Ez is egy pozítivum

 ...hogy nem kell maszkot hordanunk. Annyira belerögződött a mozdulataimba, hogy ösztönösen nyúlok még mindig a zsebembe, hogy feltegyem, ha bemegyek bárhová. Minden kabátomban, dzsekiben, pulóverben, nadrágban, hátizsákban, kézitáskában benne van egy tiszta maszk. Ki sem veszem egy ideig még...

Ma reggel télikabát, sapka, meleg sál, csizma, kesztyű. Hóesés,  hófúvás. Persze nem megmaradó hóról beszélünk, de időnként egész komolyan esett. Március közepe lassan és még nem éltek igazán a virágaink. Fagyoskodnak velünk együtt. A fűtés ugyanúgy megy, mint januárban. Egyszer tudtam a kertben kicsit rendezgetni, azóta sem. Kopár és végtelenül száraz minden, azt sem tudom mikor esett úgy igazán egy mérhető mennyiségű csapadék. Aztán majd lejön egyszerre, ahogy szokott...

A kezdeti ledermedés (háború) után már egy kicsit felengedtem. Nem tudok ellene tenni, mint ahogy sok kisember sem. Nézzük, várjuk mit döntenek a sorsunk felett a nagyok. Már nem görcsölök rá a hírekre, élem a mindennapjainkat. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy semmi sem lesz olyan, mint előtte. A mérhetetlen/követhetetlen áremelkedések, amit hoz magával ez a helyzet. Meg minden más vonzata. Sodróunk az árral... 

Annyira várom a jó időt. Kimosni és elrakni minden téli cuccot, lecserélni az amúgy imádott bokacsizmám, elővenni a könnyebb, színesebb tavaszi ruhákat, szoknyákat. Úgy szeretném már kirakni a kerti asztalunkat, a teraszt is berendezni a nyári formájára, rendezgetni a kertben, amit már ősszel nem tudtam megcsinálni. A ház háta mögötti út füvesített volt, de mindig olyan csúnya volt szegénykém, tavaly a nagy betonozás, építkezés, fúrás - faragás után teljesen tönkrement, így az idén agroszövetet teszünk rá arra a területre és lemulcsozzuk.

Várom azt is, hogy lefesthessem a kerítésünket, elég kopott már. Jó kis meló lesz, de én szeretem festeni. Ahányan elmennek olyankor a járdán, még idegenek is elkezdenek beszélgetni, milyen festék, jó munkát, mehetnék hozzájuk is festeni, meg ilyenek. Szeretem, ahogy szépül a kezem nyomán, utána mindig gyönyörködöm benne 😄 

Szóval visszatért a tervezgetős kedvem. 

A városban készült fotó 

Ha a Belga előtt már felépítik a kiülős részt, akkor tényleg jön a tavasz 😄

Saját virág 

Kucorog a hidegben

Az első kis mini tulipánjaim

Tegnap ültették ki, szegények hétvégén biztos lefagynak

Olyan gyönyörű 

Ez is saját, törpe írisz 

Régen

... nevettünk annyit, mint ezen a szombati túrán. Mint akik megbolondultak, csak nevettünk meg nevettünk. Mellesleg meg csodás kilátópontokon voltunk. Azt hittem egy picit ismerem már a Zemplént, hát de nem 😄 Soha nem hallottam még Sima és Baskó településekről. Erdőbénye és Encs közelében van. Baskóról indulva felmentünk a Julcsa-tetőre (676m) majd átballagtunk Rókabércre, ott van egy mini kis horgásztó meg egy szálloda /étterem. Majd onnan túráztunk a Simai kilátóhoz. Csodás panoráma volt onnan. Az időjárásról annyit: a Julcsa-tetőn majd megfagytunk, erős szél és hószállingózás várt ránk. Ugye mondanom sem kell, hogy nem bántuk?!

Érdekes, tavaszi virágot alig láttunk, egy pár bátortalan kis hóvirág volt, nagyon késésben van ott (is) a természet. Annyira csak barna még minden. Olyan vigasztalan barna. 

(a világhelyzetről egyetlen percig sem beszéltünk. "CSAK" éltünk és nevettünk)

Halványan látszik bal oldalt a Regéci vár 

Ez már a horgásztó. 4 m mély, irtó hideg volt ott lent a tónál, vastagon be volt fagyva. Ott ebédeltünk az asztalnál, ledermedtünk teljesen😄

A som is még nagyon bimbós állapotban van 

Ma

Gályarabok emlékműve - ha valaki olvasta Moldova Gy.: Negyven prédikátor c. könyvét, az tudja kik ők

.... csináltam egy laza napot magamnak. Szabin vagyok (még tavalyiból van). Ahogy felénk mondják, ződ hajnalban elindítottam egy mosást, reggel korán igyekeztem kitakarítani a földszinten, mert fél tíztől online előadás volt a férjemnek, délután fél négyig. Na, ahogy elkezdődött, elmentem itthonról, mert ilyenkor nem nagyon lehet zajongani. Túl sok intézni valóm nem volt a városban, elmentem a KIK-be, azért is vettem egy Velcome tavaszi ajtó kopogtatót, egy fehér, fonott, masnis tárolót a gyógyszereknek, meg egy műfű tavaszi díszt (akármit), nem szeretem a műizéket, de most nem érdekelt. Vettem sütit, gyümölcsöt, kápia paprikát. Azért is. Gyönyörűen sütött a nap, egy capuccinoval a kezemben leültem a Nagytemplom mögötti kertbe, néztem a templom megnyugtató tömbjét és azt mondtam: nem lehet, hogy eltűnjön az a szépség, ami körülvesz nap mint nap bennünket, nem lehet, hogy eltűnjön az élet elmebeteg emberek miatt. Nem akarom, nem hagyom, hogy legyűrjön teljesen a kétségbeesés. Aztán a nagy elmélkedés közben belesüvít a városi alapzajba a Gripen vadászrepülők szörnyű hangja, jelezve, valami nagyon nincs rendben 😢

Soha nem volt a telefonomon hírportál ikonja felrakva, de most kitettem az egyiket. Nem is tudom, hogy ilyenkor melyik jobb: tudatlannak lenni és nem törődni semmivel, avagy legyen tájékozott az ember. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez ellen a világon semmit nem tehetünk, a világ sorsa pár ember kezében van. 

Ez is eszembe jutott: röhej, veszem a bambusz fogkefét, hogy ne szennyezzem azzal sem a környezetet, gyűjtöm szelektíven évek óta a hulladékot stb. s íme, egy pillanat alatt mivé válik a környezet a harctereken, városokban. Nesze neked Föld! 

Híradót nem nézek, ha bekapcsolom a tévét, természetfilmeket nézek (Élet a fagypont alatt - nagyon szeretem ☺️) meg valamelyik bugyuta sorozatba nézek bele. (Rájöttem, hogy most a legjobb aludni, reggel míg magamhoz nem térek, abban a boldog tudatban vagyok, hogy béke van...) 

Tegnap kerteztem, annyira jólesett kint lenni, olyan jó volt végignézni a munka eredményén. Ma nem mentem ki, hidegebb is volt délután, meg vártam egy nagyon fontos telefont. 

Este megyek bűnbánati alkalomra, mert vasárnap Úrvacsora lesz. Most bőven van miért imádkozni. 

Ohh

 

...mennyire "leült" a blogolás ! :( persze, tudom mindenkit a kialakult háborús helyzet aggaszt, foglalkoztat, senki sem tapsikol manapság,  s az a baj, hogy ennek sem látjuk a végét, pont úgy, mint a vírus mikor kezdődött. Ha akkor azt gondoltuk a vírus a legnagyobb helyzet a világnak, hát most jött helyette egy sokkal fenyegetőbb.

Mennyire átalakul az ember gondolkodása pillanatok alatt! Tele voltunk (vagyunk?) tervekkel, hát az mind a háttérbe szorult most. Még az itthoni tervezgetéseim is valahogy kihaltak, totál elhalványultak bennem. A bizonytalanság, a félelem őrült emberek miatt.

...de így nem lehet élni. Éppen ezért elmegyek hétvégén túrázni a Zemplénbe. Jó időt is mondanak, bár kissé hideg reggellel, de nem érdekel. Hideg ellen lehet védekezni. Tudom, hogy ott semmi másra nem fogunk gondolni, csak hogy milyen jó menni az erdőben, jó levegőn vagyunk, jó társaságban, mozgunk, esszük - isszuk az itthonról vitt finomságokat, a gyömbéres teát csak ott iszom meg, itthon nem, magam sem tudom miért :) 

Semmi mást nem kívánok most, meg holnap sem, azután sem csak egészséget és békét. Úgy legyen.

... de talán, hátha, mégis : 

“Az élet, ha nagy gyűrődések után is, valahogy mindig kisimul.” (Szabó Magda)