedünk. Egész héten hordtuk haza mindazokat, amit szeretnek, rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, salátát. Életemben először sütöttem  hókiflit (szilvalekvaros, diós) , rögtön jó nagy adaggal, mert az egyik lányom barátja egyszer evett Magyarországon és odáig volt érte. (megdicsértem magam, mert nagyon jól sikerült 😇) Kedvenc kajákat főzök, választott hazájukban úgysem esznek olyanokat. A vő meg megeszik mindent, olyan aranyos, nem válogat 😆kimondottan szereti a magyar ételeket. 

Nézegettük az időjárást, mikor mit tudunk csinálni, mikor menjünk étterembe (gyerekek meghívtak) mikor lesz jó idő Nyíregyházán a Múzeumfalut megnézni, mikor lesz idő elmenni a Stühmerbe sütizni, capuccinózni. Végül minden összejött, amit elterveztünk. Esténként vérre menően kártyáztunk (Uno, Solo, Fekete Péter) meg kvízeztünk, Legyen ön is milliomos! -t játszottunk. Sokszor a könnyem potyogott, annyira nevettünk.

Ilyenkor élet van a házban, minden a feje tetején áll, mindenki egyszerre beszél, s ami még humor forrás lehet, a nyelvi nehézségek a külföldi párok miatt, de olyan jól megértetem magam, egy biztos, hogy nem mernek ellenkezni az anyóssal🤣 

....annyira szeretem ezt a fajta nyüzsgést és olyan jó megölelgetni a gyerekeimet. Töltekezem, mert tudom, hogy jó darabig nem jönnek. 

Szóval a hasonlóság... A szüleink azt sem tudták hogy ugráljanak körülöttünk, hiába mondtuk mindig, hogy nem kell semmi extra, tényleg nem voltunk /vagyunk válogatósok, mindent szerettünk ami  elénk került és az is annyira jó volt, utána mosogattam a konyhában, Anya ült és beszélgettünk, most ugyanúgy van, a lányaim mosogattak én ültem és nevettünk mindenen, mindenkin.

 A búcsú is, Istenem! életem végéig előttem van a kép, ahogy állnak a szüleink a ház előtti hídon és integetnek, ameddig láttak bennünket. Most én is ugyanúgy: nézek a kocsi után, ameddig látom ...nem szeretek a pályaudvarra menni, gyűlölöm a vonatot, ami elviszi őket, így mindig otthon köszönök el tőlük. A pakolás is, Anya odarakta volna a fél házat, ha engedem, én is csempészem a bőröndjeikbe a finomságokat, néha kicsit "veszekedünk" miatta, de általában én győzök... vagy nem😆

Olyan régóta készültünk már mi is a férjemmel, hogy elmegyünk a Múzeumfaluba, na most így összejött, azt kell hogy mondjam, remek döntés volt, mindenki nagyon jól érezte magát.

Jó hetünk volt, bár többször lenne ilyen, de nem vagyok telhetetlen, csak nagyon szeretem a családomat.

A fotók a Múzeumfaluban készültek. Az egyik kis házban pityeregtem egy sort, annyira emlékeztetett az anyai nagymamám nádfedeles házára (később felújították ők is), a döngölt padlóra, a belső elosztásra, a melegségre, a magas ágytámlás ágyakra, egyszerű konyhai, szobai berendezésekre, a vizes vödörre, vizes kannára. Kérdezi a férjem mi a baj, mondom siratom a múltat, a fiatalságom, az emlékeimet.

A férjem nagymamájának pont ilyen tornácos háza volt... 

Lakodalmas ház belseje

Ágnes! Pócspetri porta 😍

Még ültem ilyen padban, falun nem modernizálták túlságosan az iskolákat, de amilyen alapokat ott kaptam, máig hasznát veszem. Kvízekben a földrajz, történelem, irodalom tudásom alapja abból a falusi iskolából származik. Földrajz, történelem versenyeken jártam, most is tudom, amit akkor megtanultam. 

Még emlékszem az ilyen ABC-táblára, pont ilyen megsárgult volt a falon

Mi ezt csak úgy mondtuk: pompakút. Nagymamám mindig akkor küldött ilyen vízért, ha paszulyt főzött, azt mondta ennek vasas a vize, jobban megfő benne a bab. Nem tudom mi volt belőle igaz, biztos tapasztalták. 

A nagy hírű Krúdy szálló és étterem (volt). Eléggé lepusztult állapotban van, állandóan gazdát cserél, milliárdok kellenének a felújításra, nincs rá pénz. Pedig Nyíregyháza- Sóstónak a leghíresebb épülete (volt?) 

Nagyon tudok

... örülni, mikor az eltervezett dolgoknak a végére érek. Ilyenkor már nem hagy nyugodni a gondolat, nekem az őszi nagytakarítást meg kell csinálnom. Egyre nehezebben állok neki, tologatom a napokat, de előbb utóbb csak elkap az ihlet. Kész vagyok vele, az a lényeg. Közben majd minden nap kerteztem is egy kicsit, készítem télre a virágokat, nagyon sok mindent már ki lehet húzni, levágni az elszáradt növényeket, szedtem virágmagokat, ültettem új szerzeményeket (ma egy kékszakáll jött velem haza... 🫣🤔🤭) szétültettem íriszeket, margarétát, rendbe tettem az utcát stb. Sokszor nagyon elfáradtam, de nem bántam, örültem a kerti, fizikai munkának. Kicsit hűvös volt, fújt a szél végig,  de a nap sütött így nem fáztam.

Kint az utcán kiakadtam, valamelyik "kedves" 😡 kutyasétáltató a nylon zacskóba felszedett kutyasz@rt gondosan feltette a kerítésünk lábazatára. Nem értem az ilyen embereket, ha már felszedi, 50 méterre van egy szemetes, nem bírja elvinni odáig? Annyira dühít az ilyen viselkedés. Láttunk már olyat, hogy valaki körberakta egy fa alját ilyen zacsikkal. Azt mondom, ettől még az is jobb, ha otthagyná a földön a kutya termékét és egyszer csak elbomlik, de a nylon zsák, hát az soha.

Fűtünk. Még csak a fűtő klímával, de a kazánt is átkapcsoltuk a nyári üzemmódról. Hihetetlen, egy hete még egy szál ruhában is lefőttem, most meg reggel dzseki, sál... hát ez senkinek nem jó, de mit is tehetne az ember? No, de ezután jön még az aranyló ősz, amit ismét megnézek majd Torockón, meg a Júlia Alpokban is Szlovéniában. Már nagyon várom.

A fotót meglátva

... persze, hogy eszembe jutott a középiskolás almaszedés. Szeptemberben, mielőtt még nagyon belemerültünk volna a tanulásba, két hét almaszedés volt a program. Olyankor az egész iskola kivonult, ha nem is egy almatermő helyre vittek bennünket, mert a 4 évfolyam volt vagy 500 fő. Mi Kemecsére vagy Nyírtassra mentünk. Akkoriban az egész Szabolcs a jonatánról volt híres, mindenütt hatalmas táblákban volt ez a fajta. Nekünk nem volt idegen ez a munka, hisz évről évre otthon ezt csináltuk. Emlékszem, nem is volt annyira tartalék cipőm, tornacipőt húztam fel, az meg átázott mindig a reggeli harmattól. Nem emlékszem, hogy nagyon örültünk volna a munkának, de muszáj volt igyekezni, mindig megszámoltàk hány ládával szedett az osztály. Főleg a fiúk voltak lusták, akkor szedték csak, ha az oszifő a közelben volt. A buszozást külön díjaztuk, azon drukkoltunk, minél tovább tartson az út. Kajával nem nagyon voltunk ellátva, ami a koliban volt kis szegényes reggeli, abból vittünk mondjuk zsíros kenyeret, azt ettük almával. Az utat mindig végigénekeltük oda és vissza is. A sulihoz vitt a busz, onnan gyalog még jó fél óra volt a koliig, de hát fiatalok voltunk és bírtuk a strapát. Tudom, sokszor és sokat fáztam. Egyszerűen nem nagyon volt olyan holmim, amit befoghattam volna mezőgazdasági munkához. Volt egy komplett melegítő garnitúrám, abban jártam olyankor, de ha azt kimostam, már nem volt mit felvennem. Elég szegényes volt a ruhatáram az az igazság. Jó, nem jártam szakadt /koszos holmikban, de egy fél szekrényben elfértek a dolgaim, igaz mindenkinek csak annyi  jutott. Meg évszakok szerint vittük, hoztuk a ruházatot otthonról. A kolisok között nem sok gazdag gyerek volt, azért is kerültünk oda, mert albérletet nem tudtunk volna fizetni. Azt is tudom, hogy soha nem fájt a fejem azért, mert nem voltam tele luxus dolgokkal. Valahogy mindig megoldódott minden, ha kabát kellett, akkor kaptam, ha cipő akkor azt is. Azt hiszem harmadikos voltam, Anyukám szerzett valahonnan egy Super Rifle márkájú farmert (akkoriban nagy divat volt) na azt hordtam utána éjjel nappal. Kaptam hozzá egy Levi's feliratú, kerekített aljú pólót, nagyon menő voltam vele 😆😆 mi boldogság volt ez nekem akkor!! fogalmam sem volt, honnan vette Anya, azt boltban nem lehetett még kapni. Szerintem a fél fizetése ráment akkor, de olyan boldog voltam, hogy fel sem fogtam mit tett meg értem. Hogy mennyire menő volt akkoriban egy farmer cucc, csak vágyakoztunk utána, egy fiú osztálytársamnak Amerikában élt a nagybátyja, az küldött neki nadrágot, dzsekit és én mindig elkunyeráltam a dzsekit tőle, azt mondtam fázok, ő meg lovagias volt, szóval akkor egy ideig nagyon menőnek éreztem magam.

Mai szemmel nézve meg visszaemlékezve, szegények voltunk, de valahogy mégsem éreztem sosem hiányát semminek. Egyszerűen nem voltak az embernek nagy igényei, elfogadtuk a helyzetet úgy, ahogy volt.

 Na, hova keveredtem megint az ezer éves emlékű almaszedéstől, amit egy fekete-fehér fotó váltott ki belőlem...

Elkezdte

... a festést az ősz 😍

Gondoljuk csak el, milyen édes és ritka az az állapot, amikor a világ is, és mi is benne - rendben vagyunk... 

Annyira jót nevettem rajta

... hátha tetszik nektek is😊 pont így vagyok vele... 40 (és jóval fölötte😆) már mindent megengedhetek magamnak 😍

"Negyven felett megengedem magamnak, hogy köntösben és mezítláb menjek ki reggel kávézni a kertbe.
Jóval fölötte már köntös sem kell.
Afölött a kávét pezsgőre cserélem.

Negyven felett elutazom valahová, ahová mindig is vágytam.
Afölött akár zsiráfot is simogathatok. Legfeljebb székre állok, és megkérek valakit, hogy fogja meg nekem.
Jóval fölötte veszek egy zsiráfot otthonra.

Negyven felett megtanulok síelni.
Jóval fölötte bikiniben síelek.
Afölött pedig ücsörgök a hüttében bikiniben, és köpök a sílécekre, nagy ívben.

Negyven felett rámosolygok a 24 éves srácokra.
Afölött az apjukra is.
Még fölötte pedig hozzámegyek a nagyapjukhoz.

Negyven felett levágatom a hajam rafkós kis csajosra. Afölötte megnövesztem a hátam közepéig.
Még fölötte egy sziklán ülve hagyom, hogy a tenger nyaldossa a talpam, és a derékig érő hajamba kapjon a szél.
Pezsgőspohárral a kezemben, egy zsiráffal a pórázon."😉😅😂🙈